A HPV-fertőzés megelőzése lehetséges – így védd magad és szeretteidet

A humán papillomavírus (HPV) a világ egyik leggyakoribb, zömében szexuális úton terjedő fertőzésének okozója, amely súlyos következményekkel – akár daganatos betegségekkel – is járhat. A jó hír: a fertőzés megelőzhető.

Bár rengeteg információ ömlik ránk, amely a HPV-ről és a méhnyakrákról szól, arról kevesebbet hallunk, hogy ez a rákfajta ma már nagy biztonsággal megelőzhető. Lássuk, mi mindent kell tudnunk és hogyan előzhetjük meg.

Mit nevezünk HPV-nek?

A HPV egy olyan vírus, amely elsősorban a bőr és a nyálkahártyák felszínét fertőzi meg – ezért nevezzük „hámfajlagos” vírusnak. Ez azt jelenti, hogy a vírus nem a vérben kering, hanem a test felszínén, például a nemi szervek, a száj, a torok vagy a végbélnyílás környékén lévő hámsejtekben szaporodik.

Hogyan terjed?

A HPV leggyakrabban intim bőrkontaktussal, vagyis szexuális úton terjed – még akkor is, ha nincs teljes közösülés.

A vírussal megfertőződhetünk:

  • hüvelyi, orális vagy anális szex közben,
  • ha a nemi szervek érintkeznek (óvszer nélkül),
  • közös borotva, törölköző, eszközhasználat esetén (ritkább),
  • szülés közben, az anya is átadhatja az újszülöttnek.

Az óvszerhasználat ugyan csökkenti a HPV terjedésének kockázatát, de nem nyújt teljes védelmet, mivel a vírus olyan bőrfelületeken is jelen lehet, amiket az óvszer nem fed le.

HPV, HPV fertőzés, felvilágosítás, HPV szűrővizsgálat
Már a szexuális élet megkezdése előtt tudatosítani kell a HPV-fertőzés módjait és lehetséges következményeit. Fotó: Getty Images

Mit okozhat a HPV-fertőzés?

A humán papillomavírus több, mint 200 ismert típusa közül néhány bőr- vagy nyálkahártya-felületeket fertőz meg, és különböző megbetegedéseket okozhat. Ezek közé tartoznak a jóindulatú elváltozások, például a szemölcsök, valamint a súlyosabb állapotok, mint a rákos megbetegedések.

  1. Szemölcsök (verrucák): a HPV alacsony kockázatú típusai, például a 6-os és 11-es típus, jóindulatú növedékeket, úgynevezett szemölcsöket okozhatnak. Ezek megjelenhetnek a kézen, lábon, arcon vagy a nemi szervek környékén.
  2. Daganatos megbetegedések: a HPV magas kockázatú típusai, különösen a 16-os és 18-as típus, összefüggésbe hozhatók többféle rák kialakulásával.
  • Méhnyakrák: a méhnyakrákos esetek több mint 90%-ában kimutatható a HPV jelenléte.
  • A HPV hozzájárulhat a végbél, a hüvely, a szeméremtest és a pénisz rákos megbetegedéseihez is.
  • A torok, a nyelv és a mandulák rákos elváltozásai szintén összefüggésbe hozhatók a HPV-vel.

A méhnyakrák a negyedik leggyakoribb rákos megbetegedés a nők körében világszerte, 2022-ben körülbelül 660 000 új esettel és körülbelül 350 000 halálesettel.

Hogyan előzhetjük meg a HPV-fertőzést?

Fontos tudnunk, hogy szinte minden szexuálisan aktív ember megfertőződik HPV-vel a szexuális élet megkezdése után, akár néhány hónapon vagy egy éven belül. A jó hír, hogy a legtöbb HPV-fertőzés magától elmúlik, rákot nem okoz. Az immunrendszer  általában  kontrollálja a HPV-fertőzéseket. Ellenben a tartósan fennálló, magas kockázatú HPV-fertőzések rákot okozhatnak.

A megelőzés három pillére az edukáció, a szűrés, és a védőoltás.

Felvilágosítás

A felvilágosításról nem lehet eleget beszélni. Már a szexuális élet megkezdése előtt tudatosítani kell a HPV-fertőzés módjait és lehetséges következményeit. Hazánkban is kiemelt szerepet játszik a méhnyakrák elleni küzdelemben a HPV-fertőzés elleni védekezés.

Szűrővizsgálat

  • Magyarországon 3 évente ingyenes méhnyakszűrés jár a 25–65 év közötti nőknek.
  • A nőgyógyászati vizsgálaton végzett citológiai leletet a Bethesda-beosztás (korábban Pap-teszt) szerint értékelik, amellyel a méhnyaki elváltozások eredete és mértéke állapítható meg. HPV-teszt is végezhető, amellyel a vírus típusa határozható meg. A méhnyaki elváltozásokat nagy felbontású mikroszkóppal (kolposzkópia) is megvizsgálhatják, a kimetszéssel (biposzia) végzett szövettani vizsgálattal pedig a végleges diagnózist tudják felállítani.

Oltás

A HPV elleni vakcina akkor a leghatékonyabb, ha a szexuális élet megkezdése előtt (kb. 11-12 éves korban) történik meg az oltás. Fontos, hogy mindenki beoltassa magát, mert nemtől függetlenül bárkinél kialakulhat HPV-vel összefüggő rákos megbetegedés. A védőoltás csökkentheti a rákot okozó HPV másokra való terjedését is. 

Fontos megérteni, hogy a vakcinák nem gyógyítják a HPV-fertőzést vagy a méhnyakrákot, és nem helyettesítik a rendszeres méhnyakrákszűrést sem.

A HPV-fertőzés megelőzése nemcsak az egyén, hanem a társadalom egészségének védelme szempontjából is kiemelten fontos. A védőoltás lehetőséget ad arra, hogy még a fertőzés előtt kialakuljon a szervezet védekezőképessége, míg a rendszeres szűrővizsgálatok segítenek a korai elváltozások időben történő felismerésében.

Az egyik legsikeresebb nemzetközi példa Ausztrália, ahol a méhnyakrák gyakorlatilag eltűnőben van, köszönhetően a sikeres felvilágosító, szűrési és oltási programoknak.

Mivel a HPV számos súlyos, akár daganatos betegség kialakulásában is szerepet játszik, a megelőzés – tudással, oltással és szűréssel – a leghatékonyabb eszközünk a jövő egészségének biztosításához.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

máj
Ebből tudhatod, ha a májad már nem sokáig bírja
magnézium szedése
A leggyakoribb hiba, amit sokan elkövetnek a magnézium használatakor
rákkeltő ételek
Egyik kedvenc reggelink lehet a rák melegágya – Így csökkentheted a rizikót
étkezések ideje
6 étel, amelyet sokan rossz napszakban esznek – Ezért nagyon fontos az időzítés
így hat a kávé a szívre
Ha így iszod a kávét, az a legrosszabb verzió
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Melegfront
Maximum: +3 °C
Minimum: -3 °C

Általában borult idő várható, de délelőtt keleten még előfordulhatnak kevésbé felhős körzetek, ott a nap is kisüthet. Délután esetleg a délnyugati határvidéken vékonyodhat el a felhőtakaró. Az északkelet felé haladó csapadékzóna erősödik. Eleinte még többfelé várható havazás, viszont napközben dél felől egyre nagyobb területen fagyott esőbe, ónos esőbe, végül esőbe vált a halmazállapot, különösen a Dél-Dunántúlon és a középső országrészben a magasabban fekvő helyeken tartósabb ónos esőre is számítani lehet. Legtovább, egészen az esti, késő esti órákig kiemelten az Északi-középhegység, illetve a főváros tágabb térségében tarthat ki a havazás, arrafelé általában 5-10 cm friss hó is hullhat, mely egyre többfelé olvadni kezd. Ennél kisebb mennyiség átmenetileg másutt is előfordulhat. Estétől újabb csapadékhullám érkezik, amely döntően eső lesz. A délkeleti, keleti szél nagyobb területen lehet élénk, az Észak-Dunántúlon erős lökések is előfordulhatnak.A legmagasabb nappali hőmérséklet többnyire -1 és +6 fok között alakul, azonban a délnyugati határvidéken ennél pár fokkal magasabb értékek is előfordulhatnak. Az orvosmeteorológiai helyzetet melegfronti hatás határozza meg.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kakukkfű vagy borsikafű: melyik gyógynövényt látod a képen? Teszteld tudásodat! Tudod, milyen panaszokra jó a lándzsás útifű vagy a hársfavirág? Remek! De vajon képről is felismered ezeket a népszerű gyógynövényeket? Most kiderül!
kvíz
Te tudtad? 5 dolog, amit a legtöbben nem gondolnának az időjárási frontokról Az időjárási frontok valóban meg tudják viselni az ember szervezetét. Kvízünkből megtudhatod, hogyan hathatnak rád.