Hirtelen halál: eszköz, ami életet menthet

Sétálunk az utcán, és hirtelen összeesik mellettünk valaki. Mit teszünk: pánikba esünk és leblokkolunk, vagy azonnal megkezdjük az újraélesztést? A döntést másodpercek alatt kell meghozni, de másnak ez az egész életet jelentheti. Kevesen tudják egyébként, hogy számos üzletben, bankban és plázában is megtalálhatóak a laikusok számára is egyszerűen használható defibrillátorok, amik sok esetben életmentőnek bizonyulhatnak.

A hirtelen szívhalál az egyik vezető halálozási ok itthon: hivatalos statisztikák szerint évente mintegy 25 ezer magyar életét követeli, pedig gyors és hozzáértő beavatkozással, valamint a megfelelő eszköz megléte esetén az érintettek jelentős része megmenthető lenne. Október 16-án, az újraélesztés nemzetközi napján a szakemberek arra hívják fel a figyelmet, bárki bármikor kerülhet olyan helyzetbe, hogy rajta múlik egy ismeretlen vagy akár egy családtagjának az élete.

hirtelen szívhalál, újraélesztés, defibrillátor
A hirtelen szívhalál itthon az egyik vezető halálozási ok. Fotó: Getty Images

Lukács Péter mentőtiszt, a Medtraining Team Kft. ügyvezetője elmondta, ha valaki a környezetünkben hirtelen összeesik, már a kezeinkkel rengeteget tehetünk annak érdekében, hogy növeljük a túlélési esélyeit. „Ha nincs légzése a betegnek, akkor azonnal a 112-es segélyvonalat kell hívni. A mentésirányítók a mentők kiérkezéséig telefonon segítenek a laikusoknak az újraélesztés elkezdésében, és elmondják, hogy a kezeket összekulcsolva hogyan kell végezni a mellkaskompressziót” – fogalmazott.

A mentőtiszt arról is beszélt, hogy a hirtelen szívhalált az esetek több mint felében a kamrafibrilláció okozza. Ilyenkor nem pumpál a szív, de a mellkaskompresszió segítségével fenn tudjuk tartani a keringést addig, amíg a defibrillátorral képesek leszünk megszüntetni ezt a remegő állapotot. Amikor az eszköz a megfelelő energiával ráüt a szívre, annak lehetősége van arra, hogy a kóros, remegő állapotból újrainduljon.

A defibrillátor olyan fontos otthon, mint egy elsősegélydoboz

Mint azt Lukács Péter hangsúlyozta, a defibrillátor alkalmazásához nem szükséges orvosi kompetencia. Kevesen tudják, de számos boltban, bankban és plázában is tartanak már ilyen eszközöket, így ha baj van, érdemes rögtön arra gondolni, hátha van egy a közelben.

„Egyszer előfordult, hogy egy budapesti szállodában rosszul lett egy idős turista. A felesége szaladt le megrémülve a recepcióra, ahonnan az alkalmazottak felmentek a szobába és megvizsgálták a beteget. El is kezdték gyorsan az újraélesztést, ugyanakkor a házban nem volt defibrillátor. Az egyik leleményes dolgozó viszont átszaladt egy közeli hotelbe, ahonnan kölcsönkért egyet és visszarohant vele. A turista túlélte, köszönhetően annak, hogy a mentés egyik résztvevője időben kapcsolt” – mesélte Lukács Péter.

A defibrillátorok ma már könnyen hordozható eszközök. Technológiailag kétféle létezik belőlük: az automata egy előre programozott algoritmus alapján maga adja le a sokkot, a félautomatánál viszont meg kell nyomni a „sokk” gombot a működésbe léptetéshez. Funkciójukban ugyanakkor nincs különbség a kettő között. Gyorsan és könnyen felhelyezhetőek, feltöltött akkumulátorral rendelkeznek és az áruk is hasonló.

A mentőtiszt szerint a nyugati országokban sokan az otthonaikban is tartanak defibrillátort, és a munkahelyeken is egyre általánosabb, hogy megtalálható ez az életmentő készülék. Ez Magyarországon is fontos lenne, hiszen az eszköz legalább olyan jelentőséggel bír, mint egy porral oltó vagy egy elsősegélydoboz.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

napfogyatkozás
Napfogyatkozás 2026 – Vakságot is okozhat, ha holnap nem így nézel fel az égre
Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
Hússzor károsabb a dohányzásnál, a magyarok többsége mégis csinálja
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
Azonnali hatállyal kivonták a forgalomból ezt a gyógyszert – a betegektől is visszakérik
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +33 °C
Minimum: +18 °C

Többnyire derült, napos idő várható, az északnyugati tájakon azonban már megjelenik némi felhőzet, melyből estefelé a határ közelében néhol zápor, zivatar sem kizárt. A déli szél napközben nagy területen lesz élénk.A hőmérséklet késő este általában 24 és 30 fok között alakul. Mivel még mindig egy anticiklon határozza meg a térségünk időjárását, fronthatással továbbra sem kell számolni.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A nők 80 százalékát érinti, mégis kevesen tudják, mit kell tenni vele – Teszteld a tudásodat! Tisztában vagy a változókori hőhullámok rizikófaktoraival, tüneteivel és kezelési lehetőségeivel? Kvízünkben most letesztelheted a tudásodat!
kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!