Ennyi megtakarított pénze van egy fiatalnak

Tíz év alatt több mint felével nőtt a takarékoskodó fiatalok aránya.

A 19-29 éves fiatalok magtakarításának összege 204 ezer forintról 517 ezer forintra emelkedett 2012 és 2019 között, a megtakarítással rendelkezők aránya pedig 34 százalékról 57 százalékra nőtt - derült ki az egyik bank pályakezdők körében végzett friss felméréséből.

Kiderült, mennyit spórolnak a fiatalok - részletek!

A csoport közleménye szerint az elmúlt tíz évben a pénz értéke is változáson ment keresztül. Alig fél évtized alatt például kétszeresére nőttek az albérletárak, így egy pályakezdő Budapesten átlagosan 160 ezer forintos, Nyugat-Magyarországon 100-120 ezer forintos, Kelet-Magyarországon pedig 70-80 ezer forintos bérleti díjra számíthat. Ehhez jön még a rezsi, illetve az internetezés ára és az egyéb költségek.

megtakarítás, takarékoskodás, tartalék, fiatalok, pályakezdők,
A fiatalok több mint fele rendelkezik megtakarítással. Fotó: iStock

Változtak a pénzhasználati szokások is

Az elmúlt években jelentősen változott a pénzhasználat is. Míg 2013-ban még 200 milliárd forint volt az online kereskedelem forgalma és 17 millió vásárlás zajlott le az interneten, addig 2018-ban már 425 milliárd forint forgalom mellett 38 millió online vásárlás történt. De az elmúlt években teret hódítottak az e-banki és a mobilbanki megoldások is: már egyre többen intézik az ügyeket és a kifizetéseket appokon keresztül. 2015 eleje óta például a háromszorosára nőtt az érintéses vásárlások aránya.

Ma már a 18 éven felüli vásárlók 95 százaléka - vagyis nagyjából 3 millió ember - birtokol bankkártyát. A kártyákat jellemzősen három célra használják: hagyományos boltokban, online üzletekben és szolgáltatások (mozi, étterem) igénybevételekor. Kizárólag készpénzfelvételre ma már csak elenyésző kisebbség használja a bankkártyáját.

Új szolgáltatások jelentek meg

A digitális átalakulásnak köszönhetően ráadásul új banki szolgáltatások is megjelentek és elterjedt a virtuális pénz használata. Fontos lenne azonban, hogy a pénzkezelési szokások változását pénzügyi oktatás is kövesse, hiszen a mostani iskolás generáció fiatal felnőttként már javarészt virtuálisan fogja kezelni pénzügyeit - írta közleményében a felmérést végző bank.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Azonnali hatállyal kivonták a forgalomból ezt a gyógyszert – a betegektől is visszakérik
pajzsmirigy-alulműködés
Korai tünetek, hogy kevés hormont termel a pajzsmirigy – Erre figyelj nőként
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +29 °C
Minimum: +12 °C

Felhőtlen vagy derült, napos, száraz időben lesz részünk. Az északi, északkeleti szelet a Dunától keletre több helyen élénk, az északkeleti megyékben olykor erős lökések is kísérhetik. Késő estére 16 és 25 fok közé hűl le a levegő. Csütörtökre nem várható fronthatás, fellélegezhetnek a frontérzékenyek.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.