Mi az intelligencia és hogyan mérjük?

A mentális teljesítményben mutatkozó egyéni különbségek hosszú ideje állnak az érdeklődés középpontjában. A XX. században nagy igény mutatkozott arra, hogy meghatározzák, szellemi képességei szerint egyes feladatok ellátására ki alkalmas, és ki nem.

Mentális életkor és tényleges életkor

Az intelligencia mérési módszerének kidolgozása a pszichológia tudományára hárult.

Az első igazi intelligenciateszt Binet nevéhez köthető, aki ezt az 1900-as évek elején alkotta meg, az intelligenciahányados (IQ) számítás alapját képezte.

Mi az intelligencia?

Az intelligencia a problémamegoldásra irányuló szellemi tevékenységek összessége, tehát olyan komplex képesség, amelynek részét képezi a gondolkodás gyorsasága, az összefüggések átlátására való képesség, a kreativitás nem feltétlen összefüggő tulajdonság, egy intelligens ember nem mindig kreatív, míg egy kreatív ember nem biztos, hogy intelligens.

Mire jó az intelligencia mérése?

Az intelligencia mérése több helyzetben is komoly szerepet játszik. Felhasználásukkal képesek kimutatni bizonyos neurológiai vagy pszichiátriai kórképek megjelenését, de ugyanígy fontos szerepet kapnak az iskolaérettség, munkahelyi kiválasztás vagy pályaalkalmassági vizsgálatok során. Egyes kimutatások szerint, ha a munkahelyek nem alkalmaznának intelligenciateszteket a kiválasztások során, az a gazdaságnak milliárdos nagyságrendű károkat okozna. Az IQ-tesztek alkalmazásával kapcsolatban azonban felmerül néhány etikai probléma. Például nem garantálják, hogy akit ez alapján alkalmaznak, megfelelő lesz a kiválasztott posztra, és akit emiatt nem vesznek fel, más tényezők miatt nem lett volna-e alkalmasabb.

A mentális teljesítményben mutatkozó egyéni különbségek hosszú ideje állnak az érdeklődés középpontjában.

A magyar tesztekről

Magyarországon több elterjedt intelligenciatesztet alkalmaznak. Talán a legsűrűbben használt a MAWI (Magyar Wechsler Intelligencia teszt) és ennek gyermek változata a MAWGYI. A teszt összesen 10 részfeladatból áll, melyek következők;

  • Összehasonlítás: Két fogalom közös kategóriába sorolása
  • Műveltség: Általános ismeretek
  • Élethelyzetek megértése: Pl. "Mit csinálsz, ha találsz egy személyi igazolványt?"
  • Számterjedelem: Egyjegyű számok memorizálásának képessége
  • Aritmetika: Számolási feladatok
  • Mozaik próba: Látott ábra lemásolása
  • Kép kiegészítése: Felismerni, mi hiányzik egy képről
  • Képek sorba rendezése: Történet megalkotása képekből
  • Tárgy összeillesztése: Kirakós szerűen összeilleszteni egy tárgyat
  • Rejtjelezés: Számhoz tartozó adott kód minél gyorsabb beírása

Az intelligenciahányados, a részpróbákban elért eredmények összegzéséből adódik, azonban minden részpróba önmagában is információt ad egy adott részterület működéséről. Ugyanígy értelmezhető az is, ha több részpróbában mutatkozik hiányosság. Ezek alapján következtethetünk a korral járó mentális hanyatlásra, egyes neurológiai problémákra valamint, hogy a kitöltő személy mely képességei kimagaslóak. Mindezt összevetve a MAWI teszt alkalmas egy ember mentális színvonalának az adott ország átlagához viszonyított mérésére.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

máj
Ebből tudhatod, ha a májad már nem sokáig bírja
magnézium szedése
A leggyakoribb hiba, amit sokan elkövetnek a magnézium használatakor
rákkeltő ételek
Egyik kedvenc reggelink lehet a rák melegágya – Így csökkentheted a rizikót
étkezések ideje
6 étel, amelyet sokan rossz napszakban esznek – Ezért nagyon fontos az időzítés
testmozgás 50 felett
Edzés 50 felett: ez a gyakorlat szinte kötelező – Ingyen van, mégis sok izmot megmozgat
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Melegfront
Maximum: +5 °C
Minimum: +1 °C

Túlnyomóan borult idő várható országszerte időszakos (saras) esővel. Többfelé megélénkül, néhol megerősödik a keleties, illetve délies szél. A csúcsérték az ország északi kétharmadán általában 1 és 6, délebbre többnyire 7 és 12 fok között alakul. Késő este 1, 7 fok valószínű. A hőmérséklet emelkedése miatt a melegfrontra érzékenyek tapasztalhatnak kellemetlen tüneteket.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kakukkfű vagy borsikafű: melyik gyógynövényt látod a képen? Teszteld tudásodat! Tudod, milyen panaszokra jó a lándzsás útifű vagy a hársfavirág? Remek! De vajon képről is felismered ezeket a népszerű gyógynövényeket? Most kiderül!
kvíz
Te tudtad? 5 dolog, amit a legtöbben nem gondolnának az időjárási frontokról Az időjárási frontok valóban meg tudják viselni az ember szervezetét. Kvízünkből megtudhatod, hogyan hathatnak rád.