A délutáni alvás váratlan előnye

A délutáni szunyókálás egészségre gyakorolt hatásai a mai napig vita tárgyát képezik. Egy friss svájci kutatás eredményei azonban a napközbeni pihenés újabb előnyét fedezték fel.

A Lausanne-i Egyetemi Kórház kutatócsoportja 3400 főt vont be legújabb tanulmányába . A szakemberek 5 évig követték nyomon a 35 és 75 év közötti alanyok egészségi állapotát. Arra voltak kíváncsiak, milyen összefüggés lehet a délutáni szundítások gyakorisága, az egyes sziesztázások időtartama, valamint a szívroham és stroke kockázata között.

pihenés, délutáni alvás, szívroham, stroke, szieszta
Megtalálták a legkellemesebb módját a szívroham megelőzésének. Fotó: iStock

Hatékony védelem a szívnek

Összesen 155 szívroham vagy stroke következett be a kutatás öt éve alatt. A tudósok azt állapították meg, hogy a délutáni szunyókálás hatékony védelmet nyújthat ezek ellen. Heti 1-2 szieszta felére csökkentette a stroke és a szívroham rizikóját azokkal az alanyokkal összehasonlítva, akik egyáltalán nem pihentek délutánonként. Heti kettőnél több délutáni szunyókálásnak viszont nem volt számottevő hatása a szív egészségére nézve a kutatók szerint.

A fenti összefüggés az után is fennállt, hogy figyelembe vettek olyan lehetséges befolyásoló tényezőket is, mint például az életkor, az éjszakai alvás időtartama, valamint más kardiovaszkuláris betegségek kockázata (például magas vérnyomás vagy koleszterinszint). "És akkor sem tapasztaltunk változást, amikor figyelembe vettük a túlzott nappali fáradtságot, a depressziót vagy azt, hogy valaki rendszeresen legalább 6 órát tud aludni éjszakánként" - ismertette a tanulmány egyik szerzője, Dr. Nadine Hausler.

Elmondása szerint csak a 65 év felettiek és a súlyos alvási apnoéban szenvedők voltak nagyobb mértékben kitéve a stroke és a szívroham veszélyének még akkor is, ha rendszeresen pihentek délutánonként.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
A csillagjegyed elárulja, milyen háziállat illik hozzád a legjobban
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
szilva
Nem mindenkinek ajánlott a magyarok egyik kedvenc gyümölcse – Ilyen panaszokat okozhat
Újra erősödik a koronavírus, hamarosan megugorhat a fertőzöttek száma – Mutatjuk, melyik régióban terjedhet a leginkább
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +24 °C
Minimum: +6 °C

Döntően felhőtlen, zavartalanul napos időben lesz részünk, így csapadékra sem kell számítani. Az Alpokalján a délies, míg az Alföld egyes részein olykor az északkeleti szél megélénkül.A legmagasabb nappali hőmérséklet többnyire 22 és 25 fok között alakul. Sem ma, sem az elkövetkező napokban nem várható fronthatás. Anticiklon alakítja időjárásunkat.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Az intim lemosó jobb, mint a tiszta víz. Igaz vagy hamis? – Teszteld higiéniai tudásod! Az intim higiénia kapcsán rengeteg tanácsot hallani, sokszor egymásnak teljesen ellentmondókat is. De vajon mi tesz jót odalent, és mi az, amit jobb lenne elkerülni?
kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.