A vashiány meglepő következménye

A vashiány kellemetlen és gyakran nem diagnosztizált állapot. A szédüléssel, sárapadtsággal, és fáradékonysággal járó betegség jól ismert szövődménye a vashiányos vérszegénység, ám prof. Blaskó György, a Trombózisközpont véralvadási specialistája egy kevéssé ismert veszélyére is felhívja a figyelmet.

A túlzott véralvadás és a vérrög

A véralvadás létfontosságú szerepet tölt be az ember életében, hiszen nélküle egy apróbb sérülés esetén is nagy mennyiségű vért vesztenénk. A folyamat lényege, hogy az úgynevezett protrombinból különböző alvadási faktorok és vérlemezkék segítségével trombin keletkezik, ami egy oldható fehérjét, a fibrinogént oldhatatlan fibrinné alakítja. Ez lerakódik a sérülés helyén, és egyfajta dugóként funkcionálva megakadályozza a nagyobb vérvesztést.

Bizonyos esetekben előfordulhat, hogy az alvadási folyamatban zavar keletkezik és a szervezet fokozott alvadékonysággal reagál, aminek következtében kisebb-nagyobb vérrögök alakulnak ki. Ezek egyrészt elzárják a véráramlás útját, másrészt ha leszakadnak, olyan életfontosságú szervekhez juthatnak, mint az agy, vagy a tüdő, embóliát okozva, ami egy életveszélyes állapot.

8 tünet, ami vashiányra utal A vashiány sok embert érintő probléma, ennek ellenére gyakran nem derül rá fény, mivel igen változatos tüneteket produkál (már ha produkál). Éppen ezért összeszedtük, melyek azok a panaszok, melyek a leginkább jellemzik az állapotot. Kattintson!

Vashiány a trombózis hátterében?

Bár a trombózis hátterében leggyakrabban genetikai mutáció, elhanyagolt visszerek és bizonyos betegségek (például daganat) állnak, ám egyes tanulmányok szerint a vashiány is jelentős szerepet játszik a fokozott véralvadásban. Egy átfogó vizsgálatban megfigyelték, hogy gyakrabban fordult elő trombózis vashiányos betegeknél, mint azoknál, akik vastartalmú étrend-kiegészítőket szedtek.

vashiány, trombózis
A vashiány akár mélyvénás trombózist is okozhat. Fotó: Getty Images

Hogy pontosan miképp is függ össze a vashiány a mélyvénás trombózis kialakulásával? A tudósok szerint a legvalószínűbb, hogy a véralvadásban résztvevő VIII-as véralvadási faktorral kapcsolatos, mely nagy mennyiségben trombózishoz vezethet. Ez közvetett módon úgy függ össze a vashiánnyal, hogy ebben az esetben is megnövekedett a VIII-as faktor aktivitása, illetve szintje. Fontos megjegyezni, hogy a vashiány nem csak a vénás trombózis esélyét növeli, hanem az artériásét is, mivel ekkor a vérlemezkék "tapadósabbá" válnak, ami vérrögösödéshez vezethet, szívinfarktust, esetleg stroke-t okozva, ennek azonban a pontos mechanizmusát még nem ismerjük.

Kezeltesse vashiányát, ha el akarja kerülni a trombózist

Prof. Blaskó György szerint a vashiány gyakori probléma, ami számtalan embert érint. Egy egyszerű laborvizsgálattal igazolható, és ha bebizonyosodik a diagnózis, a kezelése általában gyógyszeres vaspótlással, valamint megfelelő, vasban gazdag - főleg állati eredetű - étkezéssel történik. Mindemellett célszerű utánajárni a probléma gyökerének is, azaz megtudni, áll-e valamilyen betegség vagy állapot a vashiány mögött. Létezik úgynevezett látens vashiány is, ami már képes panaszokat okozni, az időben elkezdett kezelés tehát nagyon fontos.

Fontos tudni, hogy a trombózis kockázata még nagyobb, ha a vashiány mellett más rizikófaktorok is állnak, például trombofília, családban előforduló trombózisos eset, visszértágulatok, súlyfelesleg, terhesség. Ha úgy érzi, ön is veszélyeztetett, érdemes trombózis rizikóvizsgálatra jelentkezni, ahol hasznos, személyre szabott tanácsokat, kezelési javallatokat, illetve életmódbeli tippeket kaphat.

Forrás: Trombózisközpont

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

Naponta ennyi szilvát szabad csak enni – Most van a szezonja, sokan túllépik a limitet
vérnyomás
Ezt teszi a vérnyomással, ha gyakran eszünk savanyú uborkát
7 ráktünet, amely felett sokan átsiklanak az onkológusok szerint
magnézium
„Mi történik, ha nem szedem tovább a magnéziumot?” – Íme a leggyakoribb változások
4 szokás, amely az alacsony intelligencia jele lehet
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +27 °C
Minimum: +16 °C

Északnyugat, észak felől frontális felhőzet halad délkelet felé, így a déli országrészben átmenetileg erősen megnövekszik a felhőzet, miközben északnyugat felől egyre többfelé csökken. A front mentén elszórtan fordulhat elő - többnyire gyenge intenzitású - eső, záporeső, néhol zivatar sem kizárt. Az északnyugati szél többfelé élénk, helyenként erős lehet, majd késő délutántól veszít erejéből a légmozgás.Késő estére általában 13 és 23 fok közé hűl le a levegő. Szombaton napközben egy hidegfront vonul át az ország felett, ami kellemetlen panaszokat okozhat a frontérzékenyek körében.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: felismered képről a szeptemberi szezonális gyümölcsöket? – Ezen a teszten sokan elbuknak Meg tudod különböztetni egymástól a körtét és az almát, ha csak egy kis részletüket látod? Tedd próbára magadat gyümölcsfelismerő játékunkkal!
kvíz
Tüsszentés közben tényleg leáll a szívünk? – 10 becsapós kérdés az emberi testről Vajon tényleg tudod, hogyan működik a tested? Kvízünkből most könnyedén kiderítheted.