Gyerekekről szól a legújabb Facebook-botrány

A Facebook nem való kisgyerekeknek a szakértők szerint.

Baj van a Messenger Kids alkalmazással?

A Facebook nem való kisgyerekeknek, mert nem elég érettek, hogy megértsék az online kapcsolatok összetettségét, és nem képesek még megóvni a magánéletüket sem - fogalmazta meg aggodalmait egy kedden közzétett nyílt levélben több mint száz szakértő és gyermekjóléti szervezet, felszólítva Mark Zuckerberget, a Facebook tulajdonosát, hogy vonja vissza a tavaly decemberben elindított, Messenger Kids nevű alkalmazást, amelyet kifejezetten a 13 év alatti korosztálynak szánt a cég.

"A Messenger Kids lesz valószínűleg az első olyan közösségi média platform, amelyet széles körben használni fog az általános iskolás korosztály. Egyre több kutatás bizonyítja azonban, hogy a digitális eszközök és a közösségi média túlzott használata káros a gyerekekre és a tinédzserekre , aminek fényében nagyon valószínű, hogy ez az új alkalmazás ártani fog a gyerekek egészséges fejlődésének" - idézte a BBC News a levél íróit, akik szerint az applikáció"felelőtlen" próbálkozás arra, hogy Facebook-használatra csábítsa a kisgyerekeket.

Újabb botrány a Facebook körül_kisgyerek_mobil, Facebook közösségi média depresszió szorongás boldogtalanság Messenger Kids
A gyerekek érintettek a legújabb Facebook-botrányban

A nyílt levélre válaszul a Facebook azt írta, hogy az alkalmazás tavaly decemberi elindítása óta az ország minden tájáról érkeztek olyan szülői visszajelzések, amelyek szerint a Messenger Kids segít nekik kapcsolatot tartani a gyerekeikkel és a gyerekeknek is lehetőséget ad, hogy a család többi tagjával beszéljenek.

A közösségi média és a depresszió

"A nagy távolságokra lévő családtagokkal és barátokkal való beszélgetéshez nincsen szükség Messenger Kids-profilra. A gyerekek használhatják a szüleik Facebook, Skype vagy egyéb fiókját, hogy a rokonaikkal beszélgessenek. De akár még a telefont is felemelhetik" - olvasható a nyílt levélben, amely egy sor vizsgálatot idéz, amely összefüggésbe hozza a kamaszok közösségi médiahasználatát a depresszió és a szorongás fokozott kockázatával.

Mint írják, azok a kamaszok, akik naponta egy órát csetelnek, kevésbé elégedettek az életük csaknem minden területével. Azok a 13-14 éves gyerekek, akik hetente hat-kilenc órát töltenek a közösségi portálokon, 47 százalékkal nagyobb eséllyel vallják magukat boldogtalannak , mint azok a társaik, akik kevesebbet használják a közösségi médiát.

A nyílt levél aláírói között van a Campaign for a Commercial-Free Childhood elnevezésű amerikai gyermekjóléti szervezet, a massachusettsi American Civil Liberties Union és a Parents Across America is. A támogatók névsorában egy sor magánszemély, köztük Susan Greenfield brit tudós, írónő is szerepel.

Nagyobb ellenőrzés a gyermek közösségi médiahasználata felett

A Facebook korábban úgy harangozta be az ingyenes alkalmazást, hogy lehetőséget ad a gyerekeknek a biztonságos beszélgetésre a családtagjaikkal és a szüleik által jóváhagyott barátaikkal. Az applikáció nem saját Facebook-, illetve Messenger-fiókot jelent, hanem úgy működik, mint a szülő profiljának kiterjesztése. Használata szülői engedélyhez kötött.

A cég internetbiztonsági szakértőkkel együttműködve fejlesztette ki az applikációt olyan szülők megkeresései nyomán, akik nagyobb ellenőrzést akartak a gyermekük közösségi médiahasználata felett. A Facebook hangsúlyozta továbbá, hogy az alkalmazást és a rajta keresztül gyűjtött adatokat nem használja fel hirdetési célokra.

Depresszióssá és magányossá tesz a Facebook? Meglepő párhuzamokat fedezhetünk fel a tévézés és a közösségi oldal használata, illetve ezek egykori fogadtatása között. De vajon magányossá válunk a sok Facebookozástól ?

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

savanyú káposzta
A savanyú káposzta így hat a bélrendszeredre
fűszerek
Veszélyes lehet a fahéj, a szegfűszeg és a szerecsendió, ha így fogyasztod
nem alkoholos zsírmáj
Nem alkoholos, mégis durván pusztítja a májat – Sokan napi szinten isznak belőle
tévhitek
Megbetegíthetnek ezek az egészségesnek hitt szokások – Íme a leggyakoribb tévhitek
gyümölcslé
Ez az ital szinte ugyanúgy káros a májra, mint az alkohol – Mégis rengetegen isszák
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +3 °C
Minimum: -3 °C

Az ország délnyugati felén erősen felhős vagy borult marad az ég, és ott helyenként előfordulhat még gyenge csapadék - nyugat felé haladva nagyobb eséllyel havas eső, gyenge havazás formájában. Másutt északkelet felől szakadozhat, főként délutántól csökkenhet a felhőzet, egyre több helyen a nap is kisüthet. Az északkeleti, északi szél fokozatosan mérséklődik, de helyenként még élénk marad. A legmagasabb nappali hőmérséklet 0 és +7 fok között várható, nyugaton lesz a hidegebb, keleten pedig az enyhébb idő. Ami az orvosmeteorológiai helyzetet illeti, a délnyugati országrészben még enyhe kettősfronti hatás válthat ki panaszokat az arra érzékenyek körében. Másutt azonban nem kell markáns fronthatással számolni.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Mennyi kalóriát tartalmaz egy szelet bejgli vagy egy adag töltött káposzta?

A december nem csupán az advent időszaka, hanem a forralt boré, a bejglié, a mézeskalácsé és a töltött káposztáé is. Azt mindenki tudja, hogy ezek isteni finomságok – de vajon a kalóriatartalmuk is ismert? Teszteld tudásodat!

teszt
Télen több kalóriára van szüksége a szervezetnek?

A hideg miatt automatikusan hízni kezdünk? Fontos, hogy több kalóriát vigyünk be a téli hónapokban? Vajon a sószükségletünk is megnő ilyenkor? Teszteld, mennyit tudsz a téli táplálkozás szabályairól!