Csak az kaphatott kemoterápiát, aki fizetett az onkológusnak

Egy Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyei onkológus és asszisztense több mint nyolcvan alkalommal kért pénzt a kemoterápiás kezelésekért. Tavaly 19 hasonló ügyben folytattak nyomozást.

Az orvos-beteg kapcsolatban elkövetett vesztegetés, valamint vesztegetés elfogadása miatt tavaly 19 ügyben kezdeményeztek nyomozástközölte az InfoRádióban a Nemzeti Védelmi Szolgálat szóvivője. Pap Judit elmondta azt is, hogy a most induló A hála továbbra sem pénz! című médiakampányukban a betegeket akarják megszólítani.

hálapénz, paraszolvencia, orvos, fizetség, hála
Készpénzt adni és elfogadni is bűncselekmény. Fotó: Getty Images

Ekkora ajándékot adhatsz, de csak a kezelés után

"A Nemzeti Védelmi Szolgálat a hálapénz visszaszorítása érdekében 2021 márciusától végez bűnfelderítő és megelőzési feladatokat"mondta el a szóvivő, aki a műsorban a tipikus vesztegetési helyzeteket is felsorolta, vagyis hogy milyen szolgáltatásokért fizetnek a betegek az egészségügyi dolgozóknak. Ezek: jogellenes vényfelírás, soron kívüli vizsgálatok elvégzése, jogellenes vagy VIP-ellátás biztosítása, valótlan tartalmú orvosi igazolás kiállítása, illetve a vizsgálat nélküli orvosi alkalmasság tanúsítása során.

Az egészségügyről szóló törvény szerint maximum a mindenkori minimálbér (jelenleg nettó 177 422 ezer forint) öt százalékának (legfeljebb kilencezer forintnak) megfelelő értékű ajándékot lehet adni az orvosnak vagy egészségügyi dolgozónak, ha mindenképpen szeretné valaki kifejezni a háláját, de ezt csak egyszeri alkalommal lehet, és kizárólag a kezelést követően lehet átadni. Ennél nagyobb értékű ajándékot, szolgáltatást és egyáltalán készpénzt adni és elfogadni is bűncselekmény.

A műsorban fény derült néhány konkrét esetre is, például hogy novemberben tettek feljelentést egy Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyei onkológus és asszisztense ellen, mert több mint nyolcvan alkalommal kértek pénzt a kemoterápiás kezelésre szoruló daganatos betegektől. A kezelést csak az kaphatta meg, aki fizetett.

"A boríték égeti a lelkiismeretes orvosok zsebét" nyilatkozta korábbi cikkünkben Dr. Lénárd Rita, a Magyar Orvosi Kamara ex-alelnöke.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

őszibarack
Ehet a cukorbeteg őszibarackot? – Így hat a gyümölcs a vércukorszintre
4 szokás, amely az alacsony intelligencia jele lehet
vérnyomás
Ezt teszi a vérnyomással, ha gyakran eszünk savanyú uborkát
7 ráktünet, amely felett sokan átsiklanak az onkológusok szerint
magnézium
„Mi történik, ha nem szedem tovább a magnéziumot?” – Íme a leggyakoribb változások
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +28 °C
Minimum: +13 °C

Éjjel többnyire derült vagy fátyolfelhős idő várható, helyenként lehet felhősebb az ég, és zápor, esetleg zivatar is előfordulhat. Jórészt gyenge marad a légmozgás.A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet döntően 11 és 16 fok között alakul, ennél enyhébb időre a felhősebb tájakon, a magasabban fekvő helyeken, a vízpartoknál és a nagyobb városok belsejében számíthatunk. A hidegre hajlamos helyeken viszont hűvösebb lehet a hajnal. Szerdán nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: felismered képről a szeptemberi szezonális gyümölcsöket? – Ezen a teszten sokan elbuknak Meg tudod különböztetni egymástól a körtét és az almát, ha csak egy kis részletüket látod? Tedd próbára magadat gyümölcsfelismerő játékunkkal!
kvíz
Tüsszentés közben tényleg leáll a szívünk? – 10 becsapós kérdés az emberi testről Vajon tényleg tudod, hogyan működik a tested? Kvízünkből most könnyedén kiderítheted.