Az utolsó vérig - milyen a változókor?

Aki még nem élte át, azt hiheti, hogy egy nőnek nagy megkönnyebbülést hoz a változó kor, hiszen megszabadul a több évtizede havonta jelentkező "nehéz napoktól". Ez azonban nem ilyen egyszerű, és többnyire nem is következik be újabb gondok nélkül.

Felborult menetrend

A nők, életük nagyobb részében, közel négy évtizeden át igyekeznek alkalmazkodni a biológiai szerepükből adódó ritmushoz: megfigyelik, megszokják a saját női működésük, ciklusuk menetrendjét. Noha tisztában vannak azzal, hogy kivételek előfordulhatnak, általában, a dolgokat kissé leegyszerűsítve az egészségük jeleként könyvelik el, ha a menstruációjuk minden hónapban órára pontosan érkezik és nagyjából ugyanazon tüneteket produkálva mindig szabályos idő alatt meg is szűnik. Aztán, valahol a 48. életév környékén ennek a megnyugtató szabályosságnak egyszeriben vége szakad. A menopauza beköszöntére, vagyis az utolsó havi vérzésre ugyanis nem úgy kerül sor, hogy egyszerűen csak nem "jön meg" többet, hanem a nők többségénél egy hosszú évekig tartó, sok kellemetlen meglepetést is tartogató időszak következik. Ennek a premenopauzának az első jele az addigi menetrend teljes felborulása. A 28 napos ciklus 24-26 napos, vagy még rövidebb lesz, akár annyira, hogy gyakorlatilag minden három hétből egy „piros betűs” lesz, de arra is van esély, hogy épp ellenkezőleg, egy-egy menzesz kimarad, és 50-60 nap is eltelik vérzés jelentkezése nélkül. Sok nő panaszkodik arra is, hogy a korábban 4-5 napos menstruáció most 6-7 napig is elhúzódik.

Megválni egy női szereptől

Ugyanazok, akik fiatalon szidták, utálták a "havi bajt", a "nehéz napokat", az ötvenedik évük felé közeledve már pontosan tudják, átérzik, hogy a női ciklus a biológiai szerepük, az egyéniségük, önmegvalósításuk része, és nagyon rosszul élik meg, hogy lassan eltűnik az életükből. Azok számára, akik a menstruáció megszűnését az öregedés jeleként, a nőiség elvesztéseként értékelik, ez a folyamat komoly pszichés terhet jelent. Ezt súlyosbítja, hogy a klimax idején zajló változások, az addigi hormonális működés felborulása amúgy is erősen hat az érintett hangulatára, kedélyállapotára.

Hormonok játéka

Mindezek mögött a hormonháztartás változása áll. A petefészkek hormon-receptorai egyre érzéketlenebbé válnak a sárgatest érést serkentő hormon (LH) iránt, ezért először a tüszőrepedés és a sárgatest-fázis marad el, később pedig a petefészkekben a tüszőérést serkentő hormonnal (FSH) szemben is kialakul az érzéketlenség, így a tüszőérés sem megy végbe. A ciklus során egymást váltó-kontrolláló hormonok (köztük az ösztrogén és progeszteron) termelődésének korábbi egyensúlya felbomlik, ennek következtében súlyos vérzészavarok alakulhatnak ki. Így például amikor már nincs peteérés, a (progeszteron által nem kontrollált) ösztrogén hatására a korábbinál vastagabbra épül fel a méhfal, így a lelökődése intenzívebb vérzéssel jár.

Kiszámíthatatlan vérzések, felmerülő veszélyek

A változó korban vérzéskimaradások és a korábbiaknál jóval erősebb, fájdalmasabb, hosszabban tartó vérzések egyaránt előfordulhatnak. Gyakori, hogy megváltozik az ürülő vér jellege is, például alvadékosabbá, darabosabbá válik.

Ebben az időszakban, éppen a hormonháztartás felborulása, például az egyoldalú ösztrogénterhelés miatt megnő több nőgyógyászati betegség előfordulásának esélye, így például myoma, endometriózis, emlő- és méhtest-daganat alakulhat ki. Ez utóbbi elváltozásnak az egyetlen tünete a vérzészavar, ezért a rendellenes vérzésekkel tanácsos mielőbb nőgyógyászhoz fordulni, hogy az okait alapos fizikai és laboratóriumi vizsgálatokkal és képalkotó eljárásokkal, például nőgyógyászati ultrahang segítségével feltárhassa.

Vashiányos vérszegénység

A menopauza előtti időszakban sűrűbben jelentkező, erősebb vérzések egy idő után vérszegénységet, általános gyengeséget, az immunrendszer sérülékenységét, a fertőzésekkel szembeni ellenálló-képesség csökkenését okozhatják. Ha a szervezet vasraktárai is kimerülnek, vashiányos vérszegénység alakul ki, amelyben a vörösvértestek kisebbek, számuk alacsonyabb lesz. A vérzészavarokkal nőgyógyászhoz forduló betegnél minden esetben elvégzik a vér laboratóriumi vizsgálatát, és ha vashiányra, vérszegénységre utalnak az adatok, az orvos vaspótlást rendel el (a szokott étrend nem fedezi a vashiányt). Jó tudni, hogy a vas a leghatékonyabban C-vitaminnal együtt szívódik fel. Pótlása, a szervezet vastartalékainak feltöltése hónapokig is eltarthat, még a vérzés megszűnése után is.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

napfogyatkozás
Napfogyatkozás 2026 – Vakságot is okozhat, ha holnap nem így nézel fel az égre
Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
Hússzor károsabb a dohányzásnál, a magyarok többsége mégis csinálja
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +33 °C
Minimum: +14 °C

Döntően felhőtlen, napos időre számíthatunk, csak a keleti, északkeleti tájakon képződhet átmenetileg kevés gomolyfelhő. Csapadék kizárt. A délire forduló szél főleg a Dél-Alföldön, illetve az Észak-Dunántúlon élénkül meg.Délutánra jellemzően 32 és 35 fok közé melegszik fel a levegő. Késő este 16 és 28 fok közötti értékek valószínűek. Fronthatással továbbra sem kell számolni.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.