Nem találtak magyarázatot a Havanna-szindrómára

Egy új vizsgálat szerint nincs agykárosodása a Havanna-szindrómában szenvedő amerikai diplomatáknak. Azt viszont továbbra sem tudni, mi okozta a tüneteiket.

Nem állapított meg agyi elváltozást, és károsodást egy átfogó tudományos vizsgálat az úgynevezett Havanna-szindrómában szenvedő, külszolgálatban dolgozó amerikai diplomáciai alkalmazottaknál. A részletes MRI-vizsgálatok nem találtak eltérést az agyi funkciókat tekintve hasonló pozícióban dolgozó, egészséges beosztottakhoz képest.    

A kutatás ugyanakkor nem szolgált magyarázattal arra, hogy mi okozhatta az először 2016-ban Kubában felmerült egészségügyi problémákat, köztük fejfájást, alvás- és egyensúlyi zavarokat, valamint a gondolkodási képesség beszűkülését.    

Leighton Chan, az NIH rehabilitációs egészségügyért felelős igazgatója, a kutatás egyik vezetője hangsúlyozta, hogy az érintettek valódi tüneteket mutattak, és nagyon kemény időszakon mentek keresztül. A problémák sokszor munkaképtelenné tették őket, a zavarok kezelése pedig nagyon nehéz volt.    

Havanna-szindróma
Továbbra is rejtély, mi okozta a tüneteket. Fotó: Getty Images

A kutatás másik vezetője, Louis French, a Walter Reed Katonai Egészségügyi Központ neuropszichológusa - annak ellenére, hogy egyelőre nincs magyarázata az egészségügyi problémáknak - hírnek nevezte, hogy hosszú távú szervi elváltozást nem állapítottak meg.    

Az első, Kubából származó esetek után több száz amerikai alkalmazott jelzett egészségi problémákat a világ számos országában működő amerikai diplomáciai képviseletekről. Összesen 96 országban 1500 esetben indult vizsgálat, bár ezek egy részénél kizárták, hogy az úgynevezett Havanna-szindrómáról lenne szó.    

Az amerikai külügyminisztérium ma már nem használja a Havanna-szindróma kifejezést, hanem hivatalosan "rendellenes egészségi jelenségként" (anomalous health incident) utal az esetekre. Korábban felmerült a gyanú, hogy valamiféle sugárzó anyag behatásáról van szó az Egyesült Államok nemzetközi versenytársai és ellenfelei részéről, de ezt az amerikai hírszerzés vizsgálata ezt kizárta.    

Az úgynevezett Havanna-szindrómában szenvedő kormányzati alkalmazottakról Joe Biden elnöksége elején, még 2021-ben aláírt egy törvényt Helping American Victims Afflicted by Neurological Attacks (HAVANA) Act néven. Ez többek között anyagi kártérítésről rendelkezett: az érintett diplomáciai alkalmazottak 100 és 200 ezer dollár közötti összeget kaphattak.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
A csillagjegyed elárulja, milyen háziállat illik hozzád a legjobban
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
szilva
Nem mindenkinek ajánlott a magyarok egyik kedvenc gyümölcse – Ilyen panaszokat okozhat
Újra erősödik a koronavírus, hamarosan megugorhat a fertőzöttek száma – Mutatjuk, melyik régióban terjedhet a leginkább
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +23 °C
Minimum: +5 °C

A párásság és ködfoltok feloszlását többórás, keleten sok napsütés követi. Emellett csak kevés gomolyfelhő képződik, ugyanakkor észak, északnyugat felől átmenetileg több helyen is megnövekszik, helyenként meg is vastagszik a fátyolfelhőzet. Csapadék nem lesz. A délies szél csupán a Fertő tágabb térségében élénkülhet meg, máshol gyenge vagy mérsékelt marad a légmozgás.A csúcsérték 21 és 25 fok között alakul. Késő estére többnyire 7 és 14 fok közé hűl le a levegő. Vasárnap nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Az intim lemosó jobb, mint a tiszta víz. Igaz vagy hamis? – Teszteld higiéniai tudásod! Az intim higiénia kapcsán rengeteg tanácsot hallani, sokszor egymásnak teljesen ellentmondókat is. De vajon mi tesz jót odalent, és mi az, amit jobb lenne elkerülni?
kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.