Októberben kezdik a lányok oltását

Tízből nyolc szülő kérte 7. osztályos lányának a méhnyakrák elleni ingyenes védőoltást. Az első injekciót még októberben megkapják az érintettek.

A védőoltások szervezését az iskola-egészségügyi szolgálatoknál dolgozó védőnők végezték, akik az érintett szülőket és az oltásra jogosult leányokat tájékoztatták a méhnyakrák elleni ingyenes védőoltás lehetőségéről és annak időpontjáról. A visszaérkezett nyilatkozatokat az iskolai védőnők begyűjtötték, összesítették az adatokat. Ebből kiderül, hogy a 44 ezer jogosult gyermek szülei közül csaknem 34 ezer kérte a védőoltást, ez országos átlagban közel 80 százalékot jelent - közölte az ÁNTSZ.

A Összeszedtük a legjellemzőbb tévhiteket és azok cáfolatát . A méhnyakrák megelőzését szolgáló védőoltást azok is kaphatnak, akik a kedvezményes oltási programokból kimaradtak, hiszen gyógyszertári forgalomban – térítés ellenében – többféle vakcina is hozzáférhető. Mivel az oltóanyag vényköteles, ezért ehhez előzőleg fel kell keresni a háziorvost.

Az első védőoltást 2015 októberében, a második vakcinát pedig 2016 áprilisában kapják meg az érintettek

A HPV a HPV-vírusok közül kettő típus, a 16-os és a 18-as tehető felelőssé. A felajánlott önkéntes védőoltás, amelyet az állam térítésmentesen biztosít, ezek ellen véd. Az oltóanyag biztonságos. Nem tartalmaz sem élő vírust, amely szaporodhatna a szervezetben, sem genetikai anyagot, amelyek a sejtekbe beépülve megváltoztathatná annak működését. Az oltás hatására az immunrendszer képes lesz arra, hogy a valódi vírus megjelenése esetén gyorsabban termeljen ellenanyagot ellene. Ezáltal a szervezet képes lesz kivédeni a fertőzést.

Fontos hangsúlyozni, hogy a védőoltással járó esetleges kellemetlenség jóval kisebb kockázatot jelent annál, mint amit egy, a védőoltás hiányában esetlegesen kialakuló rákos megbetegedés jelenthet

.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

vérnyomás
Ezt teszi a vérnyomással, ha gyakran eszünk savanyú uborkát
7 ráktünet, amely felett sokan átsiklanak az onkológusok szerint
4 szokás, amely az alacsony intelligencia jele lehet
magnézium
„Mi történik, ha nem szedem tovább a magnéziumot?” – Íme a leggyakoribb változások
Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +30 °C
Minimum: +16 °C

A felhőzet mennyisége gyakran változik, de a nap folyamán nyugatról határozott csökkenésnek indul - a nyugati vidékeken van kilátás több napsütésre. A felhős tájakon is csak néhol csepereghet az eső. A nyugati, északnyugati szél napközben sokfelé megélénkül, helyenként meg is erősödik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 28 és 33 fok között alakul. Késő este többnyire 17 és 25 fok közötti értékek várhatók. Pénteken még nem érvényesül fronthatás, ugyanakkor egy szombaton érkező hidegfront előtt nyárias melegre van kilátás. Az intenzív melegedés az arra érzékenyek körében melegfronti jellegű hatást fejthet ki.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: felismered képről a szeptemberi szezonális gyümölcsöket? – Ezen a teszten sokan elbuknak Meg tudod különböztetni egymástól a körtét és az almát, ha csak egy kis részletüket látod? Tedd próbára magadat gyümölcsfelismerő játékunkkal!
kvíz
Tüsszentés közben tényleg leáll a szívünk? – 10 becsapós kérdés az emberi testről Vajon tényleg tudod, hogyan működik a tested? Kvízünkből most könnyedén kiderítheted.