Egyedül alvók is felismerhetik az alvási apnoét

Az alvászavarok szövődményeinek megelőzéséhez az első lépés, hogy az érintettek ismerjék a betegségüket. A következőkben a horkolást is okozó alvási apnoé felismeréséhez nyújtunk segítséget.

Az jóAlvás Közpon t főorvosának segítségével összegyűjtöttük azokat a tüneteket, amelyek alapján az egyedül alvók is felismerhetik a betegséget.

15-ből 1 felnőtt alvási apnoés

Az alvási apnoé során a felső légutak elzáródnak, a beteg nem kap levegőt. Ez az állapot hosszabb ideig, akár 45 mp-ig is tarthat, majd a beteg egy hangos, mély sóhajtáshoz hasonló hangot hallatva újra levegőt vesz. A légzéskihagyások egy éjszaka folyamán több alkalommal, óránként akár 30-szor is ismétlődhetnek.

Ma már a jogosítvány megújításához szükséges egészségügyi alkalmassági vizsgálat része az alvás közbeni légzészavar kiszűrése is. Amennyiben felmerül a betegség gyanúja, a jogosítvány megszerzése hónapokig elhúzódhat. Ha a rizikócsoportba tartozik, vagy már jelentkeznek Önnél a tünetek, érdemes időben orvoshoz fordulnia! Kattintson! Azon túl, hogy az ismétlődő légzéskimaradások miatt a beteg alvása nem pihentető, az oxigénhiányos állapot számos súlyos következménnyel járhat – figyelmeztet dr. Vida Zsuzsanna. Az alvási apnoé ugyanis növeli a magas vérnyomás, cukorbetegség és a szívinfarktus, agyvérzés kialakulásának kockázatát.

Száraz száj, gyakori éjszakai kijárkálás

Az alvási apnoé jellegzetes tünete a horkolás , a horkolók pedig nyitott szájjal alszanak. Emiatt reggelre a száj nagyon kiszáradhat, enyhe torokfájás is jelentkezhet, ami folyadék fogyasztásával el is múlik. A másik intő jel, ha éjszaka sűrűn látogatjuk a mellékhelységet. A légzéskimaradás nyomást gyakorol a szívre, ez pedig kihat a vesékben a vizelet kiválasztását szabályozó hormon termelődésére, így a gyakori éjszakai vizelési inger is a betegség egy tünete lehet, habár ez inkább csak súlyosabb apnoé esetében jellemző.

Az alvási apnoé szövődményei megelőzhetőek, ha ismerjük a betegséget

Nem jó jel, ha fejfájással ébred

Az éjszakai hangos horkolás és a hirtelen, mély lélegzetvétel nem múlik el nyomtalanul, az alvási apnoé nappal is tüneteket okoz. Az érintetteknél az oxigénhiány miatt jellemző, hogy reggelenként gyakran ébrednek fejfájással, emellett extrém mértékű nappali fáradtság is jelentkezhet.

„Mindenkinél előfordul, hogy szívesen ledőlne ebéd után, vagy munka közben elálmosodik, ettől még nem lesz valaki egyértelműen apnoés. Ha azonban a reggeli fejfájások állandósulnak, a nappali fáradtság tartós, vagy olyan mértékű, hogy akár beszélgetés, vagy munka közben is elalszunk, nehezebben koncentrálunk, akkor egyértelműen ajánlott kezeltetni a panaszokat.”

Alváslabor otthon

Az alvási apnoé kivizsgálásához szükséges a beteg alvását éjszaka nyomon követni. Ehhez ma már nem minden esetben kell alváslaborba feküdni, a vizsgálat elvégezhető a beteg otthonában is. A készülék használata egyszerű, az alvást a műszer gyakorlatilag egyáltalán nem zavarja. „Az otthoni alvásvizsgálat során a kéz egyik ujjára tett pulzoximéter a szervezet oxigén ellátottságát és a szívfrekvenciát méri, a levegő áramlását pedig az orr elé helyezett érzékelővel regisztráljuk. Az adatokat a műszer tárolja, ezek letöltése és kiértékelése az alvásambulancián történik.”

Kezeléssel a szövődmények is megelőzhetőek

Az alvási apnoé kezelése a légzészavar súlyosságától függ. Enyhe esetekben akár életmódváltoztatás, fogyás, orrspray használata is megoldást jelenthet. A nagyon súlyos esetekben a pozitív nyomású légsínterápiát, vagy CPAP terápiát használjuk – magyarázza dr. Vida Zsuzsanna.

A készülék jól záródó, és a beteg által jól tolerálható speciális anyagból készült orrmaszk, vagy orr-száj maszk segítségével folyamatos pozitív levegőnyomást biztosít a felső légutakon keresztül a tüdő felé, így segítve a szabad és akadálymentes légzést alvás alatt. A beteg alvása így zavartalanná válik, megszűnnek az éjszakai légzéskimaradások, felriadások és a betegség szövődményeként jelentkező egyéb panaszok.

Forrás: jóAlvás Központ

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

magnézium szedése
A leggyakoribb hiba, amit sokan elkövetnek a magnézium használatakor
rákkeltő ételek
Egyik kedvenc reggelink lehet a rák melegágya – Így csökkentheted a rizikót
máj
Ebből tudhatod, ha a májad már nem sokáig bírja
étkezések ideje
6 étel, amelyet sokan rossz napszakban esznek – Ezért nagyon fontos az időzítés
fogyást segítő gyógyszer
Új fogyasztó gyógyszer jön: a vércukorszintet is hatékonyabban csökkenti
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +8 °C
Minimum: +1 °C

Napközben elsősorban a Dunától keletre akár hosszabb időre is elvékonyodhat, felszakadozhat a felhőzet, ezzel szemben a nyugati, délnyugati harmadban többfelé tartósan borult időre van kilátás. Időszakos gyenge eső, zápor az ország több pontján is előfordulhat - a nappali órákban kisebb eséllyel az Alföldön eshet. Többfelé megélénkül, néhol megerősödik a keleti, délkeleti szél, de az északkeleti tájakon gyengébb lesz a légmozgás.A legmagasabb nappali hőmérséklet a nyugati harmadban és Borsodban többnyire 3 és 8, másutt 9 és 16 fok között valószínű - a délkeleti határ közelében lehet a legenyhébb az idő. Késő este 0, +7 fok várható. Bár egy hidegfront közeledik felénk, alapvetően melegebb lesz, mint tegnap, így több tényező is okozhat kellemetlen panaszokat.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Melyik jobb a fogaknak: a sajt vagy a karamell? Teszteld a tudásodat! A fogaink egészségének megőrzése nagyon fontos. Egyes ételek, italok és mindennapi szokások azonban jelentősen károsíthatják a fogzománcot és a szájüreg állapotát. Lássuk, mennyire vagy képben a kockázati tényezőkkel!
kvíz
Kakukkfű vagy borsikafű: melyik gyógynövényt látod a képen? Teszteld tudásodat! Tudod, milyen panaszokra jó a lándzsás útifű vagy a hársfavirág? Remek! De vajon képről is felismered ezeket a népszerű gyógynövényeket? Most kiderül!