Növényvédő szert találtak a csapvízben – van, ahol a határértéket is meghaladja

A vizsgált magyar települések ötödének ivóvízében találtak mezőgazdasági vegyszereket.

Magyarországon az ivóvíz minőségének vizsgálatát a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ (NNGYK) irányítja és felügyeli. Ennek során a baktériumok, nitrit, nitrát, ólom, arzén és egyéb szennyezőanyagok mellett a peszticidek jelenlétét is figyelik. Peszticid alatt mezőgazdasági növényvédők, rovarölő-, gyomirtó-, gombaölő-, algaölő- és rágcsálóölőszereket értik.

Az Átlátszó az NNGYK adatbázisa alapján azt írja, a 2023-ban a vizsgált ivóvizek ötöde tartalmazott valamilyen mezőgazdasági vegyszert Magyarországon.

„Egyre több mélységi felszínalatti vízzel ellátott ivóvízellátó rendszerben jelentkezik peszticid probléma, köztük védettnek tudott nyersvizekben is. Olyan peszticidek is kimutathatóak, amelyeket már több évtizede betiltottak” – áll a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ legutóbbi, 2023-as ivóvízminőségi jelentésében.

Határérték feletti peszticid-tartalmat csak néhány településen (Akasztón, Vasvár-Nagymákfa településrészen, Dunafalván és Küngösön) észleltek. „Bogádmindszenten a hálózaton megfelelő vízminőség csak a határérték feletti peszticid tartalmú kút vizének hígításával biztosítható” - áll a vizsgálati jelentésben.

A legnagyobb mennyiségben használt peszticidet, a glifozátot és bomlástermékét 124 település ivóvízmintájában mutatták ki - tudta meg az Átlátszó közérdekű adatigénylés révén. Határérték feletti koncentrációt csak Vasváron találtak, a többi településen alatta maradt az ivóvíz glifozát-tartalma. 

ivóvíz glifozát
Fotó: Getty Images

Arról, hogy a glifozátnak van-e egészségkárosító hatása, sok éve vitatkoznak a szakemberek. Emberekre valószínűleg rákkeltőnek minősítette („probably carcinogenic to humans”) a Nemzetközi Rákkutatási Ügynökség 2015-ben. A glifozátot feltaláló amerikai agrokémiai óriásvállalat, a Monsanto kritizálta a kutatás eredményét. 

Egy másik vizsgálatban az Európai Unió szakértői nem találtak rákkeltő, mutagén, utódokat károsító és hormonháztartást romboló hatásokat a glifozátban, ezért 2023-ban újabb tíz évre engedélyezte a használatát az Európai Élelmiszerbiztonsági Hatóság. Ezt az értékelést is többen vitatják, 2024-ben civil szervezetek támadták meg a hatóság döntését az Európai Unió bíróságán. Több ország is lépett az ügyben: Hollandiában és Ausztriában például tilos közterületeken használni a glifozát-alapú gyomirtókat.

A NÉBIH azt írta az Átlátszónak, hogy Magyarországon közterületen éjszakai időszakban, 22 és 4 óra között végezhető permetezés, felsőfokú növényvédelmi képesítéssel és engedéllyel rendelkező személy irányítása mellett. Bölcsődék, óvodák, iskolák, játszóterek és egészségügyi intézmények területén tilos a glifozát használata.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

65 év felett ilyen gyakran érdemes zuhanyozni: ezt tanácsolják a szakértők a bőr védelmére
Nagy változás az egészségügyben: vasárnaptól megszűnik az NNGYK – Mutatjuk, mi jön helyette
alvás
6 fontos érv, amiért érdemes banánt enni este – Így időzítsd a szakértők szerint
Így fokozhatod a magnézium alvásjavító hatását: mutatjuk, mivel érdemes kombinálni
omega-3
Sokan szednek omega-3-at, de kevesen tudják: ezekkel a tápanyagokkal együtt még hatékonyabb lehet
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +11 °C
Minimum: -1 °C

A pára- és ködfoltok feloszlása után általában derült vagy gyengén felhős, napos idő várható. Csapadék nem lesz. Az északkeleti szelet a Tiszántúlon kísérhetik időnként élénk lökések.A legmagasabb nappali hőmérséklet 9 és 12 fok között valószínű. Anticiklon határozza meg időjárásunkat és az orvosmeteorológiai helyzetet, így fronthatás nem érvényesül.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

7 kérdésből kiderül, felismered-e az influenza jeleit – Felkészültél a szezonra? A tél közeledtével egyre fokozódik az influenza terjedésének kockázata. Felismernéd a fertőzés tüneteit? Kvízünk segítségével most tesztelheted tudásodat!
kvíz
Szakértő vagy a bőrápolásban, ha meg tudod csinálni ezt a kvízt – Csupán 7 kérdésből kiderül A bőr és a táplálkozás kapcsolata szorosabb lehet, mint gondolnánk. Egyes tápanyagok támogathatják a bőr egészségét, míg bizonyos ételek és italok kedvezőtlenül hathatnak rá. Töltsd ki kvízünket, és derítsd ki, mennyit tudsz a bőrbarát étrendről!