A gyerekek harmada alvászavarral küzd

A gyerekek és fiatalok kevesebbet alszanak, mint kellene, ráadásul olvasás, vagy mesehallgatás helyett inkább tévéznek, amely nyugtalanabbá teszi az alvást. Mindez alvászavarokat okoz.

Több mint ötezer gyermek és fiatal töltötte ki az alvással, alvászavarokkal kapcsolatos tényezőkről, rizikófaktorokról szóló kérdőívet, több mint kétezren válaszoltak az összes kérdésre. A Magyarországon egyedülálló kutatás rávilágított: a gyermekek harmadának van valamilyen alvászavara. A kutatás az alvással kapcsolatos panaszok, tünetek gyakoriságát, és az életmód, életvitel ebben játszott szerepét vizsgálta. Erről nemzetközi szinten is kevés adat áll rendelkezésre, Magyarországon pedig még egyáltalán nem történt hasonló vizsgálat - áll a SOTE honlapján .

Nem alszanak eleget

A gyerekek átlagosan 9-10, a fiatalok 7-10 órát alszanak. Megfigyelhető, hogy az ideálisnál mindkét korcsoport kevesebbet alszik a hét nagy részében, és - bár az alvásdeficit mértéke a fiataloknál nagyobb – már a nyolc éves gyermekek sem alszanak napi tíz és fél órát - pedig életkoruknak ez felelne meg. Dr. Szabó Attila, a kutatás témavezetője, az I. számú Gyermekgyógyászati Klinika docense kiemelte: problémát jelent az is, hogy a hét közben összeszedett alváshiányt a kisebbek csaknem negyede, a fiatalok több mint fele hétvégi, nappali alvással próbálja pótolni.

Az elalvás előtti internetezés, televíziózás alváshigiénés szempontból bizonyítottan kedvezőtlen, a villódzó fény elalvási zavart, gyakori mikroébredéseket okoz, feltöredezi az alvásmintázatot. A felmérésből látszik, hogy minél idősebbek a gyerekek, annál többen néznek tévét, interneteznek esténként. Míg a nyolc évesek negyven százaléka olvas (vagy felolvasást hallgat) elalvás előtt, a 16-18 évesek alig több mint tíz százaléka vesz könyvet a kezébe.

Kóla, kávé, cigaretta

Dr. Szabó Attila az alvás minőségét befolyásoló szerek közül a dohányzást, az alkoholt és a koffeint emeli ki. A gyerekek nem szépítik a valóságot, megdöbbentő, hogy a kisebbek 87 százaléka, a fiatalok 93 százaléka fogyaszt saját bevallása szerint koffeintartalmú italt rendszeresen. Míg a kisebbek többségében kólát isznak, a 14-18 éves korosztály emellett kávézik, és energiaitalt fogyaszt.

A kutatásból kiderült, hogy a 14-16 évesek negyede, a 16-18 évesek több mint harminc százaléka rendszeresen napi öt szálnál több cigarettát szív, ami egyértelműen összefügg a fiatalok alvászavarával, befolyásolja az alvás alatti légzést amellett, hogy hosszú távú változásokkal jár az érrendszerben és a légutakban.

Az alvászavaros gyermek nehezen ébreszthető, fáradékony, rendszeresen elálmosodik otthon, vagy az iskolában, nem tud koncentrálni, gyakran hiperaktivitásra utaló tüneteket mutat. Hosszútávon az alvászavar éhségérzetet okozhat, így a táplálkozás zavarához, elhízáshoz vezet. Ráadásul egyértelmű az összefüggés az alvászavar súlyossága, és a gyengébb iskolai teljesítmény között.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

65 év felett ilyen gyakran érdemes zuhanyozni: ezt tanácsolják a szakértők a bőr védelmére
Nagy változás az egészségügyben: vasárnaptól megszűnik az NNGYK – Mutatjuk, mi jön helyette
alvás
6 fontos érv, amiért érdemes banánt enni este – Így időzítsd a szakértők szerint
Így fokozhatod a magnézium alvásjavító hatását: mutatjuk, mivel érdemes kombinálni
omega-3
Sokan szednek omega-3-at, de kevesen tudják: ezekkel a tápanyagokkal együtt még hatékonyabb lehet
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +11 °C
Minimum: +0 °C

Általában derült vagy gyengén felhős, napos idő várható, de délnyugaton és az Alpokalján lehetnek felhősebb körzetek. Csapadék nem lesz. Az északkeleti szelet a Tiszántúlon kísérhetik időnként élénk lökések.A legmagasabb nappali hőmérséklet 8 és 12 fok között valószínű. Késő estére -2 és +6 fok közé hűl le a levegő. Anticiklon határozza meg időjárásunkat és az orvosmeteorológiai helyzetet, így fronthatás nem érvényesül.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

7 kérdésből kiderül, felismered-e az influenza jeleit – Felkészültél a szezonra? A tél közeledtével egyre fokozódik az influenza terjedésének kockázata. Felismernéd a fertőzés tüneteit? Kvízünk segítségével most tesztelheted tudásodat!
kvíz
Szakértő vagy a bőrápolásban, ha meg tudod csinálni ezt a kvízt – Csupán 7 kérdésből kiderül A bőr és a táplálkozás kapcsolata szorosabb lehet, mint gondolnánk. Egyes tápanyagok támogathatják a bőr egészségét, míg bizonyos ételek és italok kedvezőtlenül hathatnak rá. Töltsd ki kvízünket, és derítsd ki, mennyit tudsz a bőrbarát étrendről!