Mikor indokolt a D-dimer mérése?

A D-dimert általában trombózis gyanúja esetén szokták mérni, megemelkedett szintje ugyanis a szervezetben létrejött véralvadék jelenlétére utal.

Mi is az a D-dimer?

A D-dimer az alvadási folyamat során keletkező fehérje . A folyamat két részből áll: a vér alvadásából (melynek végén oldhatatlan fibrinháló keletkezik), valamint a fibrinolízisből (vagyis a fibrinszálak lebomlásából). A D-dimer tulajdonképpen a fibrin lebomlási terméke, így normál körülmények között alig mutatható ki a vérből, csakis akkor emelkedik meg lényegesen az értéke, ha vérrög keletkezett és szükség van annak lebontására - hangsúlyozta dr. Szélessy Zsuzsanna, a Trombózisközpont hematológus főorvosa.

Laborvizsgálatok, amelyeket a háziorvostól kérhetünk Egészségünk megőrzése jelentős részben az életmódunkon alapszik, vannak azonban veszélyek, amelyeket még helyes életvitel mellett sem mindig lehet kivédeni. Bizonyos laborvizsgálatok komoly segítséget jelenthetnek, hogy időben lássuk a problémát. Kattintson !

Mit jelez a megemelkedett érték?

Amennyiben a D-dimer szintje megemelkedik, az fokozott véralvadásra utal. Ez előfordulhat mélyvénás trombózis, tüdőembólia, stroke, szívinfarktus esetén. Nem annyira magas az emelkedés gyulladás , daganatok, terhesség esetén, továbbá emelkedett szintet mérünk, műtétek, sérülések következményeként is.

A D-dimer megemelkedett szintje fokozott véralvadásra utal
A D-dimer megemelkedett szintje fokozott véralvadásra utal

A trombózis vagy tüdőembólia gyanúja esetén rutinvizsgálatnak számít, de a betegség követésére is használjuk, ugyanis értékének csökkenése, normalizálódása fontos információ a kezelés hatékonyságára vonatkozóan. A D-dimer magas szintje esetén meg kell keresni a véralvadék helyét és nagyságát, ami általában ultrahang -, CT vizsgálattal történik.

Segíthet a terápia időtartamának meghatározásában

A D-dimer szintjének ellenőrzésével nem csupán a trombózist zárhatjuk ki, de nagy segítséget jelenhet a véralvadásgátló (antikoaguláns) terápia időtartamának meghatározásában. Az antikoaguláns kezelést gyakran akkor is folytatni kell, ha az ultrahang alapján a trombózis már nem látható, az érszakaszon a vér átfolyása teljessé vált. Ilyen tényező például az ismétlődő trombózis, vagy a súlyos trombofília megléte. De abban az esetben is tovább kapja a beteg a véralvadásgátlót, ha a D-dimer értéke nem normalizálódik, vagy ismételten emelkedni kezd. Ilyenkor gyakran rosszindulatú daganat, esetleg autoimmun érgyulladás állhat a tünetek mögött.

Az alábbi vizsgálatokat mindenképpen célszerű elvégezni trombózis után:

  • teljeskörű trombofília vizsgálat
  • antifoszfolipid szindróma kizárása
  • lupus antikoagulans és a véralvadás vizsgálat
  • rákszűrő vizsgálatok
  • krónikus gyulladás (góc) felkutatása
  • természetesen szükségesek lehetnek további vizsgálatok is bizonyos betegségek esetén.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

Egyre többen cserélik le a mosogatószivacsot – Baktériumtanya helyett ez az új kedvenc a konyhákban
Zsírmáj ellen hatásos: egyetlen vitamin képes kitisztítani a májat
Van egy kis baj a leveskockákkal
„Hogyan fogyjak le gyorsan?” – 5 egyszerű tipp, amelyet szakértők ajánlanak
Súlyos károkat okoz a belekben, mégis sokan fogyasztják rendszeresen
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +25 °C
Minimum: +12 °C

A középső országrészben kialakult záporok az esti órákban lecsengnek, a gomolyfelhők zöme az éjszakai órákban leépül, azonban lehetnek még időszakosan felhős körzetek. Az északi, északnyugati szél nagy területen megerősödik, visszafogottabb légmozgás az ország középső részén lehet.A hőmérséklet késő este 13, 20 fok között alakul. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 11 és 17 fok között várható, de a derült, szélvédett északi völgyekben néhol ennél több fokkal hidegebb is lehet. Fronthatás csütörtökön nem terheli szervezetünket, ezzel kapcsolatban nem várhatók orvosmeteorológiai panaszok.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

„Milyen gyógyszerek csökkentik a fogamzásgátló hatását?” – Nem sokan tudják a választ mind a 10 kérdésre A szex az életünk természetes része, azonban az egészségünk megőrzése érdekében nem elég csupán "csinálni" – fontos tisztában lenni néhány fontos tudnivalóval is. Kvízünkben tesztelheted tudásodat.
kvíz
Kvíz: felismernéd a leggyakoribb tápanyaghiányt? – Teszteld a tudásod! A vashiány és a vérszegénység sokszor alattomosan alakul ki: a tünetek enyhék, könnyen másra fogjuk őket, mégis komoly hatással lehetnek a mindennapokra. Vajon mennyire ismered fel a figyelmeztető jeleket?