Ételek, amelyekből tilos adni a háziállatoknak

A Kis herceg című remekmű egyik igen fontos mondanivalója, hogy az ember felelősséggel tartozik azért, amit megszelídített. Néha azonban a legnagyobb jó szándék mellett is kockára tesszük házi kedvenceink egészségét.

Kedvenceink iránti törődésünk része az is, hogy bármennyire is elkényeztetjük őket, odafigyelünk arra, hogy ne adjunk nekik komoly betegséget, ne adj' isten halált okozó ételt még jó szándékkal sem. Olasz tudósok frissen megjelent tanulmányukban megállapították, milyen ételek okoztak több ízben is mérgezést a kutyáknak és macskáknak. A csokoládé vagy csokoládé alapú élelmiszerek, a makadámdiót vagy édesítőszert tartalmazó finomságok sajnos túl sok áldozatot szedtek már a kedvencek körében.

Ezek közül egyesek, mint a csokoládé, régóta ismert méreg a kutyák számára, de például korábban a szőlőről nem gondolták volna, hogy problémát okozhat. A kutyák az ételmérgezés szempontjából sokkal veszélyeztetettebbek, mint a macskák, mivel előbbiek szinte bármit képesek azonnal megenni, amint az orruk elé kerül, míg a cicák többnyire válogatósabbak. Lássuk tehát a LiveScience gyűjtése alapján, mely ételek, élelmiszerek a legveszélyesebbek.

Kutya, mérgezés
Óvatosan etessük kedvenceinket, némelyik étel mérgező a számukra!

Csokoládé és kávé

A kakaóbab származékok sajnos nagyon gyakran okoznak mérgezést kedvenceinknek. Ezek lehetnek egészen enyhék, de akár komoly rohamot vagy halált is okozhatnak. A statisztikák szerint különösen gyakoriak a csokoládémérgezések ünnepek idején, hiszen ilyenkor több édességet tartanak az emberek otthon.

A csokoládéban két mérgező anyag is található (a teobromine és a koffein) amik a sejtműködést károsítják és így a központi idegrendszerre és a szívizmokra is rossz hatással vannak. Minél sötétebb a csokoládé, annál több teobromint tartalmaz, így akár már egy apró kocka is mérgezést okozhat.

A mérgezés első tünetei többnyire 2-4 óra múlva, egyebek mellett nyugtalansággal, erős szomjúsággal, inkontinenciával és hányással jelentkeznek. Ha időben kap kezelést az állat, jó eséllyel túlélheti a mérgezést.

Xilit

A második leggyakoribb méreganyag, ami a legtöbb otthonban megtalálható. Nemcsak élelmiszerekben, de például fogkrémekben is előfordul. Mérgezést úgy okoz, hogy inzulintermelésre serkenti a hasnyálmirigyet, ami drasztikus vércukorszint csökkenést eredményez. A tünetek a mérgezést követő 30-60 percben jelentkeznek. Hányás, letargia, a mozgáskoordináció hiánya rohamok is jelentkezhetnek.

Óriási veszélyt jelent a xilit az ember legjobb barátja számára. A mesterséges édesítőszerben lévő xilitol a kutyák hasnyálmirigyét intenzív inzulintermelésre készteti.

Olíva és hagymafélék

Az Allium genius családjába tartozó növények gyakran betegítik meg a kutyákat és a macskákat. A bennük lévő organo-szulfátok komoly változást képesek előidézni az állatok vérében. Az állatok szervezetébe többnyire véletlenül kerül be és időnként a mérgezés tünetmentesen lezajlik. Ha vannak tünetek, azok többnyire néhány napon belül jelentkeznek hányás, hasmenés, bélfájdalom vagy étvágytalanság képében.

Alkohol

Többnyire véletlenül kerül alkohol az állatok szervezetébe, méghozzá olyan meglepő forrásból is, mint egy rohadt alma. Az állatokban az etanol rendkívül gyorsan felszívódik, eléri az agyat és olyan tüneteket okoz, mint a depresszió, a letargia, a láz vagy a mozgáskoordináció hiánya. Előfordul, hogy a kutya kómába esik, és rendkívül lelassul a légzése. Szerencsére megfelelő gondoskodás mellett az állatok gyorsan felépülnek a mérgezésből.

Szőlő

Mind nyersen, mind szárított formában veszélyes az állatokra, mert bár egyes állatok másképp reagálnak rá, gyakran okoz veseelégtelenséget. A reakciók annyira különbözőek, hogy egyes esetekben a kutya közel egy kiló szőlő elfogyasztása után sem mutatott tüneteket, míg egy másik egy maréktól is életét vesztette.

Komló

A sör egyik legfőbb alapanyaga sajnos nagyon veszélyes az állatokra. A benne lévő gyanták, illóolajok és a tanninok olyan tüneteket okozhatnak, mint a szorongás, felgyorsult szívverés, hányás, hasfájdalom, de akár rohamokat is okozhat. A tünetek néhány órával a mérgezés után jelentkeznek, és ha rosszul kezelik, akár az állat halálát is okozhatja.

Makadámdió

Pontosan nem tudni mekkora mennyiségtől, de az biztos, hogy már egészen kis adagban is mérgező lehet a kutyák számára a makadámdió. A fogyasztás után 12 órával jelentkező tünetek között lehet a levertség, gyengeség, hányás, mozgásképtelenség, remegés és a láz. Szerencsére, bár a tünetek ijesztőek, eddig még nem érkezett jelentés arról, hogy egy állat belehalt volna a makadámdió-mérgezésbe, de ha bármelyik eset eleve meglévő egészségügyi problémákkal társul, akkor sajnos végzetes is lehet egy-egy habzsolás a nem megfelelő ételből.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

házimunka
Még ma végezd el ezeket a házimunkákat, a babona szerint ugyanis karácsonykor tilos
nem alkoholos zsírmáj
Nem alkoholos, mégis durván pusztítja a májat – Sokan napi szinten isznak belőle
tévhitek
Megbetegíthetnek ezek az egészségesnek hitt szokások – Íme a leggyakoribb tévhitek
savanyú káposzta
A savanyú káposzta így hat a bélrendszeredre
téli alvás
Meglepő, min múlik a jó alvás télen – Mutatjuk a szakorvos 2 legfontosabb szabályát
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +5 °C
Minimum: -4 °C

Általában napos idő várható kevés gomolyfelhővel, a Dunántúl egyes részein és az északkeleti harmadban felhős körzetek is előfordulhatnak. Csapadék a legtöbb helyen nem valószínű, de néhány hózápor kialakulását nem lehet kizárni. Az északnyugati szelet sokfelé kísérik erős, néhol viharos széllökések.A hőmérséklet kora délután 0 és +7 fok között alakul. Késő estére -5 és +1 fok közé hűl le a levegő. Tegnap este még hidegfronti hatás érvényesült, ez azonban mára enyhül.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Mennyi kalóriát tartalmaz egy szelet bejgli vagy egy adag töltött káposzta?

A december nem csupán az advent időszaka, hanem a forralt boré, a bejglié, a mézeskalácsé és a töltött káposztáé is. Azt mindenki tudja, hogy ezek isteni finomságok – de vajon a kalóriatartalmuk is ismert? Teszteld tudásodat!

teszt
Télen több kalóriára van szüksége a szervezetnek?

A hideg miatt automatikusan hízni kezdünk? Fontos, hogy több kalóriát vigyünk be a téli hónapokban? Vajon a sószükségletünk is megnő ilyenkor? Teszteld, mennyit tudsz a téli táplálkozás szabályairól!