Az elsősöknek ezért nehéz az iskolakezdés

Nagy változást jelent az iskolakezdés az óvodáskor után a gyermek életében - mondta Csehák Hajnalka pszichológus.

A legfontosabb egészségügyi szempontok iskolatáska vásárlásakor - részletek itt .

Azoknál a gyerekeknél, akik most kezdik az iskolát és új közösségbe mennek, nagyon fontos az a fogadóközösség, ahová érkeznek. Könnyebb a helyzete azoknak, akik az óvodából ismert társaikkal együtt ugyanabba az iskolába járnak majd. Gyakori tapasztalat, hogy akik nem kedvelték egymást az óvodában, azok is jó viszonyba kerülnek ilyenkor - mutatott rá a szakember az M1 csatorna műsorában nyilatkozva.

Az iskolakezdés nagy változás az óvoda után
Az iskolakezdés nagy változás az óvoda után. Fotó: Getty Images

Kiemelte, hogy akik másik közösségbe kerülnek, mindig tele vannak kérdésekkel, szorongással, de a szülők sokat segíthetnek. Például ha elmesélik saját élményeiket, az közelebb hozza a gyermekhez az iskolát, illetve az is segít, ha korábban már látta az intézményt, és nem teljesen idegen környezetben kezdi meg az iskolás éveket.

Csehák Hajnalka azt tanácsolta, hogy a szülők fogadják nyugodtan a változásokat, és biztassák a gyermeküket, hogy képes lesz majd megfelelni az elvárásoknak. Hasznosnak nevezte továbbá, ha a gyerekszobát közösen rendezik be íróasztallal, székkel, valamint javasolta egy relaxációs sarok kialakítását, amit már akár óvodás korban érdemes létrehozni.

A koronavírus-járvány is megnehezítheti az iskolakezdést

"Azoknál a gyerekeknél látok nagyobb veszélyt, akik számára egyébként is nehézséget jelentett a közösségbe való beilleszkedés a járvány előtt" - fogalmazott egy korábbi interjúban Bodnár Csilla pszichoterapeuta, gyermek-szakpszichológus. Mint kifejtette, az oktatási intézmények járványhelyzet miatti tavaszi bezárása, illetve az otthoni tanulás azt a látszatot kelthette az érintett fiatalok számára, hogy így is élhetik az életüket, nem szükséges közösségbe járniuk, ahol egyébként sem érzik magukat komfortosan, biztonságban. Ezeknek a gyerekeknek nehezebb lehet a visszatérés az iskolai oktatás újraindulásakor. Mindez a szülőktől is fokozott odafigyelést igényel, hogy kellőképpen támogassák gyermeküket szorongásai feloldásában.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

folyadékpótlás
Életkorod alapján ennyi vizet kell innod naponta – Íme a teljes táblázat
Nagy változás az egészségügyben: vasárnaptól megszűnik az NNGYK – Mutatjuk, mi jön helyette
alvás
6 fontos érv, amiért érdemes banánt enni este – Így időzítsd a szakértők szerint
65 év felett ilyen gyakran érdemes zuhanyozni: ezt tanácsolják a szakértők a bőr védelmére
Heti három alkalom már csökkenti a vérnyomást: ez a mozgásforma az egyik leghatékonyabb
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +11 °C
Minimum: -3 °C

Napos idő lesz kevés fátyolfelhővel, csapadék nélkül. Főként Borsodban és az Alföldön néhol megélénkül az északkeleti, keleti szél.Kora délután 9 és 13 fok között alakul a hőmérséklet. Késő estére -4 és +5 fok közé hűl le a levegő. Anticiklon alakítja időjárásunkat a hétvégén, fronthatás nem várható.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

7 kérdésből kiderül, felismered-e az influenza jeleit – Felkészültél a szezonra? A tél közeledtével egyre fokozódik az influenza terjedésének kockázata. Felismernéd a fertőzés tüneteit? Kvízünk segítségével most tesztelheted tudásodat!
kvíz
Szakértő vagy a bőrápolásban, ha meg tudod csinálni ezt a kvízt – Csupán 7 kérdésből kiderül A bőr és a táplálkozás kapcsolata szorosabb lehet, mint gondolnánk. Egyes tápanyagok támogathatják a bőr egészségét, míg bizonyos ételek és italok kedvezőtlenül hathatnak rá. Töltsd ki kvízünket, és derítsd ki, mennyit tudsz a bőrbarát étrendről!