Nagy bajban a nyugdíjasok az infláció miatt

A megugrott infláció miatt a nyugdíjasoknak még az idei évre is kell egy plusz emelés.

A valós éves infláció alapján újabb, idei évre szóló nyugdíj-kiegészítést várnak az idősek, és erre jöhet majd a 2023-as januári mérték, amit még nem árult el a kormány – írta meg a Népszava. A lap szerint az újabb emelésről december 22-e után születhet döntés, ekkor jelenik meg ugyanis a Magyar Nemzeti Bank inflációs jelentése. A nyugdíjas szervezetek saját számításaik alapján nagyjából egyetértenek abban, hogy a nyugdíjak reálértékének megőrzéséhez legalább 15 százalékos emelés indokolt.

A tehetősebb magyar nyugdíjasok 500, míg a szegényebbek 300 ezer forint körüli havi összegre mondják azt, hogy szerintük jól meg lehetne élni belőle.

2023 elején tovább romlik a helyzet

Juhász László, a Magyar Szakszervezeti Szövetség nyugdíjas tagozatának elnöke szerint a novemberben kifizetett nyugdíj-kiegészítés, amivel együtt idén összesen 14 százalékkal emelték meg az ellátások összegét, csak augusztus végéig vette figyelembe a drágulás mértékét, mert a törvény így rendelkezik. Az árak viszont épp az év utolsó hónapjaiban nőttek ugrásszerűen. Az ezt követően mért infláció alapján a nyugdíjas szervezetek számítása szerint év végéig még az ellátások további 1-2 százalékos növekedésével kellene kalkulálni, azaz ennyi plusz emelés kellene.

vásárlás
Az infláció mértéke jóval magasabb a vártnál, ami miatt újabb nyugdíjemelésre lehet szükség. Fotó: Getty Images

Az idei pénzromlás pontos mértékét csak február elején hozza nyilvánosságra a KSH. A januári, 2023-ra szóló emelést pedig ehhez az idei, teljes évre érvényes mértékben növelt nyugdíjhoz kellene visszamenőleg igazítani – tette hozzá Juhász László. Vagyis azt akarják elérni, hogy februárban kapják meg pluszban az idei teles évre a plusz 1-2 százalékot, illetve ezzel növeljék szintén visszamenőleg a januári emelés mértékét is.

A múlt héten megjelent KSH adatok szerint az év első 11 hónapjában átlagosan 14,1 százalékos drágulással szembesültek a nyugdíjasok, de ezen belül novemberben 25,1 százalékos volt a pénzromlás mértéke ennek a korosztálynak. Év végéig pedig tovább romlik a helyzet, csak az a kérdés, mennyivel. A bajt tetézi, hogy mind a jegybank, mind más elemzők 2023 elején még ennél is magasabb inflációval számolnak a lap szerint.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

savanyú káposzta
A savanyú káposzta így hat a bélrendszeredre
házimunka
Még ma végezd el ezeket a házimunkákat, a babona szerint ugyanis karácsonykor tilos
fűszerek
Veszélyes lehet a fahéj, a szegfűszeg és a szerecsendió, ha így fogyasztod
nem alkoholos zsírmáj
Nem alkoholos, mégis durván pusztítja a májat – Sokan napi szinten isznak belőle
tévhitek
Megbetegíthetnek ezek az egészségesnek hitt szokások – Íme a leggyakoribb tévhitek
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +5 °C
Minimum: -4 °C

A látási viszonyok javulnak. A délnyugati országrészben tovább csökken a felhőzet, de a határ közelében maradhatnak tartósan borult tájak, illetve napközben az északkeleti harmadban is befelhősödik az ég. Másutt az időszakosan megnövekvő, átmenetileg akár meg is vastagodó fátyolfelhőzet mellett általában többórás napsütés várható. Csapadék nem valószínű. Az északnyugati szelet néhol élénk lökések kísérhetik.A legmagasabb nappali hőmérséklet 2 és 7 fok között várható. Késő estére -4 és +3 fok közé hűl le a levegő. Időjárásunkat ezekben a napokban anticiklon alakítja. Számottevő fronthatás legközelebb vasárnap érvényesülhet, amikor észak felől egy hidegfront éri majd el várhatóan a térséget.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Mennyi kalóriát tartalmaz egy szelet bejgli vagy egy adag töltött káposzta?

A december nem csupán az advent időszaka, hanem a forralt boré, a bejglié, a mézeskalácsé és a töltött káposztáé is. Azt mindenki tudja, hogy ezek isteni finomságok – de vajon a kalóriatartalmuk is ismert? Teszteld tudásodat!

teszt
Télen több kalóriára van szüksége a szervezetnek?

A hideg miatt automatikusan hízni kezdünk? Fontos, hogy több kalóriát vigyünk be a téli hónapokban? Vajon a sószükségletünk is megnő ilyenkor? Teszteld, mennyit tudsz a téli táplálkozás szabályairól!