Koronavírus: így terjed a városokban

Egy komputermodell segíthet megérteni, hogyan terjed a nagyvárosokban a koronavírus. Nagy pontossággal megjósolták a segítségével azt is, hogy néhány vizsgált városban milyen mértékben nő a betegszám.

A koronavírus terjedésének megértésére, illetve a betegszám növekedésének előrejelzésére készített egy számítógépes modellt a Northwestern University kutatócsoportja - írja a Medical Xpress . A programot már tavasszal, a járvány első hullámában tesztelték, ekkor nagy pontossággal megjósolta a COVID-19 terjedését tíz nagyvárosban. Ehhez a város lakosságának mozgását vették alapul: hová mennek az emberek egy nap folyamán, meddig maradnak, illetve az adott helyen hány másik ember fordult meg ugyanazon a napon.

Tényleg jobb, ha otthonról dolgozunk? A koronavírus-járvány hatására életünk számos területe megváltozott, sokan például a fertőzésveszély csökkentése érdekében a pandémia kitörése óta otthonról dolgoznak. Felvetődhet azonban a kérdés: nem ártunk-e többet az egészségünknek azzal, ha home office-ban maradunk? Nos, a válasz az, hogy attól függ - kattintson a részletekért!

Ezeken a helyeken terjed leginkább a betegség

A Nature folyóiratban is közzétett tanulmány figyelembe veszi a demográfiai adatokat, az epidemiológiai becsléseket és a mobiltelefonok helymeghatározási információit is. Ezek megerősítik a korábbi elméletet, mely szerint a koronavírus legnagyobb arányban bizonyos gócpontokban terjed tovább: például éttermekben, kávézókban, fitneszközpontokban, illetve más olyan zárt terekben, amelyekben az emberek hosszabb időt is eltöltenek. A kutatók szerint az adatokat érdemes figyelembe venni az újranyitáskor, és a legnagyobb fertőzésveszélyt jelentő helyszíneknek érdemes bizonyos korlátozó intézkedéseket hozniuk, például 20 vagy 50 százalékra limitálni a befogadó kapacitásukat.

A tanulmány 98 millió amerikai mozgását követte nyomon az ország 10 legnagyobb nagyvárosában. A városokon belül több mint félmillió olyan helyszínt - éttermektől és fitneszközpontoktól kezdve az állat- és autókereskedésekig - is megvizsgáltak, ahova tömegével járnak az emberek. Két szakaszban zajlott a kutatás: kezdetben a mobiltelefon helyadatait is felhasználva megfigyelték az emberek mozgását és összevetették azt az aktuális járványügyi adatokkal. A demográfiai adatokkal is kiegészítve az eredményeket a kutatók arra jutottak, hogy az alacsony jövedelmű emberek több szempontból is nagyobb veszélynek vannak kitéve: egyrészt kisebb arányban dolgozhatnak otthonról és emiatt többször el kell hagyniuk a lakásukat, másrészt pedig gyakrabban vásárolnak olyan zsúfolt bevásárlóközpontokban, ahol rengeteg emberrel érintkeznek. Ezzel szemben a magasabb jövedelműek nagyobb arányban dolgoznak otthonról és a bevásárlás helyett is inkább házhoz rendelik a szükséges dolgokat, ami így kevésbé fertőzésveszélyes.

Könnyebben megfertőződhet, aki gyakrabban látogatja a zsúfolt üzleteket. Fotó: Getty Images
Könnyebben megfertőződhet, aki gyakrabban látogatja a zsúfolt üzleteket. Fotó: Getty Images

A második szakaszban a kutatók a modell adatait használva megbecsülték, hogy a következő hetekben hogyan változik majd a megbetegedések száma a tíz nagyvárosban. A becsült adataik a hivatalos statisztikákat követték, ami igazolta, hogy a modell hatékonyan méri fel a fertőzés terjedését.

A kutatók szerint a modell választ adhat arra is, miért érinti ennyivel nagyobb arányban a koronavírus az alacsonyabb jövedelmű, kisebbséghez tartozó családokat. Sokáig azt feltételezték, hogy az egészségügyhöz való rosszabb hozzáférésük miatt érinti a járvány súlyosabb mértékben ezeket a csoportokat, az eredmények szerint nagyobb arányban látogatnak olyan helyszíneket is, ahol könnyebben megfertőződhetnek.

Azok a helyszínek, amelyeket nagyobb arányban látogatnak kisebbségi, illetve alacsony jövedelmű emberek (és nagyobb arányban dolgoznak ott ilyen társadalmi csoportúak), gyakran kisebbek és zsúfoltabbak is az átlagosnál. Ezeken a helyeken a kutatók szerint fontos lenne minél inkább limitálni a belépők számát, hiszen a fertőzést itt nagyon könnyen továbbadhatják az emberek.

Vécépapírt ad ajándékba a rendelés mellé ez az étterem. A tulajdonos szerint ezekben a vészterhes időkben sem szabad elveszítenünk a humorunkat. A részletekről az nlc.hu cikkében olvashatunk!

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

Óriási változás jön az egészségügyben: íme az új miniszter, Hegedűs Zsolt tervei
Egyre többen cserélik le a mosogatószivacsot – Baktériumtanya helyett ez az új kedvenc a konyhákban
Zsírmáj ellen hatásos: egyetlen vitamin képes kitisztítani a májat
Karikó Katalin az egészségügyi miniszter tanácsadója lesz – Ezzel a feltétellel vállalta
Súlyos károkat okoz a belekben, mégis sokan fogyasztják rendszeresen
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +21 °C
Minimum: +8 °C

A fátyol- és gomolyfelhők mellett általában sok napsütésre számíthatunk, de a gomolyokból helyenként zápor, a délnyugati határ mentén esetleg zivatar is előfordulhat a késő délutáni, esti órákig. Az északias szelet élénk lökések kísérhetik.A legmagasabb nappali hőmérséklet 19 és 23 fok között várható. Késő estére többnyire 8 és 15 fok közé hűl le a levegő. A hét folyamán ismét már-már nyáriasra fordul az időjárás, fronthatás nem várható ezekben a napokban.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: felismernéd a leggyakoribb tápanyaghiányt? – Teszteld a tudásod! A vashiány és a vérszegénység sokszor alattomosan alakul ki: a tünetek enyhék, könnyen másra fogjuk őket, mégis komoly hatással lehetnek a mindennapokra. Vajon mennyire ismered fel a figyelmeztető jeleket?
kvíz
Kvíz: felismered képről az orvosi eszközöket? – Keveseknek sikerül a 10/10 Az orvosi rendelőkben számos különleges eszköz rejtőzik. Mennyire ismered ezeket? Kvízünkben most próbára teheted a tudásod!