Házi őrizetbe került az orvos, aki hálapénzt fogadott el

Elrendelték a hálapénzt elfogadó egyik szabolcsi orvos bűnügyi felügyeletét, aki csak meghatározott esetekben hagyhatja el a lakását, és hetente jelentkeznie kell a rendőrkapitányságon.

Annak a 46 éves, Szabolcs-Szatmári-Bereg vármegyei orvosnak a bűnügyi felügyeletét rendelte el a Nyíregyházi Járásbíróság, aki a gyanú szerint legalább nyolc alkalommal fogadott el hálapénzt a betegeitől – közölte a Nyíregyházi Törvényszék. A kettős állampolgárságú férfi januártól május végéig készpénzt vagy egyéb, a mindenkori minimálbér 5 százalékát meghaladó értékű ajándékot fogadott el államilag finanszírozott gyógyító tevékenysége során a pácienseitől. Az üzletszerűen elkövetett vesztegetés elfogadásával gyanúsított orvossal szemben négy hónapra rendelte el a bíróság a kényszerintézkedést, amelynek értelmében csak meghatározott esetekben hagyhatja el a lakását, és hetente jelentkeznie kell a rendőrkapitányságon.

A Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyei rendőr-főkapitányság korábban közölte, hogy a rendőrség egy 71 és egy 46 éves főorvos ellen indított büntetőeljárást hálapénz elfogadása miatt. A két férfinak alkalmanként tíz- vagy húszezer forintot adtak át a betegek a helyi kórházban nyújtott térítésmentes egészségügyi ellátásért. Az idősebb orvos – egészségi okok miatt – a büntetőeljárás ideje alatt szabadlábon védekezhet. Az ügyben érintett betegeket vesztegetés bűntett gyanúja miatt hallgatták ki a nyomozók. 

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Azonnali hatállyal kivonták a forgalomból ezt a gyógyszert – a betegektől is visszakérik
pajzsmirigy-alulműködés
Korai tünetek, hogy kevés hormont termel a pajzsmirigy – Erre figyelj nőként
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +31 °C
Minimum: +12 °C

Túlnyomóan felhőtlen, napos időre számíthatunk, keleten képződhet kevés gomolyfelhő. Csapadék kizárt. A keleties irányú szél csak az Észak-Alföld térségében élénkülhet meg.A legmagasabb nappali hőmérséklet jellemzően 30 és 33 fok között alakul. Csütörtökre nem várható fronthatás, fellélegezhetnek a frontérzékenyek.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.