Kiderült, miért meggondolatlanok a fiatalok

Szakértők szerint az emberi agy 25 éves korig folyamatosan változik, fejlődik. Egyebek mellett ez lehet az oka, hogy sok fiatal hajlamos meggondolatlanul, hirtelen elhatározásból cselekedni.

Mi a különbség a férfi és a női agy között? Részletek itt.

Ez az átlagos életkor ugyanis, amikorra a prefrontális kéreg is kifejlődik. Olyan agyi területről van szó, amely például az impulzív viselkedésért is felelős. Egyes kutatók szerint ennek is köszönhető, hogy a tömeges erőszakos cselekményeket leggyakrabban 20-30 év közötti férfiak követik el. Ezt az elképzelést erősíti Howard Forman véleménye is: a New York-i Albert Einstein Orvostudományi Főiskola professzora szintén úgy gondolja, hogy az érintett férfiak jó része még nem érte el a végleges agyi fejlettség állapotát.

Szakértők szerint 25 éves korra fejlődik ki végleg az emberi agy
Szakértők szerint 25 éves korra fejlődik ki végleg az emberi agy

Érdemes megemlíteni, hogy születésünktől fogva egymást követik az agyi fejlődés mérföldkövei. A nyelvek elsajátítására például átlagosan 5 évesen válnak alkalmassá a gyerekek, míg a látás és a hallás 6 éves korra alakul ki teljesen. A hangszereken való játékra 9 évesen állunk először igazán készen, míg a memória és a problémamegoldás terén 15 esztendősen érjük el az optimális állapotot. A 25 éves kor elérése a jutalmazás értelmezésében és az arra való reagálásban is fontos lépcső, akárcsak az indulatok és ösztönök kezelésében.

Egy dolog persze elérni az ideális állapotot, és megint más kérdés, hogy különböző szempontokból vizsgálva mikor teljesít a legjobban az agyunk. Adatokat megjegyezni például 18 évesen tudunk a leghatékonyabban, míg az idegen, szokatlan neveket 22 évesen vagyunk képesek igazán sikeresen megtanulni. Az arcok memorizálása 32 éves korban éri el a csúcspontját, az érzelmi intelligencia pedig 48 évesen tetőzik. Az új információk értelmezése az ötödik iksz betöltésével válik a legkönnyebbé, szókincsünk pedig 67 évesen a legterjedelmesebb.

Forrás: businessinsider.com

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

Ez a kutyafajta illik hozzád a csillagjegyed alapján – Íme a teljes lista
fogyás
27 kilót fogyott négy hónap alatt: egyetlen ételről mondott le
Csúszik a gyógyszerfelíratás nagy változása – megvan az új időpont
agyserkentő ételek
5 gyümölcs, amely csodát tesz az aggyal – Lassíthatják a szellemi hanyatlást
időskor
A pszichológusok szerint ezt jelenti, ha a 70 felettiek elajándékozzák a tárgyaikat
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +21 °C
Minimum: +11 °C

Az átvonuló hidegfront felhőzete reggel elhagyja a keleti és déli tájakat is. Mögötte ismét napos idő várható felhőátvonulásokkal. Reggelig helyenként még másutt is, napközben viszont már főként az északkeleti harmadban lehet számítani esőre, záporra, illetve egy-egy zivatar is kialakulhat. Az északnyugati szél többfelé megerősödik, néhol viharos széllökések is előfordulhatnak.A legmagasabb nappali hőmérséklet 18 és 24 fok között várható. Késő estére 10 és 16 fok közé csökken a hőmérséklet. Hétfőn markáns hidegfronti hatás alakítja időjárásunkat, így a frontérzékenyek nehéz napra számíthatnak.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!
kvíz
Mutatunk 10 képet: kitalálod, milyen állatot ábrázol? – Ez a kvíz az igazi állatbarátokat is próbára teszi Felismered az állatokat, ha csak egy-egy apró részletet látsz belőlük? Íme néhány megtévesztő kérdés, csak a legkifinomultabb állatrajongóknak megy a 10/10!