Felfüggesztik az orvost, aki szexért írt fel gyógyszert

Vesztegetés miatt indult eljárás egy nyíregyházi háziorvos és páciense ellen. Az orvos szexuális ellenszolgáltatás fejében írt fel vényköteles gyógyszert egy nőnek, aki még csak nem is a saját körzetébe tartozott.

A rendőrségi nyomozás adatai szerint a 43 éves budapesti nő március 6-án vette fel a kapcsolatot a 48 éves háziorvossal – írja a police.hu. Szexuális szolgáltatást kínált neki, amelyet cserébe receptköteles, cukorbetegség kezelésére szolgáló gyógyszert szeretett volna felíratni magának. A páciens a készítményre nem volt jogosult, csupán annak testsúlycsökkentő hatását kívánta fogyókúrás célra kihasználni. Hasonlóképpen nem volt jogosult a háziorvos felírni a kért gyógyszert, végül mégis megtette.

Mint az a rendőrség közleményében olvasható, a normatív támogatott formában- e-receptre felírt szert március 7-én váltotta ki a nő, akinek budapesti lakásában a nyomozók meg is találták és lefoglalták azt a házkutatás során. Mind a háziorvost, mind a nőt gyanúsítottként hallgatták ki, de egyikük sem tett vallomást. Velük szemben vesztegetés, illetve vesztegetés elfogadása bűntett elkövetése megalapozott gyanúja miatt folyik jelenleg büntetőeljárás. Mindketten szabadlábon védekezhetnek.

Vasárnap a Magyar Orvosi Kamara (MOK) közleményben hirdette ki, hogy a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei háziorvos még pénteken felfüggesztését kérte kamarai tisztségei alól, mivel rendőrségi nyomozás folyik ellene. A MOK országos elnöksége a kéréssel egyhangúlag egyetértett.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

napfogyatkozás
Napfogyatkozás 2026 – Vakságot is okozhat, ha holnap nem így nézel fel az égre
Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
Hússzor károsabb a dohányzásnál, a magyarok többsége mégis csinálja
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +33 °C
Minimum: +14 °C

Döntően felhőtlen, napos időre számíthatunk, csak a keleti, északkeleti tájakon képződhet átmenetileg kevés gomolyfelhő. Csapadék kizárt. A délire forduló szél főleg a Dél-Alföldön, illetve az Észak-Dunántúlon élénkül meg.Délutánra jellemzően 32 és 35 fok közé melegszik fel a levegő. Késő este 16 és 28 fok közötti értékek valószínűek. Fronthatással továbbra sem kell számolni.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.