A mikroműanyagokat is kipucolja a szervezetből – A kimchi 8 bámulatos hatása

A kimchi elnevezésű, koreai fermentált zöldségételt nemcsak íze, hanem az egészségre gyakorolt jótékony hatásai miatt is megéri gyakran fogyasztani. Egy friss kutatás szerint még a szervezetbe jutott mikro- és nanoműanyagok eltávolításában is segíthet.

Az már egy ideje ismert, hogy a kimchiben található tejsavbaktériumok támogatják a bélflórát és az immunrendszert. Egy friss dél-koreai kutatás azonban nemrég azt is megállapította, hogy a szervezetbe jutó mikro- és nanoműanyagok eltávolításában is szerepet játszhatnak. A Telex beszámolója szerint a Kimchi Intézet kutatói azt vizsgálták, hogy egy kimchiből izolált baktériumtörzs képes-e megkötni az apró műanyagrészecskéket. Laboratóriumi és bélrendszert modellező körülmények között azt találták, hogy a baktériumok hatékonyan hozzátapadnak a nanoműanyagokhoz, segítve azok kiürülését a szervezetből.

Bár még további kutatások szükségesek, az eredmények szerint az sem kizárt, hogy más fermentált élelmiszerek – például a savanyú káposzta vagy a kovászos uborka – is hasonló hatással rendelkezhetnek.

A kimchi jótékony hatásai

A kimchit egyébként nem véletlenül emlegetik szuperélelmiszerként. Amellett ugyanis, hogy a mikroműanyagokat is kipucolhatja a szervezetből, számos egyéb jótékony hatása lehet. A WebMD cikke nyomán összegyűjtöttük a kimchifogyasztás 7 további előnyét. A lista megnyitásához kattints az alábbi képre!

A kimchi tápértéke

Egy csészényi kimchi 23 kilokalóriányi energiát, 2 gramm fehérjét, 1 grammnál is kevesebb zsírt, 4 gramm szénhidrátot, 2 gramm rostot és 2 gramm cukrot tartalmaz. Sok benne az A-, a B6-, a C- és a K-vitamin. Gazdag továbbá béta-karotinban, folsavban, kalciumban, káliumban, kolinban és vasban is.

Fontos tudni ugyanakkor, hogy a kimchi igen magas nátriumtartalommal is bír, csészénként ugyanis körülbelül 700 milligramm van benne, amely a napi ajánlott nátriumbevitel több mint 20 százaléka. A túl sok nátrium pedig növelheti a magas vérnyomás kockázatát.

Fermentált élelmiszerek: meghálálja a tested, ha ezeket fogyasztod!

Tartósítási módszerként az élelmiszerek fermentálása évezredes hagyományokra tekint vissza, de csak napjainkban kezdik igazán feltárni a kutatások pozitív egészségügyi hatásait.

Kiemelt képünk forrása: Getty Images

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

Naponta ennyi szilvát szabad csak enni – Most van a szezonja, sokan túllépik a limitet
banán
Ne vedd meg a banánt, ha ezt látod rajta – Nem csak a színe számít a szakértők szerint
koleszterin
Magas a koleszterinszinted? Íme a kardiológus tippjei
Betegségek, amelyek miatt ugorhat a jogosítvány – Sok sofőr érintett lehet
Gyomorrákot okozhat, mégis naponta isszuk – Riasztó felfedezést közöltek a tudósok
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +32 °C
Minimum: +13 °C

Nyugat felől tovább növekszik, vastagszik a felhőzet, emiatt nagyrészt erősen felhős vagy borult idő valószínű. Szórványosan fordulhat elő eső, zápor, a zivatarok száma az éjszaka második felére fokozatosan csökken. A Tiszántúlon a legkisebb a csapadék esélye. Az északnyugatira forduló szelet erős, néhol viharos lökések kísérhetik, valamint zivatarok környezetében is lehetnek viharos lökések.A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 14 és 19 fok között alakul. Az előrejelzések szerint szerdán az esti órákban ér el hozzánk egy hidegfront, nyomában pedig felerősödhetnek a frontérzékenyek panaszai.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A kutya nem ehet főtt tojást. Igaz vagy hamis? – Teszteld, mennyire ismered az ember legjobb barátját! Csokoládé, hagyma vagy tej: vannak ételek, amelyek ártalmatlannak tűnhetnek, mégis komoly veszélyt jelenthetnek a kutyák számára. Teszteld a tudásodat, és derítsd ki, felismered-e a leggyakoribb kockázatokat!
kvíz
Puli vagy komondor: felismered képről a kutyafajtákat? – Teszteld a tudásod! Mennyire vagy jártas a kutyafajták terén? Felismernéd a leghíresebb fajtákat fotóról? Kvízünkből most kiderül!