Van, akiket kevésbé fenyeget az agydaganat

Noha az asztmáról kevés jó dolgot lehet elmondani, kutatók arra jöttek rá, hogy az asztmás embereknél kisebb valószínűséggel alakul ki agydaganat, mint másoknál. Azt is tudják, hogy ennek mi az oka.

Több mint 15 évvel ezelőtt merült fel először, hogy a gyulladásos betegségekben, például asztmában vagy ekcémában szenvedő emberek kevésbé hajlamosak az agydaganatok kialakulására. Nem volt azonban nyilvánvaló oka annak, hogy a két nagyon különböző betegségtípus miért kapcsolódna egymáshoz, és néhány tudós azt is megkérdőjelezte, hogy ez az összefüggés valós-e. A Nature Communications című folyóiratban most közzétett friss eredmények nemcsak az összefüggést bizonyították be, hanem azt is megtalálták, hogy mi okozza a kisebb kockázatot az asztmásoknál - írta a WebDM orvosi szaklap.

dsada
Asztmás embereknél kisebb valószínűséggel alakul ki agydaganat. Fotó: Getty Images

A kutatók szerint az úgynevezett T-sejtek (az immunsejtek egy fajtájának) viselkedése áll a háttérben. Egérkísérletek bizonyították, hogy az asztma hatására a T-sejtek megváltozott viselkedése megakadályozza az agydaganatok növekedését. Az összefüggés fordítva is fennáll, azaz agydaganatos egerek T-sejtjeinek átprogramozásával asztmás állapotot idéztek elő, amely visszaszorította a tumort. Mindez forradalmian új megközelítést jelenthet agydaganatos emberek gyógyításában is. "Gyakorlatilag becsapjuk a T-sejteket, hogy asztmásnak higgyék magukat" - mondta Dr. David H. Gutmann neurológus, a kutatás ötletgazdája.

A szakorvos a neurofibromatózis (NF) szakértője, egy sor olyan összetett genetikai rendellenességé, amelyek az agyban daganatokat okoznak. Először öt évvel ezelőtt észlelte az asztma és az agydaganatok közötti fordított összefüggést a betegei körében, de nem tudta, mit kezdjen ezzel. Azt találta, hogy az 1-es típusú genetikai rendellenességben (NF1) szenvedő gyermekeknél kialakulhat egy bizonyos agydaganat, az úgynevezett látóúti glióma. A laboratóriumában végzett újabb vizsgálatok fokozatosan kezdték feltárni az immunsejtek döntő szerepét a látóúti gliómák kialakulásában. Ekkor kezdett el gondolkodni azon, hogy vajon az immunsejtek magyarázhatják-e az asztma és az agydaganatok közötti összefüggést.

A mostani kontrollcsoportos kutatás ezért célzottan a látóúti gliómákra koncentrált. Genetikailag módosított egereket "asztmásítottak", azaz asztmát kiváltó irritáló anyagoknak tettek ki, majd ellenőrizték a látóidegen található daganatok fejlődését. Azt találták, hogy asztmás egereknél nem alakultak ki látóideg daganatok, a kontrollcsoportnál viszont igen. További kísérletek kimutatták, hogy az asztmás egerek T-sejtjei egy dekorin nevű fehérjét kezdtek termelni, amelyet az asztmakutatók már jól ismernek. A dekorin a légutakat bélelő szövetekre hat, és súlyosbítja az asztmás tüneteket. A kutatók viszont azt találták, hogy a dekorin az agyba kerülve jótékony hatást fejt ki, mert a mikroglia néven ismert immunsejtekre hatva megzavarja az NFkappaB aktivációs útvonalat, ezáltal blokkolja azok aktiválódását. Az aktivált mikroglia elősegíti az agydaganatok növekedését és fejlődését, tehát, ha ezt blokkolják, visszafejlődik a daganat. Így is történt.

A dekorinnal vagy az NFkappaB aktivációs útvonalat gátló vegyülettel, a kávésav-fenetilészterrel (CAPE) végzett kezelés megvédte az NF1 mutációval rendelkező egereket a látóúti gliomák kialakulásától. Az eredmények tehát arra utalnak, hogy a mikroglia aktiváció blokkolása hatékony terápiás megközelítés lehet az agydaganatok esetében. Kutatók szerint további vizsgálatok szükségesek az eredmények finomításához, különösen a T-sejtek és más agydaganatokat elősegítő sejtek közötti kommunikáció jobb megértéséhez. Ugyanakkor önmagában az a tény, hogy bebizonyították a közvetlen kapcsolatot az asztma és az agydaganatok között, forradalmian új megközelítést jelenthet az agydaganatos emberek gyógyításában a közeljövőben.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

hasnyálmirigy
Ebből tudhatod, hogy a hasnyálmirigyed már nem sokáig bírja
rostbevitel
10 olcsó étel, amivel jó sok rostot vihetsz a szervezetbe – Ezek legyenek mindig a kamrában
elhízás
Fogyasztószerek Magyarországon: ez az 5 gyógyszer érhető el ma az elhízás ellen – Mutatjuk, mit tudnak
demencia
Ennél a vércsoportnál nagyobb a demencia rizikója
tojásfogyasztás
Kiderült, hogyan a legegészségesebb a tojás – Így szívódik fel belőle a legtöbb D-vitamin
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +13 °C
Minimum: +2 °C

A felhőzet fokozatosan csökken, szakadozik, de maradhatnak felhősebb körzetek is. Csapadék nem várható. Az északkeleti, északi szél veszít erejéből.Késő estére 2 és 8 fok közé hűl le a levegő. A szerdán térségünkbe érkezett hidegfront orvosmeteorológiai hatása csütörtökön is érezhető marad, de fokozatosan gyengül.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Narancs vagy paprika: melyikben van több C-vitamin? – Tedd próbára tudásod kvízünkben! Közismert, hogy naponta legalább ötször kellene zöldséget-gyümölcsöt fogyasztanunk. Azt is tudod azonban, hogy milyen tápanyagokat rejtenek növényi élelmiszereink? Kvízünk segítségével most tesztelheted a tudásod!
kvíz
A lenyelt rágógumi évekig a gyomorban marad: igaz vagy hamis? – Teszteld a tudásod! Számos tévhit és félreértés kering a köztudatban az emberi test működéséről és egészségünk megőrzéséről. Te felismernéd a leggyakoribb mítoszokat? Tedd próbára tudásod alábbi kvízünkben!