Térkép az agyról

Jelenleg a kutatók és az idegsebészek az emberi agy szerkezetének durván elnagyolt térképeit használják, melyeket néhány felboncolt emberi agy alapján készítettek el. Ezek a térképek nem jelzik az egyes emberek agya közötti eltéréseket.

MRIAz új agyfeltérképező technológiát az adatgyűjtési és elemzési eljárások fejlesztésével alkotják meg, és egy szoftverrel, mely mikroszkópikus szinten teszi lehetővé az egyes emberek agyának vizsgálatát. A Florey kutatói a projekt során igénybe veszik idegtudósok, mérnökök és matematikusok szakértelmét, míg a Dél-Koreai Idegtudományi Kutatóintézet pedig biztosítja a felszerelést. A remények szerint az új technológia széles körben elérhető lesz az elkövetkező 2-3 évben.

A Howard Florey Intézet Neuroképalkotó csoportjának vezetője, Gary Egan professzor elmondta, hogy a csoportja az egyik legerősebb mágneses rezonancia vizsgáló (MRI) eszközt használja, egy Tesla 7-est, hogy kifejlesszék az új agyfeltérképező technológiát.

Parkinson-kór"Az élő agyon belüli mikroszkópikus képek átalakítják az olyan betegségek diagnosztikáját, mint például a szklerózis multiplex, a Parkinson-kór, az Alzheimer-kór és a Huntington-kór.

Ezzel a technológiával megfigyelhetjük a szürkeállományt és az alatta elhelyezkedő fehérállományt, melyet eddig csak a boncolás során lehetett feltárni. A jelenlegi MRI-gépek nem tudják kimutatni az élő agy speciális szerveződését és funkcionális mintáit. Például az epilepsziát okozó neuronális migrációs sérüléseket nem mutatják ki a jelenlegi MRI-módszerek. Az ultramagas eredményt adó képalkotó eljárás lehetővé teszi, hogy a tudósok és az orvosok világosan lássák az agy sérüléseit, és célirányosan alakíthatják ki a terápiát" - mondta Egan professzor.

Animáció: HáziPatika.com

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

fogyás
27 kilót fogyott négy hónap alatt: egyetlen ételről mondott le
mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
Csúszik a gyógyszerfelíratás nagy változása – megvan az új időpont
Ez a mozgás a jó vércukorszint titka: napi 15 perc is elég rá
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +19 °C
Minimum: +7 °C

A több-kevesebb napsütés mellett a szétterülő gomolyfelhők következtében erősen felhős időszakokra is számíthatunk. Kevés helyen futó zápor esetleg előfordulhat. A Dunántúlon az északi szelet élénk, időszakosan erős széllökések is kísérhetik, a Dunától keletre azonban gyenge marad a légmozgás.Késő estére 8 és 14 fok közé hűl le a levegő. Pénteken nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.
kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!