Az evolúció hozzáigazította a nők gerincét a terhességhez

Bárki számára nyilvánvaló a terhes nők jellegzetes hátradőlő testtartása. Ez azonban ezredéves evolúciós folyamat eredménye.

A Nature című szakfolyóirat eheti számában jelent meg a Harvard Egyetem antropológusainak tanulmánya, amely szerint már az emberelődök is ezt a testtartást vették fel, amellyel vélhetően a még nagyobb hátfájdalmak előzhetők meg.

Az állapotos nők teste alkalmazkodik a növekvő teherhez, állapítja meg a Katherine Whitcome által vezetett kutatócsoport. Nevezetesen, úgy igazítja a gerincoszlop állását, hogy a növekvő magzat súlypontja mindig megfelelő helyen legyen. Az alsó gerincszakasz átformálódott az idők folyamán, hogy ez az elmozdulás a gerinc károsodása nélkül történjen meg.

Ez egyike a látszólag nyilvánvaló dolgoknak, amelyre mégsem gondolt eddig senki - tette hozzá Liza Shapiro, aki részt vett a vizsgálat ellenőrzésében.

A kutatók 19 nő terhességét kísérték végig. Digitális kamerával és mozgáselemző készülékkel térképezték fel az állásukban és mozgásban bekövetkezett változásokat.

A test hátradőlése a terhesség várható tömegének felénél kezdődik meg. Enélkül a fellépő nyíróerők károsíthatnák a gerincoszlopot, a csigolyák elcsúsznának egymáshoz képest.

A kutatók australopitecusok maradványait és ma élő csimpánzok csontrendszerét is vizsgálták a Harvardon. Az alsó gerincszakasz megváltozott formája az előembernél megtalálható volt, a csimpánzoknál azonban nincs jele. Ez azt jelenti, hogy az emberre jellemző egyedi evolúciós alkalmazkodásról van szó.

A férfiaknál hiányzik ez az adaptáció, így az esetleges sörpocak viselését nem segíti gerincük módosulása - tette hozzá Shapiro a brit hírügynökség kérdésére.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

Óriási változás jön az egészségügyben: íme az új miniszter, Hegedűs Zsolt tervei
Egyre többen cserélik le a mosogatószivacsot – Baktériumtanya helyett ez az új kedvenc a konyhákban
Karikó Katalin az egészségügyi miniszter tanácsadója lesz – Ezzel a feltétellel vállalta
Súlyos károkat okoz a belekben, mégis sokan fogyasztják rendszeresen
koleszterin
6 koleszterincsökkentő étel: ezek legyenek mindig a kamrában – A szívroham megelőzésében is segítenek
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +19 °C
Minimum: +7 °C

Az északkeleti országrész felett lévő összefüggő felhőzet csak lassan zsugorodik, gomolyosodik, egyes részeken még este is borult lesz az ég. Máshol napos, gomolyfelhős idő várható. Északkeleten is legfeljebb kevés helyen lehet gyenge zápor. Az északnyugati, nyugati szelet élén lökések kísérhetik. Késő estére 9 és 16 fok közé hűl le a levegő. Hétfőn megszűnő fronthatásra van kilátás, így kedvezőbbre fordul az orvosmeteorológiai helyzet.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: felismernéd a leggyakoribb tápanyaghiányt? – Teszteld a tudásod! A vashiány és a vérszegénység sokszor alattomosan alakul ki: a tünetek enyhék, könnyen másra fogjuk őket, mégis komoly hatással lehetnek a mindennapokra. Vajon mennyire ismered fel a figyelmeztető jeleket?
kvíz
Kvíz: felismered képről az orvosi eszközöket? – Keveseknek sikerül a 10/10 Az orvosi rendelőkben számos különleges eszköz rejtőzik. Mennyire ismered ezeket? Kvízünkben most próbára teheted a tudásod!