Remek hír a szívelégtelenségben szenvedőknek

Új gyógyszer jöhet a szívelégtelenség kezelésére. A friss klinikai vizsgálat szerint a készítmény csökkenti a kardiovaszkuláris halálozás vagy a szívelégtelenség súlyosbodásának kockázatát.

A szívelégtelenség világszerte csaknem 64 millió, Magyarországon pedig a becslések szerint mintegy 250 ezer beteget érinthet. Ez a krónikus betegség az egészségi állapot jelentős romlásával jár együtt, valamint nagymértékben növeli az idő előtti elhalálozás kockázatát. Egy friss klinikai vizsgálat szerint viszont most újabb SGLT2-gátló kezelésről igazolódott, hogy hatékony lehet a szívelégtelenséggel küzdő páciensek kezelésére – olvasható az AstraZeneca közleményében.

Új gyógyszer jöhet a szívelégtelenség kezelésére. Fotó: Getty Images

A vizsgálat elsődleges eredményei azt mutatják, hogy a kezelés statisztikailag szignifikáns és klinikailag jelentős csökkenést ért el a kardiovaszkuláris halálozás vagy a szívelégtelenség súlyosbodásának kockázatát illetően. A vizsgálatot olyan szívelégtelen betegeken végezték, akiknél enyhén csökkent vagy megtartott a bal kamrai ejekciós frakció.

A vizsgált szer egyébként már rendelkezik jóváhagyott javaslattal a 2-es típusú cukorbetegség, a csökkent ejekciós frakciójú szívelégtelenség és a krónikus vesebetegség kezelésére vonatkozóan.

A teljes sajtóközlemény angol nyelven itt tekinthető meg .
A szívelégtelenség hátterében különböző kórképek állhatnak, például magas vérnyomás, koszorúérbetegség vagy cukorbetegség. Fontos, hogy ezeknek a betegségeknek a kialakulását elkerüljük, ezzel megelőzve a szívelégtelenséget is.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

házimunka
Még ma végezd el ezeket a házimunkákat, a babona szerint ugyanis karácsonykor tilos
nem alkoholos zsírmáj
Nem alkoholos, mégis durván pusztítja a májat – Sokan napi szinten isznak belőle
tévhitek
Megbetegíthetnek ezek az egészségesnek hitt szokások – Íme a leggyakoribb tévhitek
savanyú káposzta
A savanyú káposzta így hat a bélrendszeredre
téli alvás
Meglepő, min múlik a jó alvás télen – Mutatjuk a szakorvos 2 legfontosabb szabályát
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +5 °C
Minimum: -4 °C

Általában napos idő várható kevés gomolyfelhővel, a Dunántúl egyes részein és az északkeleti harmadban felhős körzetek is előfordulhatnak. Csapadék a legtöbb helyen nem valószínű, de néhány hózápor kialakulását nem lehet kizárni. Az északnyugati szelet sokfelé kísérik erős, néhol viharos széllökések.Késő estére -5 és +1 fok közé hűl le a levegő. Tegnap este még hidegfronti hatás érvényesült, ez azonban mára enyhül.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Mennyi kalóriát tartalmaz egy szelet bejgli vagy egy adag töltött káposzta?

A december nem csupán az advent időszaka, hanem a forralt boré, a bejglié, a mézeskalácsé és a töltött káposztáé is. Azt mindenki tudja, hogy ezek isteni finomságok – de vajon a kalóriatartalmuk is ismert? Teszteld tudásodat!

teszt
Télen több kalóriára van szüksége a szervezetnek?

A hideg miatt automatikusan hízni kezdünk? Fontos, hogy több kalóriát vigyünk be a téli hónapokban? Vajon a sószükségletünk is megnő ilyenkor? Teszteld, mennyit tudsz a téli táplálkozás szabályairól!