Romló memória: mi állhat a háttérben?

A kor előre haladtával voltaképp természetes jelenség, ha romlik kicsit a memória. Azonban nem árt tisztában lenni azzal sem, hogy több betegség tünete is lehet, ha nem emlékszünk nevekre, helyszínekre, dátumokra.

A memóriagondok általában 65 év felett jelentkeznek, de a kezdeti tünetek már 40 éves kor felett is megjelenhetnek. 29 éves olvasónk memóriaproblémákra panaszkodik , ebben az életkorban azonban meglehetősen ritka, hogy komolyabb betegség állna a háttérben.

Mi okozhat memóriaromlást?

Ha olyan dolgokat felejtünk el, amik a mindennapok során nem okoztak gondot, mint egy étel receptjét, vagy felcseréljük a szavakat, akkor érdemes sorra venni, mi okozhatja ezeket a problémákat.

Gyakori memóriaromboló, az Alzheimer-kór

Az Alzheimer-kór elsősorban a 65 év felettiek betegsége. Ilyenkor a betegek eleinte csak feledékenynek tűnnek, azonban később a rövid távú és hosszú távú memória is sérül. Gyakran előfordul, hogy a beteg rosszul tájékozódik, nem tud felidézni korábban elismételt információkat, de könnyen lehet, hogy bizonyos szavakra sem emlékszik, melyek rendkívül megnehezíthetik a mindennapokat. Mozdulataik esetlenné válnak, a beteg zavarttá, kedvetlenné válik, de az ingerlékenység vagy agresszív viselkedés sem ritka.

Az Alzheimer-kór voltaképp a személyiség szétesését jelenti, mely során az értelem lassú halála következik be. A betegség okai ismeretlenek, ezért az nem gyógyítható, de a tünetek lassíthatóak.

Stressz és depresszió is okozhat ilyen jellegű tüneteket

A túlterheltség, a stressz és a depresszió is okozhat memóriazavarokat. A stressz esetében koncentrációs zavarok képében jelentkezik a probléma, gyakran előfordul, hogy például beszélgetés közben egyszerűen nem emlékszünk hol tartottunk. A stressz mindenki életében jelen van, de ha a fent említett jel mellett gyomorgörcsök, alvászavarok, idegesség, túlterheltség érzése vagy állandó betegeskedés is jelentkezik, akkor a stressz túlzottan eluralkodott az életünkön, és ideje pihenni, relaxálni kicsit.

Romló memória: mi állhat a háttérben?
A stressz is okozhatja a memóriaproblémákat. Fotó: 123rf

Ha depresszióról van szó, akkor a gondolkodás lelassul, figyelemzavaros, és feledékeny lesz a beteg. Gyakori tünet a motivációvesztés is, a beteg voltaképp az ágyból sem akar felkelni, legszívesebben a négy fal között maradna. Szomorúnak, gondterheltnek érzi magát, egész testében érzi a szorongást. Emellett az egyik leggyakoribb tünet az alvászavar, ami állandó fáradtságot szül. Ha ezeket a tüneteket észleljük, érdemes azonnal orvoshoz fordulni!

Belgyógyászati vagy anyagcserezavarok a háttérben

A testünk néha egészen meglepő módon jelzi, hogy valami nincs rendben. Vannak olyan anyagcserezavarok, illetve belgyógyászati problémák, melyek a memória romlásával jelzik a problémát. A B12-vitamin hiánya a memóriazavarok, csökkent kognitív képességek mellett sárgás bőrrel, vérszegénységgel, gyengeséggel, fáradtsággal, zsibbadással, ízlelés elvesztésével jelez.

A pajzsmirigy alulműködése is állhat a memóriagondok hátterében, ugyanis a betegség egyik tünete a romló memória és a szellemi működés hanyatlása. Emellett száraz bőr, hideg végtagok, ödémák kialakulása, csökkent libidó, székrekedés és hízás is van a tünetek között.

5 dolog, amitől javul a memória Bár egyelőre nincs olyan varázsszer, ami segítene megvédeni és felturbózni a memóriát, számtalan olyan élelmiszer létezik, amit ha beiktatunk étrendünkbe, javíthatjuk emlékezőképességünket .

Neurológiai problémák is okozhatnak memóriaromlást

Súlyosabb esetben agydaganat is állhat a háttérben, ám itt sokkal több tünettel is számolni kell. Az agyrák egyik jellegzetes tünete ugyanis a memóriazavar és az emlékezőtehetség változása, ám emellett erős fejfájással, görcsrohamokkal végtagzsibbadással, hallás -és látásbeli problémákkal is számolni kell. Nagyban függ a daganat helyétől és méretétől is, hogy milyen tünetekkel kell számolni. Az agydaganatnak tehát rengeteg tünete lehet, ám ha más panaszaink is vannak a romló memórián kívül, akkor érdemes felkeresni egy orvost.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
Befőzés: betiltották ezt a régóta használt tartósítószert – Mutatjuk, mit használhatsz helyette
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Azonnali hatállyal kivonták a forgalomból ezt a gyógyszert – a betegektől is visszakérik
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +30 °C
Minimum: +17 °C

Nagyrészt felhőtlen, napos, száraz időre van kilátás, ugyanakkor a nyugati, délnyugati határszélen kisebb körzetekben időszakosan több lehet a gomolyfelhő, csapadékra azonban ezekből sem kell számítani. Az északi, északkeleti szelet nagy területen kísérhetik élénk, főképp a Tiszántúlon és Borsodban olykor erős lökések. A legmagasabb nappali hőmérséklet döntően 26 és 32 fok között várható. Késő estére általában 16 és 26 fok közé csökken a hőmérséklet. Gyenge hidegfrontra készülhetnek szerdán az arra érzékenyek.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.