Az iskolakezdés ezért okozhat szorongást

Akár állandósuló szorongásos zavarokat is kiválthat elsős diákoknál az iskolakezdés. Lássuk, mit tehetnek a szülők a probléma megelőzése, kezelése érdekében a szakember szerint.

"Legtöbbször hónapoknak kell eltelnie ahhoz, hogy a gyerekek az óvodát elhagyva megszokják az új helyzetet, hiszen nem csak az intézmény, a közösség és a tevékenység ismeretlen még számukra, hanem az is, hogy az iskolában új szabályrendszerhez kell alkalmazkodniuk" - hívta fel a figyelmet az intézmény közleményében Bognár Emese, a Semmelweis Egyetem I. Sz. Gyermekgyógyászati Klinikája klinikai szakpszichológusa. Mint elmondta, első osztályban a tanulás mellett sok új kihívással találkoznak a gyerekek: a napirend sokkal kötöttebb lesz, mindent gyorsabban és hatékonyabban kell csinálni, kezdve az étkezéstől egészen az öltözésig.

Az iskolakezdés nagy lépés az óvodát elhagyó elsősök számára
Az iskolakezdés nagy lépés az óvodát elhagyó gyerekek számára. Fotó: Getty Images

Az iskolakezdés idején fellépő szorongásos zavarok tüneteként egyaránt jelentkezhetnek például alvásproblémák vagy hasfájás. Ezek a panaszok sokszor csak átmenetiek, néhány hét alatt maguktól elmúlnak. Ha azonban állandósulnak, úgy mindenképpen fontos gyermekpszichológushoz fordulni. Az iskolába kerülés, az új helyzethez való alkalmazkodás, az elvárások mind hozzájárulhatnak a gyerekek szorongásaihoz, és előfordulhat az is, hogy visszalépnek egy korábban már túlhaladott fejlődési szakaszba. "Az alkalmazkodást, iskolára való felkészülést segíti, ha a gyerekeket bevonják a szülők az ilyenkor szokásos teendőkbe: például a tanszerek és a tolltartó kiválasztásába, vagy abba, hogy együtt pakolják be a táskát, tornazsákot" - emelte ki Bognár Emese.

Ne támasszunk túlzott elvárásokat

A gyermekkori kötődési mintákban gyökerező teljesítménykényszer a kiégési szindróma melegágya.

Az iskolakezdés minden gyermek életében mérföldkő, hiszen belép az életükbe a teljesítményalapú értékelés. Fontos, hogy a szülők felismerjék, reális elvárásokat kell megfogalmazniuk a gyerekeikkel szemben, hiszen a kicsik nem fognak azonnal írni, olvasni, számolni, vagy a 45 perces órákat végigülni. A klinikai szakpszichológus szerint a legtöbbet azzal lehet a kicsiknek segíteni, ha a szülők nem a teljesítményre koncentrálnak, hanem inkább a befektetett munkát értékelik, és rendszeresen dicsérik őket. Fontos, hogy a gyermek ne azt érezze, hogy a szülői szeretet attól függ, hogyan teljesít az iskolában. Az iskolakezdés, a teljesítménycentrikusság, az otthoni elvárásoknak való megfelelés is hozzájárulhat ahhoz, hogy az egyébként érzelmileg stabil gyerekek is szorongjanak.

Mint arra a szakember rámutatott, a gyerekekkel párhuzamosan sokszor a szülő is szoronghat. Akár a gyerekkorából származó kellemetlen iskolai élmények miatt, akár azért, hogy a gyereke helyt fog-e állni az iskolában. Márpedig e helyzetek feldolgozása függ a gyerek alkalmazkodóképességétől, de attól is, hogy a szülő hogyan éli meg az új élethelyzetet. A szülőknek tehát egyszerre kell gyermekük és saját érzelmeikre is odafigyelniük. A teljesítményszorongás az esti közös beszélgetésekkel, a családi környezettel és a biztonság érzetének erősítésével csökkenthető. Abban az esetben, ha a problémák több hónapon keresztül fennállnak, érdemes a pedagógusokkal, majd indokolt esetben pszichológussal is konzultálni annak érdekében, hogy a gondok a lehető leghamarabb megoldódjanak. Szakember segítségére átlagosan csupán az esetek öt százalékában van szükség.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

reggeli
„Mit reggelizzek, ha fogyni akarok?” – Dietetikusok elárulták, mi a legjobb választás
Magnézium vagy D-vitamin: melyiket szedjem? – Mutatjuk, miben segítenek
Hányszor normális pisilni egy nap? – Mutatjuk, mikor jelezhet gondot
5 megoldás a magas reggeli vércukorszintre – Így lenne érdemes kezdeni a napot
tojás
Kiderült, hogy a legjobb tojást enni – Nem a rántotta és nem a tükörtojás a legegészségesebb
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +25 °C
Minimum: +13 °C

Többnyire napos időre számíthatunk gomolyfelhőkkel, és elsősorban az Ózd-Szeged vonal mentén alakulhat ki néhány zápor, kis eséllyel egy-egy zivatar. Az északi, északnyugati szél sokfelé megélénkül, helyenként megerősödik, de csapadékgócok környékén is lehet átmeneti szélerősödés. A legmagasabb nappali hőmérséklet 22, 27 fok között várható.Késő estére 14 és 21 fok közé hűl a levegő. Frontátvonulástól ma nem kell tartanunk.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Milyen panaszokat okozhat a krónikus álmatlanság? Teszteld tudásodat! Mennyit tudsz az alvászavarok tüneteiről? Válaszolj 11 kérdésünkre, és kiderül!
kvíz
Mindent tudsz a szexről? Íme 10 kérdés, amelyen sokan elbuknak Sok félreértés övezi a testi szerelem témakörét. Vajon te mennyire vagy képben, ami a szexet illeti?