Kiderült, mennyit spórolnak a fiatalok

A fiatalok között egyre nagyobb a tudatosan, hónap elején megtakarítók aránya. A megtakarítások átlagos összege 517 ezer forint volt 2019 első negyedévében, ami jelentős emelkedés a 2018. év végi 414 ezer forinthoz képest - derült ki az egyik bank friss felméréséből.

A fiatalok megtakarítási szokásairól készített elemzés szerint a megkérdezettek 53 százaléka rendelkezett megtakarítással. Évek óta ez a legmagasabb arány.

Tudatosan tesznek félre

A fiatalok mintegy harminc százaléka a hónap elején tudatosan tesz félre, 23 százalékuk pedig a hónap végén megmaradt összeget tartalékolja. A 19 és 29 év közöttiek körében egyre jellemzőbb a tudatos megtakarítás, amiben szerepe van a szülői mintának, az iskolai pénzügyi edukációnak és a különböző szerveztek által indított pénzügyi programoknak. A megtakarítási célok között idén is a lakásvásárlás áll az első helyen. A válaszadók 43 százaléka általános tartalékot is képez, 40 százalékuk autóvásárlásra is gyűjt, 36 százalékuk pedig egy tervezett utazás miatt takarékoskodik.

pénz, megtakarítás, lakás, tartalák, takarékosság, autó,
A legtöbb fiatal lakásra gyűjt, de sokan teveznek autóvásárlást is. Fotó: 123rf

Nem készülünk fel a nyugdíjas éveinkre

A fiatalok megtakarítási hajlandósága tehát nő. Egy biztosító cég korábbi felmérésből ugyanakkor az derült ki, hogy a magyarok nem készülnek fel kellőképpen a nyugdíjas éveikre. Csupán minden tizedik magyar biztos abban, hogy nyugdíjasként is fedezni tudja az egészségügyi kiadásait.

A magyaroknak nincs pénzük kezelésekre - részletek itt!

Világszerte minden negyedik embert nyugtalanít, ha a hosszútávú anyagi jövőjére gondol, és az emberek 43 százaléka az időskori egészségügyi állapota miatt is aggódik. Egyre többen számolnak azzal is, hogy a várható élettartam még magasabb lesz, a születési szám pedig valószínűleg tovább csökken. A többség az egészségi állapotának romlására is számít idősebb korára. Ennek ellenére az embereknek csupán a fele kalkulál egészségügyi kiadásokkal a nyugdíj-megtakarításait illetően. Magyarországon ez az arány 36 százalék.

A globális adatok szerint továbbá az emberek csupán negyede biztos abban, hogy nyugdíjasként is tudja majd fedezni az egészségügyi kiadásait, ám a magyarok esetében ez az arány még alacsonyabb - csupán 10 százalék. Ez azt jelenti, hogy 10 magyarból 9 várhatóan nem tudja majd kifizetni a gyógyszereit, miután nyugdíjban megy.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

napfogyatkozás
Napfogyatkozás 2026 – Vakságot is okozhat, ha holnap nem így nézel fel az égre
Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
Hússzor károsabb a dohányzásnál, a magyarok többsége mégis csinálja
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +33 °C
Minimum: +14 °C

Döntően felhőtlen, napos időre számíthatunk, csak a keleti, északkeleti tájakon képződhet átmenetileg kevés gomolyfelhő. Csapadék kizárt. A délire forduló szél főleg a Dél-Alföldön, illetve az Észak-Dunántúlon élénkül meg.Délutánra jellemzően 32 és 35 fok közé melegszik fel a levegő. Késő este 16 és 28 fok közötti értékek valószínűek. Fronthatással továbbra sem kell számolni.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.