Nagy bajt jelezhet, ha izomgörcsöd és fejfájásod van

Mivel a következő napokban egyes helyeken magas, vagyis 25 Celsius-fok feletti középhőmérséklet várható, nem árt átismételni, hogy milyen veszélyeket rejthet a nagy meleg.

„Kiemelten fontos, hogy figyeljünk magunkra és egymásra, hiszen a hőguta könnyen kialakul és nagyon veszélyes” – figyelmeztetett Facebook-oldalán a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ (NNGYK). A szakemberek megelőzési és kezelési tanácsokat is összegyűjtöttek.

fiatal nő próbálja hűteni magát
Nem árt átismételni, hogy milyen veszélyeket rejthet a nagy meleg. Fotó: Getty Images

Erre figyelj a meleg napokon

  • Kánikulában a szokásosnál nagyobb mennyiségű vízre van szüksége a szervezetednek. A nagy melegben tehát igyál többet, lehetőség szerint vizet!
  • A déli órákban ne tartózkodj a tűző napon, 11 és 15 óra között kerüld a napozást!
  • Mielőtt a vízbe mennél, hűtsd le magadat, illetve felhevült testtel semmiképpen ne ugorj a vízbe!
  • Töltsd naponta több órát hűtött helyiségben! A légkondicionáló berendezést azonban semmiképpen se állítsd 27 foknál hűvösebbre!
  • A ventilátort és a légkondicionálót is csak időként, szakaszosan üzemeltesd!
  • Néhány percre se hagyj gyermeket és/vagy házi kedvencet a parkoló autóban!
  • Ha napon álló autóban hagyott gyermeket vagy háziállatot látsz, hívj segítséget!

Néhány perc is elég, hogy életveszélyes állapotba kerüljön a kutyád.

A hőguta tünetei és kezelése

Az NNGYK egy infografikát is megosztott a bejegyzésével, amelyen a legveszélyeztetettebb csoportokat, a hőguta legjellemzőbb tüneteit, illetve a probléma kezelési módjait ismertették. Tájékoztatásuk szerint a leginkább az idősek, a gyerekek, a sportolók és a szabadban fizikai munkát végzők vannak kitéve a hőguta kockázatának. Első körben az alábbi panaszok figyelmeztethetnek a bajra:

  • vörös, száraz bőr,
  • magas, 39 Celsius-fok feletti testhőmérséklet,
  • fejfájás.

Súlyosabb esetben viszont már izomgörcs, zavartság és ájulás is felléphet. Ebben az esetben mielőbb mentőt kell hívni az érintetthez.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

fogyás
27 kilót fogyott négy hónap alatt: egyetlen ételről mondott le
mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
A csillagjegyed elárulja, milyen háziállat illik hozzád a legjobban
Ez a mozgás a jó vércukorszint titka: napi 15 perc is elég rá
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +22 °C
Minimum: +6 °C

A pára- és ködfoltok megszűnése, feloszlása után döntően napos idő várható gomolyfelhőkkel, azonban a gomolyok szétterülve átmenetileg felhősebb időszakokat okozhatnak. Csapadékra nincs kilátás. A légmozgás gyenge vagy mérsékelt marad.A legmagasabb nappali hőmérséklet 20 és 24 fok között várható.Késő estére általában 8 és 13 fok közé hűl le a levegő. Szombaton nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.
kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!