Fehérjeinjekció lehet az alzheimeresek új reménye

Egy, a testünkben található, hétköznapi fehérje enyhítheti az Alzheimer-kór tüneteit, valamint lassíthatja a betegség lefolyását - állítják a legújabb tanulmányok.

Mindannyiunk szervezetében megtalálható az Alzheimer-kórral járó, agyi leépülés folyamatát, és tüneteit is jelentősen enyhíti.

Sokan - hibásan! - az öregedés velejárójának tekintik a romló szellemi képességet. Általában szórványosan fordul elő, örökletes családi előfordulása 10 százalék alatti, de egyenes ági leszármazottak esetén körülbelül négyszeres a kockázat. További részleteket a betegségről itt olvashat. A Glasgow-i Egyetem, illetve a Hongkongi Tudományos és Technológiai Egyetem közös kutatása felhívta a figyelmet: egészséges társaikéhoz képest az alzheimeres betegek szervezetében jóval kisebb mértékben található meg az IL-33. Állatkísérletek során speciálisan agyi leépüléssel kitenyésztett egerek szervezetébe injektálták a fehérjét, melyek már egy héttel a kezelést követően javuló memória és kognitív funkciók jeleit mutatták.

Egy, a testünkben található, hétköznapi fehérje enyhítheti az Alzheimer-kór tüneteit, valamint lassíthatja a betegség lefolyását

Eddy Liew, a kutatásokat végző Glasgow-i Egyetem professzora azért óva int a hurráoptimista hozzáállástól, több tudományos áttörésnek hitt felfedezés veszett ugyanis már el a laboratóriumi kísérletek és az orvosi felhasználás közötti rögös úton.

Világszerte nagyjából 18 millió embert érint Alzheimer-típusú elbutulás , elsősorban 40 év felett jelenhet meg, 65 éves kortól pedig megduplázódik az előfordulási arány. A betegség pontos oka egyelőre nem ismert, de összefüggésbe hozható bizonyos genetikai eltérésekkel, és bizonyos koponyasérülések, pajzsmirigybetegségek, depresszió és a keringés rendellenességei (érelmeszesedés, magas vérnyomás) is fokozhatják a kockázatot.

Forrás: BBC News

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

65 év felett ilyen gyakran érdemes zuhanyozni: ezt tanácsolják a szakértők a bőr védelmére
Nagy változás az egészségügyben: vasárnaptól megszűnik az NNGYK – Mutatjuk, mi jön helyette
alvás
6 fontos érv, amiért érdemes banánt enni este – Így időzítsd a szakértők szerint
Így fokozhatod a magnézium alvásjavító hatását: mutatjuk, mivel érdemes kombinálni
omega-3
Sokan szednek omega-3-at, de kevesen tudják: ezekkel a tápanyagokkal együtt még hatékonyabb lehet
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +10 °C
Minimum: -3 °C

Nagyrészt derült idő várható, foltokban pára, köd képződhet. Csapadék nem lesz. Hazánk északkeleti felén késő estig, a Dunántúlon helyenként az éjszaka második felében élénkülhet meg olykor a keleti, északkeleti szél.A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet többnyire -5 és +1 fok között alakul, de a hidegre hajlamos helyeken ennél néhány fokkal hidegebb, míg a magasabban fekvő helyeken, illetve a nagyvárosok belsejében kissé enyhébb lehet a reggel. Anticiklon határozza meg az orvosmeteorológiai helyzetet, fronthatás nem várható.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

7 kérdésből kiderül, felismered-e az influenza jeleit – Felkészültél a szezonra? A tél közeledtével egyre fokozódik az influenza terjedésének kockázata. Felismernéd a fertőzés tüneteit? Kvízünk segítségével most tesztelheted tudásodat!
kvíz
Szakértő vagy a bőrápolásban, ha meg tudod csinálni ezt a kvízt – Csupán 7 kérdésből kiderül A bőr és a táplálkozás kapcsolata szorosabb lehet, mint gondolnánk. Egyes tápanyagok támogathatják a bőr egészségét, míg bizonyos ételek és italok kedvezőtlenül hathatnak rá. Töltsd ki kvízünket, és derítsd ki, mennyit tudsz a bőrbarát étrendről!