Ennyibe kerül magánklinikán szülni

Már azt is nehéz megválaszolni, hogy manapság mennyibe kerül egy szülés az állami kórházban. Az ár ugyanis függ attól, hogy a kismama fizet-e a vizsgálatokért, fogad-e hálapénzért szülészorvost vagy szülésznőt. De nem könnyű válaszolni arra sem, hogy a magánkórházakban milyen a tarifa.

Az állami egészségügyi ellátásban elvileg mind a terhesség idejére szóló vizsgálatok, mind a szülés támogatott és ingyenes. A gyakorlatban azonban sokan fogadnak orvost és/vagy szülésznőt is. Mindezért, illetve már a terhesgondozás során a konzultációkért természetesen borítékban fizetnek feketén. A tarifa szájhagyomány útján terjed a folyosókon, a közmegegyezés alapján azonban mégiscsak átlagolható: egy konzultáció 10-15 ezer forint alkalmanként, a szülés pedig nagyjából ennek tízszerese, azaz 100-150 ezer forint. A frissen szült édesanya ezért egy 8-10 ágyas kórteremben fekszik (ha nem fizet külön azért, hogy kétágyasba kerüljön), valamint otthonról hozott vécépapírt és evőeszközt használ az osztályon. Nem csoda, hogy sokan inkább magánszolgáltatót választanak.

A Központi Statisztikai Hivatal friss kutatása szerint a várandósok 97 százaléka a állami kórházban vagy klinikán szülne, és csak 2 százalékuk szülne magánúton, míg az otthonszülők száma elenyésző. A kismamák 35 százalékának van vagy lesz választott szülészorvosa, 29 százalékának választott szülészorvosa és szülésznője is, 5 százalékának csak választott szülésznője.

Na de mennyi az annyi?

A Pénzcentrum sorra vette, milyen ajánlatok és milyen összegekért érhetők el a szülés előtt álló nők számára.

Egyre többen szülnek magánklinikán.
Egyre többen szülnek magánklinikán. Fotó: 123rf

A Róbert Magánkórházban az alapcsomag 455 ezer forint, amelyben az édesanya "csak" az ügyeletes orvostól és szülésznőtől kap segítséget, valamint 2 napot tölt a kórházban kétágyas szobában. Ennél 200 ezer forinttal drágább, ha választott orvossal és szülésznővel, valamint plusz egy éjszakával számol a család, ha pedig taxiszolgáltatást, köldökzsinórvér-levételt, oxigén-, kékfény- és infúziós terápiát is kérnek a babának, már rögtön 1,5 millió forintnál jár a fizetendő összeg.

A Dr. Rose magánszülészete egymillió forint fölötti árral dolgozik, a műtéti sterilizációért nagyjából 200 ezer forintot számolnak fel.

A Maternity Magánklinikán az alap szülési csomag nem választott orvossal, 2 éjszakával 680 ezer forintba kerül. Ha saját orvossal szül a kismama, a csomag ára 730 ezer és 830 ezer forint között mozog. Az Exkluzív csomagnak a többi között A'la Carte étkezés és az újszülöttről készített fotóalbum is része - 1,8 millió forintért.

Természetesen vidéken is lehet magánklinikát választani. A nyíregyházi Finnamed és a pécsi Da Vinci Magánklinikán megkülönböztetik a hüvelyi és a császármetszéses szülést. Előbbi majdnem 900 ezer forint, utóbbi pedig már egymillió.

Mélyebben kell a pénztárcába nyúlni, mint korábban

A felsorolt összegek már a megemelt árak. Egy évvel ezelőtt ugyanis a legtöbb intézmény körülbelül 100 ezer forinttal olcsóbban kínálta szolgáltatásait. Úgy tűnik azonban, hogy vannak bőven, akik szívesen költenek arra, hogy magánklinikán szüljenek - bármennyibe is kerül.

A magánklinikák más területen is egyre keresettebb alternatívát jelentenek az állami ellátással szemben az egészségügyi piacon. Ráadásul nemcsak a betegek, hanem az orvosok számára is. Részleteket korábbi cikkünkben olvashat.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

folyadékpótlás
Életkorod alapján ennyi vizet kell innod naponta – Íme a teljes táblázat
alvás
6 fontos érv, amiért érdemes banánt enni este – Így időzítsd a szakértők szerint
Nagy változás az egészségügyben: vasárnaptól megszűnik az NNGYK – Mutatjuk, mi jön helyette
Hasnyálmirigy-gyulladás: ez segít meggyógyulni magyar kutatók szerint – Mutatjuk, min kell változtatni
Heti három alkalom már csökkenti a vérnyomást: ez a mozgásforma az egyik leghatékonyabb
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +10 °C
Minimum: -3 °C

Általában kissé felhős, száraz idő várható, de a Dunántúlon lehetnek felhősebb körzetek is - elsősorban a nyugati megyékben. Gyenge vagy mérsékelt lesz a légáramlás. Késő este -5 és +6 fok között alakul a hőmérséklet, elsősorban a kevésbé felhős északkeleti országrészben, esetleg északnyugaton fagyhat. Anticiklon alakítja időjárásunkat, fronthatás ma sem várható.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Édeset, sósat vagy savanyút kívánsz? 6 kérdésből kiderül, mit üzen a tested A csoki, a chips vagy a savanyúság után sóvárogsz? Emögött nemcsak megszokás vagy stressz állhat, bizonyos esetekben tápanyaghiány, hormonális változások vagy életmódbeli tényezők is szerepet játszhatnak.
7 kérdésből kiderül, felismered-e az influenza jeleit – Felkészültél a szezonra? A tél közeledtével egyre fokozódik az influenza terjedésének kockázata. Felismernéd a fertőzés tüneteit? Kvízünk segítségével most tesztelheted tudásodat!