Alvászavar: ezek a gyógynövények segíthetnek (x)

A pihentető alvás érdekében még mindig sokan nyúlnak szintetikus altatókhoz, holott ma már léteznek szelídebb, természetes lehetőségek is. Lássuk, hogyan támogathatnak bennünket az alvászavar enyhítésében a gyógynövények.

Az alábbi növényeket évszázadok óta használják a népi gyógyászatban, és az ilyen összetevőket tartalmazó készítmények ma már a modern orvoslásban is fontos szerepet kaphatnak.

gyógynövények, teafőzés, kamilla, levendula
A gyógynövények erejét érdemes alvászavarok ellen is kihasználni. Fotó: Getty Images

Macskagyökér

A macskagyökér az egyik leghatásosabb nyugtató gyógynövény, amely alvászavar esetén is segítségünkre lehet. A növény nagy előnye, hogy a belőle készült tea napközben nem álmosít el, este viszont megnyugtat. A megfelelő főzet elkészítéséhez egy evőkanál apróra vágott, szárított macskagyökeret áztassunk egy csésze (2 deciliter) forró vízbe, és hagyjuk állni 12 órán át. Ezután szűrjük le, kissé melegítsük meg – de ne forraljuk – és már fogyaszthatjuk is.

Kamilla

A kamilla rendkívül sokoldalú gyógynövény, amelynek a pihentető, nyugtató hatása csak egy a sok közül. Ez a gyógynövény is hatásos lehet álmatlanság ellen: nincs más dolgunk, mint lefekvés előtt meginni egy csésze kellemesen meleg kamillateát. Ha valódi kamillavirágzatot használunk, ügyeljünk rá, hogy fedjük le a teát, így tudja ugyanis megtartani gyógyhatását. Nagyszerű hatást érhetünk el abban az esetben is, ha kamillából nyert illóolajat csepegtetünk a fürdővizünkbe, illetve inhalálunk vele.

Citromfű

A citromfű nyugtatja a szívideget, erősíti az idegrendszert, illetve az altató hatása is közismert. Bátran készíthetünk belőle teát, hiszen az ízvilága kifejezetten kellemes. Egy csésze vízzel forrázzunk le egy evőkanálnyi citromfüvet, hagyjuk állni 8-10 percig, majd szűrjük le a forrázatot. Bármelyik napszakban fogyaszthatjuk. Az esti órákban is érdemes meginni belőle egy csészényit, de arra ügyeljünk, hogy ezt ne közvetlenül lefekvés előtt tegyük, mert a tea vizeletkiválasztó hatása miatt éjszaka többször fel fogunk kelni.

Orbáncfű

Az orbáncfű hatékonyan oldja a feszültséget, mérsékli a depresszió tüneteit, csökkenti a stresszt és megnyugtat. Alvásproblémák esetén este, lefekvés előtt igyunk meg belőle egy csészével. Mivel kifejezetten erős hatású gyógynövényről van szó, ha egyedi teaként fogyasztjuk, napi rendszerességű használata ne tartson tovább 2 hétnél.

Levendula

Kutatások is igazolták már a levendula lazító és nyugtató hatását. Jó ötlet lehet egy levendulás potpourrit elhelyezni az éjjeli szekrényünkön, vagy illatpárnát használni alváshoz. Természetesen teát is készíthetünk a virágából, de arra itt is ügyeljünk, hogy a vízhajtó hatása miatt közvetlenül lefekvés előtt már ne igyunk belőle!

Sedacur forte – a gyógynövények erejével

Sedacur Forte
Vény nélkül kapható gyógyszer

A gyógynövények pozitív hatásait növényi gyógyszerek formájában is élvezhetjük. A teákkal szembeni előnyük az ellenőrzött, standard hatóanyagtartalom, hatásuk klinikailag igazolt, és alkalmazásuk is egyszerűbb. A növényi kivonatokat tartalmazó Sedacur forte tabletta is segítségünkre lehet alvászavarok esetén. A vény nélkül kapható Sedacur forte három gyógynövény, a valeriána (macskagyökér), a komló és a citromfű kivonatának kombinációja. Napközben oldja a feszültséget, éjjel nyugodt alvást biztosít. Előnyös választás lehet tehát azok számára, akiknek nem csupán altatóra, hanem a nappali feszültség oldására is szükségük van. Alkalmazható napközben és este, lefekvés előtt is. A Sedacur forte nem tompítja a figyelmet, ezért nem befolyásolja hátrányosan a szokásos nappali tevékenységet. Használata közben nem kell félnünk a függőség kialakulásától sem.

A KOCKÁZATOKRÓL ÉS A MELLÉKHATÁSOKRÓL OLVASSA EL A BETEGTÁJÉKOZTATÓT, VAGY KÉRDEZZE MEG KEZELŐORVOSÁT, GYÓGYSZERÉSZÉT!



A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +21 °C
Minimum: +6 °C

Az átmenetileg megnövekvő gomoly- és fátyolfelhőzet mellett legalább több órára kisüt a nap. Csapadék nem valószínű. A délnyugati, déli szelet élénk, helyenként erős, főként az Északnyugat-Dunántúlon viharos lökések kísérik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 18 és 25 fok között várható. Késő estére általában 12 és 17 fok közé hűl le a levegő. Az időjárás most a hidegfrontra érzékenyeket érinti különösképpen rosszul.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra