ADHD: új összefüggést fedeztek fel

Az ADHD-s felnőtteknél magasabb a demencia kialakulásának kockázata egy amerikai tanulmány szerint.

A figyelemhiányos hiperaktivitás-zavarban érintett felnőtteknél közel háromszor nagyobb a demencia kialakulásának kockázata, mint az ADHD nélkül élők esetében – derült ki a Rutgers Brain Health Institute kutatásából. A kutatók megállapították, hogy a felnőttkori ADHD még akkor is jelentősen magasabb demenciakockázattal járt együtt, amikor a demencia egyéb kockázati tényezőit, például a szív- és érrendszeri betegségeket is figyelembe vették írja a Medical X Press.

ADHD, figyelemzavar, zavartság, őrület, fejfájás
Van, hogy csak felnőtt korban diagnosztizálják az ADHD-t. Fotó: Getty Images

Fontos a diagnózis, mert van megoldás

A kutatók több mint 100 ezer ADHD-val és anélkül élő idősebb izraeli felnőttet követtek nyomon 2003 és 2020 között. Az eredmények szerint a pszichostimulánsokat tartalmazó ADHD-kezelés segíthet csökkenteni a demencia kockázatát az ADHD-s felnőtteknél, mivel ezek a készítmények köztudottan módosítják a kognitív károsodás ütemét. A kutatók szerint azonban további vizsgálatokra van szükség a gyógyszeres kezelés és a demencia kockázata közötti összefüggés részleteinek kidolgozására. Bár az Egyesült Államokban a felnőtt lakosság több mint 3 százaléka ADHD-s (Magyarországon becslések szerint 300-400 ezer érintett él – szerk.), egyelőre mégis viszonylag kevés kutatás zajlik az érintettekről.

A felnőttek körülbelül 5 százaléka szenved ADHD-ban a Figyelemhiányos Rendellenességek Szövetsége (ADDA) szerint. Az ADHD-s esetek száma egyébként az elmúlt húsz évben megemelkedett, ami részben azzal magyarázható, hogy egyre többen ismerik ezt a bonyolult állapotot. Gyakori, hogy az érintettek, bár képesek lennének jó teljesítményre, a tüneteik meggátolják őket abban, hogy megmutathassák, mit tudnak. Kifejezetten jellemző például, hogy elkezdik az egyetemet, de nem fejezik be. Részletek

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

magnézium szedése
Magnézium: mikor vegyük be, hogy nyugodtan aludjunk tőle? Szakértő elárulta a titkot
vércsoportok
Ez a legritkább vércsoport a világon – Nem véletlenül hívják aranyvérnek
halfogyasztás
Ez a legegészségtelenebb hal, mégis ezt veszik a legtöbben
fogyás
Diétaelmélet: mikor és mitől indul be a fogyás?
női anatómia
Meglepően sok nő nem tudja, hány testnyílása van odalent
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +22 °C
Minimum: +4 °C

Zavartanul napos, száraz időre számíthatunk. A délkeleti szelet elsősorban az Észak-Dunántúlon kísérhetik élénk, Sopron környékén olykor erős lökések.A legmagasabb nappali hőmérséklet 20 és 26 fok között várható, a nyugati országrészben lesz a legmelegebb.Késő estére 10 és 17 fok közé hűl le a levegő. Anticiklon alakítja időjárásunkat, így fronthatásra nem kell számítani, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: felismered a stressz testi jeleit? – Bőrtünetek is árulkodhatnak a túlhajszoltságról Alvászavar, kimerültség, ingerlékenység – sokszor észre sem vesszük, hogy mindezek hátterében a stressz áll. Vajon mennyit tudsz arról, hogyan hat a szervezetünkre a mindennapi feszültség? Teszteld magad kvízünkkel!
kvíz
Kvíz: a hüvely öntisztuló szerv. Igaz vagy hamis? – Teszteld, mennyire ismered a női testet! A női egészséggel kapcsolatban rengeteg félreértés és makacs tévhit kering. Kiszúrnád a leggyakoribbakat? Tedd próbára magad kvízünkben!