„A klíma nem fog alkalmazkodni hozzánk, nekünk kell hozzá”

Az éghajlatváltozás miatt Magyarországon is egyre gyakoribbá válnak az extrém hőhullámok, ehhez pedig meg kell tanulnunk alkalmazkodni. Szakértő elmondja, mire kell figyelni.

A hőségriadó idején sokkal többen keresik fel bizonyos panaszokkal a háziorvosukat. Felborulnak a beállított vérnyomások, és az eddig kompenzált állapotban lévő krónikus betegek is problémákkal küzdenek – mondta el nemrég a Reggeliben dr. Mosolygó Éva háziorvos.

A hőség komoly kihívás a szervezetnek

Az extrém forróság tehát nemcsak kellemetlen, hanem a szervezetnek is komoly kihívást jelent. A gyerekeket, az időseket, a betegeket és a változókorú nőket például különösen megterheli a hőség.

„Tudomásul kell venni, hogy az éghajlatunk változik annyira, hogy a mediterrán szokásokat, amelyeket a mediterrán helyeken élő emberek tesznek, azokat meg kell tanulnunk, át kell vennünk. (…) A klíma nem fog alkalmazkodni hozzánk, nekünk kell hozzá” – magyarázta a szakember.

A mentális terhelés is nagyobb a melegben

Ha nem iszunk eleget, az negatívan hat a veseműködésünkre és a vérkeringésünkre is, illetve elkezd a kelleténél szaporábban verni a szívünk. A cukorbetegeknek extrán fontos az elegendő folyadék bevitele, lényeges továbbá, hogy kizárólag vizet igyunk, hiszen a cukor is vízelvonó hatású.

A melegben ráadásul a mentális terhelés is nő, a hőkimerülés ugyanis fáradttá és feszültté tesz bennünket, illetve az alvásunk minőségét is ronthatja. Az alváshiány pedig még több mentális panaszt generálhat, vagy felerősítheti a már fennálló tüneteket.

Kiemelt képünk illusztráció, forrása: Getty Images

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

napfogyatkozás
Napfogyatkozás 2026 – Vakságot is okozhat, ha holnap nem így nézel fel az égre
Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Hússzor károsabb a dohányzásnál, a magyarok többsége mégis csinálja
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +31 °C
Minimum: +12 °C

Túlnyomóan felhőtlen, napos időre számíthatunk, keleten képződhet kevés gomolyfelhő. Csapadék kizárt. A keleties irányú szél csak az Észak-Alföld térségében élénkülhet meg.A legmagasabb nappali hőmérséklet jellemzően 30 és 33 fok között alakul. Csütörtökre nem várható fronthatás, fellélegezhetnek a frontérzékenyek.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.