Mégsem tesz okosabbá Mozart zenéje!

A tudósok már 15 éve vitatkoznak azon, vajon valóban növeli-e a szellemi teljesítményt a klasszikus zene hallgatása. A Bécsi Egyetem tudósai azonban nem találtak bizonyítékot arra, hogy Mozart zenéjének hallgatása fejleszti a kognitív képességeket.

1993-ban a Nature folyóiratban Frances H. Rauscher, a University of California pszichológusa munkatársaival arról számolt be, hogy főiskolai hallgatók esetében Mozart zenéje javította a térbeli képességeket. A cikk óriási érdeklődést váltott ki, volt újság, amely azt írta, hogy Mozart hatására a diákok jobban szerepelhetnek a vizsgákon, mások pedig azt állították, hogy ezzel a zenével a gyermekek intelligenciája is növelhető. Amerikában Georgia állam kormányzója, Zell Miller 1998-ban úgy rendelkezett, hogy minden újszülött édesanyja kapjon egy ingyenes klasszikus zenei CD-t, míg Floridában törvényileg kötelezték az állami bölcsődéket, hogy legalább napi egy órán át klasszikus zenét játsszanak a kicsiknek.

Tudományos körökben azonban kétkedéssel fogadták Rauscher eredményeit, mivel a tudósoknak világszerte nehézségeik akadtak azok reprodukálásával. A Bécsi Egyetem pszichológusai, Jakob Pietschnig, Martin Voracek és Anton K. Formann a "Mozart-hatással" kapcsolatos metaanalízis eredményeiről az Intelligence folyóiratban számoltak be. A kutatók 40 egymástól független vizsgálat adatait elemezték, összesen 3 ezer résztvevővel. A bizonyítékok arra utalnak, hogy nem javítja a térbeli képességeket Mozart zenéje.

"Mindenkinek ajánlom, hogy Mozartot hallgasson, de ettől nem fognak javulni a kognitív képességei" - foglalta össze Pietschnig, a tanulmány vezető szerzője.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
A csillagjegyed elárulja, milyen háziállat illik hozzád a legjobban
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
szilva
Nem mindenkinek ajánlott a magyarok egyik kedvenc gyümölcse – Ilyen panaszokat okozhat
Újra erősödik a koronavírus, hamarosan megugorhat a fertőzöttek száma – Mutatjuk, melyik régióban terjedhet a leginkább
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +23 °C
Minimum: +5 °C

A kevés gomolyfelhő és az észak, északnyugat felől érkező, helyenként meg is vastagodó fátyolfelhőzet mellett legalább többórás napsütésre van kilátás csapadék nélkül. A délies szél főként az Alpokalján megélénkülhet, máshol általában gyenge vagy mérsékelt marad a légmozgás.A csúcsérték 22 és 25 fok között alakul. Késő estére többnyire 8 és 14 fok közé hűl le a levegő. Vasárnap nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Az intim lemosó jobb, mint a tiszta víz. Igaz vagy hamis? – Teszteld higiéniai tudásod! Az intim higiénia kapcsán rengeteg tanácsot hallani, sokszor egymásnak teljesen ellentmondókat is. De vajon mi tesz jót odalent, és mi az, amit jobb lenne elkerülni?
kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.