Azonnal letesztelhetjük egészségi állapotunkat

Ha szeretnénk pontosan tisztában lenni az egészségi állapotunkkal, akkor a legjobb, ha évente egyszer alaposan kivizsgáltatjuk magunkat. Emellett viszont léteznek egyszerű, "házilag" elvégezhető próbák is.

Ellenőrizzük az erek egészségét!

Hogy a keringésünk, a tüdőnk, a szívünk rendben van-e, utánajárhatunk úgy, hogy a két kézfejünket sisakszerűen összeérintjük, majd a mutatóujjainkat behajlítva egymásnak nyomjuk a felső ujjperceket. Ha a két körmünk között gyémánt alakú rést látunk, az jó jel, és valószínűleg egészségesek az ereink. Ha azonban a körmök összeérnek, az az úgynevezett dobverőujj jele lehet. Ez a tünet jelzi, hogy az apróbb erekbe nem jut elég oxigén, aminek hatására megvastagszik a köröm, és ez igen gyakori olyanoknál, akiknek a tüdeje, a szíve, vagy az érrendszere nem működik megfelelően.

Agyvérzés és agyérgörcs esetén azonnal cselekedni kell. Mutatjuk, mik a legfontosabb teendők. Kattintson!

Stroke- és demenciateszt

Ha szeretnénk tudni, hogy mekkora esélyünk van stroke-ot kapni, fogjunk egy stopperórát, álljunk fel, majd álló helyzetben emeljük fel az egyik lábunkat úgy, hogy a felső combunk párhuzamos legyen a talajjal. Ha képesek vagyunk több mint 20 másodpercig így állni, akkor nemcsak annak kicsi az esélye, hogy stroke-unk legyen, de annak is, hogy demenciásak legyünk. Ha nem tudjuk 20 másodpercig tartani a testhelyzetet, akkor lehet, hogy problémák vannak az agyi ereinkkel.

Egyszerű módszerek, amelyekkel azonnal letesztelhetjük az egészségi állapotunkat
Szemeinken ellenőrizhetjük a vérszegénységet

Mi árulkodhat vérszegénységről?

Hogy vérszegények vagyunk-e, szintén nagyon egyszerűen kideríthetjük. Álljunk a tükör elé, és húzzuk le az alsó szemhéjunkat! Ha az alatta lévő terület vöröses vagy rózsaszín, akkor minden rendben. Ha azonban nagyon halvány rózsaszín vagy esetleg sárgás színt látunk, akkor jobb, ha orvoshoz fordulunk, különösen, ha mellette olyan tüneteink is vannak, mint a szokatlan fáradtság, a gyengeség, illetve a légzési nehézségek.

Így ellenőrizhetjük a hallást

Hallásunk ellenőrzésére is létezik egyszerű teszt. Keressünk egy csendes szobát, helyiséget, majd tegyük közel a kézfejünket a fülünkhöz, és dörzsöljük össze az ujjainkat. Ha halljuk a hangot, nyújtsuk ki a kezünket vízszintesen úgy, hogy kézfejünk a lehető legtávolabb kerüljön a fülünktől, majd ismét dörzsöljük össze az ujjainkat! Ha még mindig halljuk a hangot, akkor nagy valószínűséggel rendben van a hallásunk. A próbát végezzük el mind a két oldalon!

Ellenőrizzük az artériákat is!

Arról, hogy az artériáink megfelelően működnek-e, meggyőződhetünk úgy is, hogy lefekszünk a padlóra, majd a lábainkat 45 fokos szögben felemeljük, a falnak támasztjuk, és így maradunk néhány percig. Ezután ellenőrizzük a lábfejeink színét. Ha nagyon világos, már csaknem fehér színt látunk az egyik vagy mind a két lábfejen, akkor ez arra utalhat, hogy a vérkeringésünk nem működik megfelelően, mivel valami - például egy ér elzáródása - miatt nem jut elég oxigén a szöveteinkbe.

Forrás: brightside.me

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

napfogyatkozás
Napfogyatkozás 2026 – Vakságot is okozhat, ha holnap nem így nézel fel az égre
Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
Hússzor károsabb a dohányzásnál, a magyarok többsége mégis csinálja
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +33 °C
Minimum: +14 °C

Döntően felhőtlen, napos időre számíthatunk, csak a keleti, északkeleti tájakon képződhet átmenetileg kevés gomolyfelhő. Csapadék kizárt. A délire forduló szél főleg a Dél-Alföldön, illetve az Észak-Dunántúlon élénkül meg.Délutánra jellemzően 32 és 35 fok közé melegszik fel a levegő. Fronthatással továbbra sem kell számolni.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.