„Mindannyian, akik elindulunk az ápolás útján egy álomképpel, rózsaszín ködfelhőbe burkolózva, a feltétlen emberszeretet mély érzésével a lelkünkben képzeljük el a hivatásunkat. Igen, tudjuk: mi jó emberek vagyunk, akik azért kapták a sorstól eme megtisztelő életfeladatot, hogy embertársainkat szolgáljuk, mert erre születtünk" - kezdi az írását az Ápolónő blog szerzője az egyik bejegyzésében.
"Úgy akarunk ápolni, mintha a mi hozzátartozónkról lenne szó, amit mi is elvárnánk, ha betegek lennénk, annyira leszünk figyelmesek másokkal, mint saját szüleinkkel, gyermekeinkkel, annyira próbálunk jók lenni szakmailag is, hogy egy maximális tudással rendelkezve még a legveszélyesebb helyzetben is megnyugtató mosollyal tudjunk állni a betegünk mellett mint egy kedves, empatikus ápoló. Érezni a napi csodák gyönyörűségét, élvezni minden pillanatát annak, amit csinálunk, az eufóriát , hogy megmentettem egy életet” – folytatódik a bejegyzés. A sok évtizedes tapasztalattal bíró szakember nagyon pontosan fogalmazza meg azokat a motivációkat, melyek az ápolói hivatást választók döntése mögött állnak.
Mitől lesz valaki jó ápoló, ápolónő?
Hagyományosan olyan tulajdonságokat kapcsolunk ehhez a nemes hivatáshoz, mint ápolóság sokkal több ennél : a jó ápoló partnere az orvosnak és a betegnek egyaránt, ha szükséges, megértő hallgatóság, de ha kell, hideg fejjel tud súlyos döntéseket is meghozni.
Milyen tulajdonságok kellenek egy „modern” ápolónak?
Nagyszerű kommunikációs készségek: nemcsak magyaráznia kell tudnia, de megnyugtatni is, sőt hallgatni is, amikor arra van szükség. Gyakran a felbőszült, durva rokonok lecsillapítása is az ő feladata, és sokszor éppen azoknak az embereknek kell a legnehezebb híreket elmondania, akik a legközelebb állnak hozzá. Erről így ír a blog szerzője: „Gyakran egy 'idegen' beteg sorsa megvisel, akkor milyen lehet, ha az én családtagom, vagy szerettemet kell elkísérnem? Könnyebb? Ez is meglehet, mert tudom, hogyan varázsolhatom elviselhetővé azáltal, hogy tisztában vagyok a folyamattal: mi után, mi következik, ismerjük a kimondandó szavakat, amelyek segítséget, reményt nyújthatnak.”
Elengedhetetlen az érzelmi stabilitás is, hiszen naponta kerülhetnek szembe fájdalmas, megrendítő eseményekkel. A munkájukban sajnos állandóan jelen van a halál, az elmúlás . Az empátia azért is fontos, mert egy megértő, együttérző ápoló nemcsak a családtagok számára jelenthet megnyugvást, hanem a betegeknek is – ez pedig gyakran nélkülözhetetlen a gyógyuláshoz.
Ezek mellett az érzelmi tulajdonságok mellett hajlamosak vagyunk elfeledkezni arról, hogy egy ápolónak bizony szellemileg és fizikailag is mindig jó formában kell lennie: hatalmas elméleti és gyakorlati tudással is rendelkezik, bírja a hosszú munkanapokat (és az ügyeleteket is), egész nap talpon van, nehéz betegeket mozgat, figyel a részletekre is, hiszen a pontosságon gyakran életek múlhatnak.
És persze ne feledkezzünk el a humorérzékről sem: ezzel nemcsak a betegekhez kerülhetnek közelebb az ápolók, de saját maguk számára is könnyebbé teszik a nehéz és hosszú munkanapok elviselését.
