A nyolcvanas években, az ultrahangos vizsgálatok fejlődésének is köszönhetően jöttek rá az orvosok, hogy az ikerterhesség sokkal gyakoribb, mint korábban hitték. Azonban az esetek zöménél csupán egy gyermek jön a világra, a másik, fejletlenebb magzat a terhesség korai szakaszában elhal, és szinte nyomtalanul felszívódik a méhben. Az eltűnő iker vagy fantomiker szindróma előfordulásával kapcsolatban még mindig sok a kérdés.
Két ikerterhességből egy-egy gyermek
"Két egészséges gyermekem is van, a fogantatást azonban hosszú évek és több sikertelen megtermékenyítési kísérlet előzte meg" - számolt be tapasztalatairól a The Atlantic cikkében nyilatkozó amerikai nő. Elmondása szerint a négy terhességéből az első és a harmadik is korai vetéléssel ért véget, a második, illetve a negyedik alkalommal azonban ikerterhességet állapított meg az orvos. Mégis mindkét esetben egyetlen gyermeknek adott csak életet. "A második terhességem elején az orvosom úgy látta, hogy ikreket várok, viszont az is látszott, hogy az egyik magzat alulfejlett. A következő vizsgálatig viszont már az egyik iker eltűnt" - mondta el az interjúalany, aki végül egy egészséges gyermeknek adott életet.
Szinte pontosan ugyanez történt a negyedik terhessége idején is, az első vizsgálatkor az orvos ikerterhességet és egy fejletlenebb magzatot azonosított. Ekkorra már eleget olvasott az ikrek fejlődésének veszélyeiről, és attól tartott, hogy az elhaló magzat a másik fejlődését is visszavetheti, sőt akár el is vetélhet . Végül ismét egyetlen gyermeket hozott világra, aki szerencsére teljesen egészséges volt, a méhen belüli fejlődését pedig látszólag egyáltalán nem befolyásolta a "fantomiker".
Hová tűnnek a fantomikrek?
Terhesség során sokszor több magzat is fejlődésnek indul, de nem mindegyik járja végig az utat, és többnyire csak egy születik meg. A többi spontán módon elveszik, és a nem fejlődő magzati szövet részlegesen vagy néha teljesen felszívódik. A terhességi szövődményt egyre gyakrabban dokumentálják a nagyobb képességű ultrahang-technológiáknak köszönhetően. Valódi fantomiker-szindrómának az orvostudomány azt nevezi, amikor a terhesség nagyon korai szakaszában, a hólyagcsíra beágyazódásáig tűnik el az egyik iker, az embrió elvesztését a későbbi szakaszban méhen belüli elhalásnak hívják. A fantomiker jelenség pedig nem vetélés, mert a fantomikrek nyomtalanul felszívódnak, a terhességre és a fogamzóképességre nem ártalmasak.
A témában készült egyik korábbi, átfogó kutatás megállapította , hogy a várandósság 8. hetében a terhességek csaknem 5 százaléka ikerterhesség, viszont az egyik iker az esetek 21-30 százalékában eltűnik. Egy másik kutatás adatai szerint a mesterséges megtermékenyítés esetén gyakoribb a fantomiker-jelenség, az így született gyermekek akár 10-15 százalékának is lehetett a terhesség legkorábbi szakaszában egy "ikertestvére". Sokszor azonban a jelenség még az orvosok előtt is rejtve marad, hogyha ugyanis az iker a terhesség korai szakaszában tűnik el, úgy előfordulhat, hogy még a méhlepényen sem találják meg a szülés után a nyomait.
Előfordulhat továbbá az is, hogy a terhesség korai szakaszában a két embrió összeolvad, az erősebb pedig a növekedése során tulajdonképpen magába olvasztja a fejletlenebb génjeit. Ilyen esetben a magzat nem feltétlenül tűnik el, előfordulhat, hogy a ki nem fejlődött ikertestvér a testvéréhez hozzánőve jön a világra. Ha a két embrió teljesen összeolvad, úgy kiméraként születik meg a gyermek, vagyis egynél több DNS-készlettel bír. Az ilyen embereknek akár két különálló immunrendszere is kifejlődhet, amelyek állandóan idegennek ismerik fel egymást és folyamatos küzdelemben vannak. Mivel az eltűnő magzat szöveteit részben az anya szervezete is felszívja, a DNS-ének darabkái a későbbiekben is kimutathatóak a vérében, így orvosi értelemben ő is kimérának tekinthető.
Ha az ikermagzat a terhesség későbbi szakaszában hal el és az egypetéjű ikrek egyike veszik el, az orvos a szülés megindítása mellett dönthet, feltéve hogy az életképes magzat elég érett, közel van a természetes születés prognosztizált időpontjához, azaz a baba tüdeje már elég fejlett, hogy életben maradjon a méhen kívül. Ezzel ugyanis mérsékelhető az újszülött kori szövődmények kockázata ahhoz képest, hogy a magzatot a méhben hagynák.
