Fesztiválozók figyelem! Életveszélyes lehet a tánc

Német orvosok arra figyelmeztetnek, hogy a főként a metálzenével összefüggésben emlegetett fejrázás hívei akár az agyi károsodást is kockáztatják.

A BBC értesülései szerint erre azután került sor, hogy egy 50 éves férfinál agyi vérzést diagnosztizáltak egy Motörhead koncert után. A férfi állandó fejfájásra panaszkodott, végül a hannoveri klinika idegsebészeinek kellett megoperálni, négy héttel a koncert után.

Egy agyi szkennelés során vérrögöt találtak az agy jobb oldalán, amelyet sebészeti úton kellett eltávolítani. Egy az agy sérüléseivel foglalkozó jótékonysági szervezet szerint az eset rendkívül különösnek bizonyult.

Agysérülést okozhat a túlzott headbangelés

A Lancet szakfolyóiratban dr. Ariyan Pirayesh Islamian és kollégái, a hannoveri klinika munkatársai úgy fogalmaztak, a névtelenséget kérő férfinál korábban nem diagnosztizáltak feji traumát, emellett nem fogyasztott sem alkoholt, sem kábítószereket. Azt beismerte, hogy a Motörhead koncertjén headbangelt, vagyis a zene ütemére rendkívül gyorsan és nagy erővel forgatta, rázta a fejét.

A német orvosok arra figyelmeztettek, hogy aki túlzott lendülettel veti bele magát a metál élvezetébe, különféle sérüléseket kockáztat. Korábban összesen három hasonló esetben találtak összefüggést az agyi bevérzés és a headbangelés között. A mostani műtét során a vérrög eltávolítása után az orvosok egy cisztát is találtak, amely akár agyvérzést is okozhatott volna.

"Úgy véljük, hogy a headbangelés agresszív előre-hátra irányuló mozdulatai, illetve az ehhez köthető gyorsulás és lassulás az áthidaló vénák repedéséhez vezethet, így bevérzést okozhat a koponyán belül" - fogalmaztak a hannoveri orvosok. Hozzátették, előfordulhat a sérülésnek enyhébb változata is, amely kisebb intenzitású fejfájást okozhat. A headbangelést egyébként korábban összefüggésbe hozták olyan a nyak és a gerincoszlop sérüléseivel is, azonban ezek ritkaságszámba mennek.

"A fej agresszív és ismétlődő mozgása az agy károsodását is okozhatja, mivel az elmozdul a koponyaűrön belül" - figyelmeztetett Luke Griggs, a fejfájást tapasztal, amely napokkal később sem múlik el, az mindenképpen forduljon orvoshoz."

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

Ez a kutyafajta illik hozzád a csillagjegyed alapján – Íme a teljes lista
fogyás
27 kilót fogyott négy hónap alatt: egyetlen ételről mondott le
Csúszik a gyógyszerfelíratás nagy változása – megvan az új időpont
agyserkentő ételek
5 gyümölcs, amely csodát tesz az aggyal – Lassíthatják a szellemi hanyatlást
időskor
A pszichológusok szerint ezt jelenti, ha a 70 felettiek elajándékozzák a tárgyaikat
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +20 °C
Minimum: +11 °C

Döntően napos idő várható felhőátvonulásokkal. Főként az északkeleti harmadban lehet számítani esőre, záporra, illetve egy-egy zivatar is kialakulhat. Az északnyugati szél többfelé megerősödik, de néhol viharos széllökések is előfordulhatnak.Késő estére 10 és 16 fok közé csökken a hőmérséklet. Hétfőn markáns hidegfronti hatás alakítja időjárásunkat, így a frontérzékenyek nehéz napra számíthatnak.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!
kvíz
Mutatunk 10 képet: kitalálod, milyen állatot ábrázol? – Ez a kvíz az igazi állatbarátokat is próbára teszi Felismered az állatokat, ha csak egy-egy apró részletet látsz belőlük? Íme néhány megtévesztő kérdés, csak a legkifinomultabb állatrajongóknak megy a 10/10!