Átalakul az ügyelet: mikor hívjuk a 112-t, és mikor a 1830-at?

A legfontosabb célkitűzés az ügyeleti rendszer átalakítása kapcsán az, hogy mindenhol ugyanazt az ellátást nyújtsák a betegnek, függetlenül attól, hogy kistelepülésen, nagyvárosban, járási központban vagy éppen egy határmenti településen él. A várható változásokat érintő legfontosabb kérdésekre adott választ Csató Gábor, az Országos Mentőszolgálat főigazgatója az InfoRádió Aréna című műsorában.

Magyarországon a háziorvosi ügyeleti rendszer az 1950-ben indult, amelynek célja az volt, hogy az otthon pihenő körzeti orvosokat ne keltsék fel éjszaka a páciensek. Az elmúlt 73 évben azonban gyökeresen megváltotott az életünk, így a rendszer, amit azóta használunk, „számos elemében széttöredezett és nem homogén” – fogalmazott Csató Gábor, az Országos Mentőszolgálat főigazgatója az InfoRádió Aréna című műsorában.

Mint mondta, véleménye szerint az országosan egységesen szervezett struktúra a betegbiztonság növelését eredményezheti. „Egy olyan struktúrában, ahol különböző pontokon különböző ellátási formák vannak, nem biztos, hogy a betegek mindenhol ugyanazt a minőséget tudják megkapni. Az volt az alapvető célunk, hogy ebben a rendszerben egy olyan központi szemléletet tudjunk érvényesíteni, ami a mentőszolgálatnál immáron 75 éve működik” – magyarázta.

stresszes nő a telefonját fogja
Akiknek sürgős segítségre van szükségük, továbbra is a 112-es hívják. Fotó: Getty Images

Hogyan néz majd ez ki a gyakorlatban?

Az új ügyeleti rendszer a mentőszolgálaton belül jön majd létre, a szakdolgozók azonban nem a mentés terhére, és nem is a mentőautókkal fognak kimenni az ügyeleti feladatok ellátásának helyszínére. „Pedig ma meg kell tennünk, ha az ország valamelyik részén az ügyeletben nincsen megfelelő ember. Ilyen esetekben a 112-t hívják, és mentőnek kell kimenni olyan feladathoz is, ami nem a miénk” – mondta Csató.

Az új infrastruktúra tehát a mentőszolgálattól teljesen elkülönítetten, külön egységekkel, külön gépjárművekkel és külön személyzettel fog működni, „leginkább azokkal a szakemberekkel, akik eddig is az ügyeleti ellátásban dolgoztak az országban”.

„A terveink szerint Budapest kivételével indulunk az országban, ez azt jelenti, hogy 174 járásközpontban lesz hétköznap 16 és 22 óra között, hétvégén 8-tól 14 óráig háziorvosi ügyelet. Este 10 után és hétvégén 14 óra után a mentőszolgálatnak sürgősségi ügyeleti rendszere lesz, 102 telephelyen fizikai jelenléttel is. Erre a 102 telephelyre be is lehet jönni azoknak, akiknek valójában szükségük van ilyen jellegű ellátásra, és ezekről a telephelyekről fogunk kimenni oda, ahova minket hívnak” – ismertette a részleteket a főigazgató.

Fokozatosan megkezdődik az új, egységes ügyeleti rendszer bevezetése. Elsőként Hajdú-Bihar vármegyében változik a rendszer februártól.

Mikor melyik telefonszámot tárcsázzuk?

Ahogy arra Csató is emlékeztetett, a 1830-as egységes telefonszámon kérhetnek majd alapellátási segítséget mindazok, akiknek délután négy óra után lesz rá szükségük. „Azért 18-assal kezdődik, mert ezek a közérdekű telefonszámok Magyarországon” – magyarázta. De vajon mikor kell az új telefonszámot, és mikor a jól bevált 112-t tárcsázni? A mentőszolgálat főigazgatójának magyarázata szerint azok, akiknek sürgős segítségre van szükségük, továbbra is a 112-őt hívják. Ha viszont valakinek egyéb egészségügyi problémája van, akkor ő 16 óra után a 1830-as számot tárcsázza – de természetesen csak azokban a megyékben, ahol már átvette az ügyeleti rendszer üzemeltetését a mentőszolgálat.

„A rendelési idejében természetesen minden háziorvos ugyanúgy fog továbbra is rendelni, ahogyan eddig. Csak akkor válasszák az emberek az ügyeleti ellátást, a mentőt, a sürgősségit, ha már nem elérhető a háziorvos, vagy ha olyan panaszuk van, amit ő nem tud ellátni” – tette hozzá Csató Gábor.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Azonnali hatállyal kivonták a forgalomból ezt a gyógyszert – a betegektől is visszakérik
pajzsmirigy-alulműködés
Korai tünetek, hogy kevés hormont termel a pajzsmirigy – Erre figyelj nőként
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +30 °C
Minimum: +15 °C

Sok napsütésre számíthatunk a nagyrészt felhőtlen vagy kissé fátyolfelhős égbolt mellett, így csapadék sem lesz. Az északi, északkeleti szelet nagy területen kísérhetik élénk lökések, de az északkeleti megyékben egy-egy erős lökés is lehet. A legmagasabb nappali hőmérséklet 27 és 32 fok között alakul, míg késő estére 18 és 25 fok közé hűl le a levegő. Gyenge hidegfrontra készülhetnek szerdán az arra érzékenyek.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.