Pacemaker epilepsziásoknak

Európában az elsők között, Magyarországon először mutatták be egy keddi sajtótájékoztatón Pécsett a Medtronic DBS-t, azt a modern eljárást, amely áttörést jelenthet az epilepszia gyógyításában.

A tájékoztatón Janszky József professzor beszélt az epilepsziáról, amely rohamokban jelentkezik, sokféleképpen jelenhet meg a környezet számára észrevétlen, apró megtorpanásoktól kezdve az eszméletvesztéssel, rángógörccsel járó, rendszeresen jelentkező nagyrohamokig.

EpilepsziaAz oka minden esetben az, hogy az agyi idegsejtek egy részénél megbomlik a serkentés-gátlás egyensúlya. Magyarországon mintegy hatvanezer embert érint az epilepszia, de kétharmaduk gyógyszeres kezeléssel rohammentessé tehető. A gyógyszerrel nem befolyásolható betegek esetében felmerülhet az idegsebészeti műtét, amelynek során azonosítják és (ha lehetséges) műtétileg eltávolítják az érintett ideggócot. A műtöttek háromnegyede is rohammentessé válik, de Magyarországon jóval kevesebb műtétre kerül sor, mint amennyire szükség lenne.

Vannak azonban mintegy tízezren, akiknek az esetében sem a gyógyszeres, sem a műtéti megoldás sem jöhet szóba. Ők eddig reménytelenül viselték betegségüket, kilátásuk sem volt arra, hogy rohammentessé váljanak, az életminőségük javuljon, például dolgozni, autót vezetni tudjanak. Rajtuk segíthet a Medtronic által kifejlesztett technológia, a Mély Agyi Stimuláció Terápia (DBS), amelyről a Pécsi Tudományegyetem Klinikai Központ Idegsebészeti Klinikáján Tamás Viktor, a Medtronic Hungária Kft. ügyvezető igazgatója tájékoztatott. Az eljárást decemberben engedélyezték, azóta Európában összesen húsz, Magyarországon két beavatkozásra került sor. Más indikációkkal, például Parkinson-kóros betegeknél már alkalmaztak hasonló eljárást, most epilepszia gyógyítására is továbbfejlesztették. Fejlett diagnosztikai és szakmai háttér, magas színvonalú műszerezettség kell hozzá - de szerencsére ez itt, Pécsett, a Pécsi Tudományegyetem Klinikai Központ Idegsebészeti és Neurológiai Klinikáján mind együtt van - hangzott el. Balás István docens elmondta: az eljárás lényege, hogy a gondos előkészítés után egy agyi elektródát építenek be az agyba, a legnagyobb felbontású képalkotó módszerekkel irányítva milliméteres pontossággal juttatják az epilepsziával érintett agyi ideggócba. Ehhez csatlakoztatnak egy parányi kis akkumulátort a test más részébe, például a kulcscsont tájára ültetve. Az elektróda az agy mélyében fékezi le az elektromos aktivitást. A beteg maga is aktivizálhatja az elektródát, ha a roham közeledtét érzi.

Magyarországon még csak két beültetést végeztek el, így ezek eredményéről még nem tudtak a szakemberek beszámolni, de (a SANTE tanulmány alapján) elmondták, hogy az amerikai tapasztalatok nagyon jók, a betegek nagy részének jelentősen javult az állapota, a rohamaik ritkultak, sőt egyhatoduknak el is maradtak a DBS alkalmazása után.

Kiss Éva

Animáció: HáziPatika.com

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Azonnali hatállyal kivonták a forgalomból ezt a gyógyszert – a betegektől is visszakérik
pajzsmirigy-alulműködés
Korai tünetek, hogy kevés hormont termel a pajzsmirigy – Erre figyelj nőként
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +30 °C
Minimum: +15 °C

Sok napsütésre számíthatunk a nagyrészt felhőtlen vagy kissé fátyolfelhős égbolt mellett, így csapadék sem lesz. Az északi, északkeleti szelet nagy területen kísérhetik élénk lökések, de az északkeleti megyékben egy-egy erős lökés is lehet. A legmagasabb nappali hőmérséklet 27 és 32 fok között alakul. Gyenge hidegfrontra készülhetnek szerdán az arra érzékenyek.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.