A nyugdíjasok szerint ennyi pénz kellene a megélhetéshez

A tehetősebb magyar nyugdíjasok 500, míg a szegényebbek 300 ezer forint körüli havi összegre mondják azt, hogy szerintük jól meg lehetne élni belőle.

A nyugdíjasok véleményén alapuló friss statisztika is jól rávilágít arra, hogy az érintettekhez érkező ellátások az esetek jelentős részében nem biztosítanak megfelelő életszínvonalat és nem elegendőek a tisztes megélhetéshez – írja az mfor.hu a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) pénteken frissített, 2021-es adataira hivatkozva.  

nyugdíj, nyugdíjas
Sok magyarnak kevés a nyugdíja. A fotó illusztráció, forrás: Getty Images

Az idősebbek véleménye szerint 382 700 forintból már remekül meg lehet élni, míg 111 200 forint csak arra elegendő, hogy nagyon szűkösen kijöjjenek egy-egy hónapban. Ez a két szélsőértéke a jövedelmi ötödök alapján meghatározott szinteknek, ami azt jelenti, hogy ennél jóval alacsonyabb és jóval magasabb jövedelmi elvárások is szerepelnek a kimutatásban.

Az infláció az élelmiszereket érinti a leginkább. Ezért pedig egyre inkább át kell gondolni, hogy mi kerülhet a kosárba. Sokan viszont hiába váltottak olcsóbb élelmiszerekre, azokból is csak kevesebbet tudnak venni.

Más az elég a tehetősnek és a szegénynek

A statisztika alapján a legalsó jövedelmi ötödbe tartozók legalább 81 300 forintos jövedelmet tartanak szükségesnek ahhoz, hogy nagyon szűkösen kijöjjenek egy hónapban. Ugyanakkor havi 317 900 forintról már azt gondolják, hogy ezzel sikerül egy nagyon jó életszínvonalat fenntartani. A legtehetősebbek ezzel szemben úgy vélik, havi 139 600 forintból is csak nagyon szűkösen lehet kijönni, 502 200 forint pedig már nagyon jó életszínvonalat tud biztosítani.

Mint azt az mfor.hu kiemelte, érdekes megállapításra lehet jutni akkor, ha az átlagnyugdíjat vizsgáljuk, amely tavaly – az emelések figyelembevételével – 157 800 forint volt. Ez az összeg egyedül a legalsó ötödbe tartozók szerint elegendő ahhoz, hogy egy átlagos életszínvonalat biztosítson, az összes többi jövedelmi ötödben viszont úgy vélik, ez csak a szűkös, vagy a nagyon szűkös megélhetést fedezi.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Azonnali hatállyal kivonták a forgalomból ezt a gyógyszert – a betegektől is visszakérik
pajzsmirigy-alulműködés
Korai tünetek, hogy kevés hormont termel a pajzsmirigy – Erre figyelj nőként
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +29 °C
Minimum: +12 °C

Felhőtlen lesz az ég, csapadék kizárt. Az északkeleti, keleti szelet a Dunától keletre még az éjféli órákig élénk, északkeleten olykor erős lökések kísérhetik, majd a legtöbb helyen mérséklődik a légmozgás. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 10 és 18 fok között várható, de a hidegre hajlamos helyeken ennél több fokkal alacsonyabb, míg a nagyobb városokban, vízpartok közelében, magasabban fekvő helyeken kissé magasabb értékeket is mérhetünk. Csütörtökre nem várható fronthatás, fellélegezhetnek a frontérzékenyek.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.