A nők ezért önzetlenebbek

A nők agyának jutalmazásért felelős része sokkal aktívabban reagál az önzetlen viselkedésre, mint a férfiaké - állapították meg a Zürichi Egyetem kutatói.

A nők és az önzetlenség

A Nature Human Behaviour című folyóiratban közölt tanulmány szerzői elsőként bizonyították, hogy a női és a férfi agy eltérően reagál az önzetlen és az önző viselkedésre - olvasható a Phys.Org tudományos-ismeretterjesztő hírportálon.

Kiderült, miért a nők az önzetlenebbek
Sikerült bizonyítani, hogy miért önzetlenebbek a nők

Az agyban van a különbség

Az előagyban található striátum (csíkolt test) felelős a jutalomérzetért és ez az agyterület aktiválódik döntéshozatalkor. A kutatási eredmények alapján a striátum sokkal erősebb aktivitást mutatott a nőknél az önzetlen , mint az önző döntések meghozatalakor. Ezzel szemben a férfiaknál az önző döntés váltott ki hevesebb reakciót a jutalmazórendszerből. (Az alanyoknak egyebek között egy adott pénzösszeg másokkal való megosztásáról kellett dönteniük.)

A második vizsgálatban az agy jutalmazó rendszerének működését gyógyszerezéssel zavarták meg az alanyoknál. Ennek eredményeképpen a nők sokkal önzőbben, míg a férfiak jóval önzetlenebbül viselkedtek , ami meglepte a kutatókat.

Önzőnek lenni, bűntudat nélkül Vajon lehetséges, hogy úgy érvényesítsük saját érdekünket, hogy ne legyen bűntudatunk ? A tudósok szerint igen, ha úgy érezzük, hogy a döntés nem a mi felelősségünk.

Alexander Soutschek, a Zürichi Egyetem munkatársa szerint még ha ezek a különbségek nyilvánvalónak is tűnnek biológiai szinten, semmiképpen sem szabad ösztönös vagy az evolúcióra visszavezethető tulajdonságokként tekinteni rájuk. "A jutalmazásért és a tanulásért felelős agyterületek szorosan együttműködnek egymással. Korábbi tanulmányok kimutatták, hogy a lányok dicséretet kapnak az önzetlen viselkedésért, aminek eredményeként agyuk jutalmazórendszere megtanulja, hogy a segítőkész cselekedetért várjon el valamilyen jutalmat, ne pedig az önző viselkedésért. "

Ennek fényében az általuk megfigyelt nemi különbség leginkább a férfiakra és a nőkre vonatkozó eltérő kulturális elvárásoknak tulajdonítható.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

magnézium szedése
Magnézium: mikor vegyük be, hogy nyugodtan aludjunk tőle? Szakértő elárulta a titkot
Itt látszik a laborleleteden, ha már károsodott a veséd
fogyás
Diétaelmélet: mikor és mitől indul be a fogyás?
magyar egészségügy
Hegedűs Zsolt elárulta az első reformot – Nagy változások lesznek az egészségügyben
Azonnali, tartós és pusztító fájdalom: a legmérgezőbb emlős horror csípést okoz
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +17 °C
Minimum: -1 °C

Napos idő várható szétterülő gomolyfelhőkkel, emellett északkelet felől vastagabb felhőzet érkezik. Csapadék nem valószínű. Az északkeleti, északi szelet élénk lökések kísérhetik.A legmagasabb nappali hőmérséklet döntően 16 és 19 fok között várható. Késő estére 6 és 12 fok közé hűl le a levegő. Frontmentes időre számíthatunk, ugyanakkor a gyors napközbeni melegedés sokaknál kiválthat kellemetlen panaszokat.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: a hüvely öntisztuló szerv. Igaz vagy hamis? – Teszteld, mennyire ismered a női testet! A női egészséggel kapcsolatban rengeteg félreértés és makacs tévhit kering. Kiszúrnád a leggyakoribbakat? Tedd próbára magad kvízünkben!
kvíz
Pattanásra fogkrém: hasznos vagy árt? – Itt a nagy bőrápolási kvíz! A bőrápolással kapcsolatban rengeteg tévhit kering, amelyek akár árthatnak is a bőrünknek. Mutatjuk, mi ezekből az igazság.