Önzőnek lenni, bűntudat nélkül

Vajon lehetséges az, hogy úgy érvényesítsük a saját érdekünket, hogy ne legyen bűntudatunk? A tudósok szerint igen, ha úgy érezzük, a döntés nem a mi felelősségünk.

Gyermekként hamar megtanuljuk, ha megosztjuk a javainkat, azzal örömet okozunk másoknak. Majd idővel képesek vagyunk a dolgokat a másik szemszögéből nézni és jelentős erőfeszítéseket teszünk szociális kapcsolataink fenntartásáért, jobbá tételéért. Ez azonban nem kedvez az önérdek érvényesítésének, vagyis bűntudatot érzünk, ha olyasmit teszünk, ami a saját érdekeinket szolgálja.

Érdekes ugyanakkor, hogy gyakran le is mondunk dolgokról mások javára, hogy mi magunk boldogabbak legyünk. Ez azonban felveti azt a kérdést, hogy vajon bűntudat és rossz érzések nélkül is érvényesíthetjük az érdekeinket? Jonathan Berman és Deborah Small a Pennsylvania Egyetem Wharton Üzleti Karának pszichológusai szerint ez akkor lehetséges, ha kikapcsolhatjuk az értelmünket és a felelősségteljes gondolkodásunkat, szabadon élvezhetjük önérdekeinket, anélkül, hogy önzőnek éreznénk magunkat.

Az első vizsgálatba 216 egyetemistát vontak be, akiknek adtak három dollárt. Volt, akiknek azt mondták, hogy adományozzák a pénzt az UNICEF -nek, míg másoknak egyszerűen megengedték, hogy megtartsák, és volt, aki választhatott a két lehetőség közül.

Ahogy azt a tudósok várták, végül azok a diákok, akik megtarthatták a pénzt, boldogabbak voltak, mint jótékonykodó társaik vagy azok, akiknek volt választásuk. "Néha az emberek tényleg önzően akarnak viselkedni. De nem teszik, mert tudják, hogy utána önzőnek érzenék magukat" - magyarázta Berman. A tudósok arra is gondoltak, hogy elképzelhető, hogy az első csoport tagjai azért voltak boldogabbak, mert nekik egyáltalán nem kellett választaniuk maguk vagy mások érdekei között. Hogy ezt is kiderítsék, egy újabb kísérletet is elvégeztek. Ezúttal minden résztvevőnek két választása volt. Az egyik csoport eldönthette, hogy melyik szervezetnek adományozhat, a másik választhatott az adományozás és egy nyereményutalvány megtartása között, míg a harmadik csoport résztvevőinek csak azt kellett eldönteniük, honnan szeretnének ajándékutalványt kapni.

Az eredményekből kiderült, hogy ezúttal is az önérdeket érvényesítő vagyis a harmadik csoport volt a legboldogabb. A tudósok végül egy harmadik kísérlettel is hasonló eredményekre jutottak, amely után úgy vélik, hogy az emberek boldogabbak, ha úgy járnak jól, hogy a döntés felelősségét nem hárítják rájuk. A tanulmány a oldalain jelent meg.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
A csillagjegyed elárulja, milyen háziállat illik hozzád a legjobban
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
szilva
Nem mindenkinek ajánlott a magyarok egyik kedvenc gyümölcse – Ilyen panaszokat okozhat
Újra erősödik a koronavírus, hamarosan megugorhat a fertőzöttek száma – Mutatjuk, melyik régióban terjedhet a leginkább
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +23 °C
Minimum: +5 °C

A kevés gomolyfelhő és az észak, északnyugat felől érkező, helyenként meg is vastagodó fátyolfelhőzet mellett legalább többórás napsütésre van kilátás csapadék nélkül. A délies szél főként az Alpokalján megélénkülhet, máshol általában gyenge vagy mérsékelt marad a légmozgás.A csúcsérték 22 és 25 fok között alakul. Késő estére többnyire 8 és 14 fok közé hűl le a levegő. Vasárnap nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Az intim lemosó jobb, mint a tiszta víz. Igaz vagy hamis? – Teszteld higiéniai tudásod! Az intim higiénia kapcsán rengeteg tanácsot hallani, sokszor egymásnak teljesen ellentmondókat is. De vajon mi tesz jót odalent, és mi az, amit jobb lenne elkerülni?
kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.