„Erzsi néni, most már tessék bemenni a szobájába, nem jön a busz” – demenciával élni egy idősotthonban

Bruce Willis nagyjából másfél éve vonult vissza a filmezéstől, mert a hatvannyolc éves színésznél frontotemporális demenciát (FTD) diagnosztizáltak. Ez a típusú demencia egy kevésbé gyakori előfordulású betegség, mely a viselkedés, a személyiség és a nyelvi képességek rohamos romlásával jár. Míg ő szerencsés, és otthonában gondoskodnak róla, addig más, hasonló helyzetben lévő idős ember külső segítségre szorul. A hozzátartozók egy idő után nem tudják biztosítani sem a lelki, sem a fizikai támogatást és intézményi segítséget kérnek.

A demencia egy tünetegyüttes, amelynek hátterében agyi elváltozások állnak. A tünetek magukba foglalhatják az emlékezetkiesést, a nehezített gondolkodást, a problémamegoldó képesség és a nyelvi készségek leépülését. Ezek súlyosan korlátozzák az érintettek képességeit, beszűkítik mindennapi tevékenységüket. Az említetteken túl bekövetkezhetnek a kedélyállapotot és a viselkedést befolyásoló változások is.

„Akár otthon, akár intézményben kerül sor egy idős, demens ember gondozására, több pilléren kell nyugodnia a gondoskodásnak. Az idős embert, mint személyt helyezzük a középpontba - magyarázza Buda Annamária, a Sztehlo Gábor Evangélikus Szeretetszolgálat intézményvezetője - Az ő múltja, múltjának ismerete adhat magyarázatot azokra a megnyilvánulásokra, amelyeket talán mi nem érthetünk. Például, ha valaki fiatal korában állatokat gondozott, és a jelenben - akár egy társasházban élve - szeretne elindulni etetni, akkor ennek a késztetésnek a gyökereit a múltjában találjuk meg. Ezekben a helyzetekben az ellenkezés, a meggyőzés nem segít, valahogy humorral terelve lehet a jelen helyzetbe orientálni őt. A humort nem fogják érteni, de a jókedvet, mosolyt, a pozitív érzéseket igen. Ez talán nekünk is segít könnyebben venni a dolgokat.

A hatvan év feletti idős embereknél öt-nyolc, míg kilencven év felett már negyven százalékos arányban jelenik meg a demencia. Az idősotthonokba egy érintett nyolcvan év feletti életkorban (vagy akkor, ha legalább napi négyórás gondozásra van szüksége) kerülhet a jogszabályok alapján. 2022-ben 55 123 idősgondozási férőhely volt Magyarországon.

A kutatásoknak köszönhetően egyre többet ismeretünk van erről a titokzatos betegségről. De laikus kiadványok is elérhetők, és az egészségügyi, a szociális, és a civil szolgáltatók is működtetnek szakértelemmel készített honlapokat, információs platformokat.

A legszükségesebb "hozzávaló" ezzel együtt a türelem. "Gyakori, hogy ugyanazok a szituációk akár egy órán belül többször ismétlődnek, vagy ugyanazt az információt, akár öt perc múlva megkérdezi a beteg - mondja a szakember. - Ilyenkor a meggyőzés nem segít, és az sem, ha azt mondjuk: "de hiszen az előbb mondtam". Egy-egy információ ugyanis ilyen rövid idő alatt is eltűnik egy demens idős gondolataiból."

A várható élettartam növekedésével a társadalmakban, és így az ellátórendszerben is egyre több demens ember jelenik meg. Vannak olyan országok, ahol a kormányzatok azt támogatják, hogy a lehető legtovább maradjon valaki az otthonában, és a környezet kialakítását, illetve a gondozó személyzetet finanszírozzák. Nálunk a családok többsége azonban önerőből nem tudja megoldani az otthoni gondozást. "A hozzátartozók dolgoznak. A kis társasházi lakások pedig nem alkalmasak az együttélésre a demens családtaggal, ez nagyon megterheli a családok életét. Így az igény valóban nagyon nagy” – erősíti meg Buda Annamária.

Az idős, demenciában szenvedő ember hamar rászorul a közvetlen környezet, a családtagok támogatására. Az ágyhoz kötöttség általában kritikus pont, ami már a teljes kiszolgáltatottság állapotát jelenti. Meghatározó váltás, hogy az alapvetően gondoskodó-törődő szerepből egyfajta „gondozott” szerepbe kerül, a gyerekei ápolására szorulhat, és így fokozott függőséget kényszerül megélni.

A szerepváltás megélése nagyban függ a szülő gyerekeihez való eredeti viszonyától, és attól is, hogy valaki mennyire képes elfogadni a ráutaltságot. Ha nehezebben, akkor düh, szorongás, irigység keletkezhet benne, ami akár agresszív megnyilvánulásokhoz vezethet. Ami pedig a másik oldalt illeti, hozzátartozóként a rémület és a kétségbeesés lesz úrrá rajtunk az első jelek megtapasztalásától kezdve. "Nagyon nehéz szembesülni azzal, hogy az anyánk, apánk, a férjünk, feleségünk fokozatosan elveszíti az általunk megismert, szeretett, tisztelt személyiségét, és mi is elvesztjük vele a kapcsolatot. Sok esetben méltatlan helyzetek adódnak, ami miatt szégyellik magukat a hozzátartozók, egyfajta megbélyegzésként élik meg. Pedig ami történik, az kizárólag az állapotból fakad. Senki sem felelős érte, sem a demens beteg, sem a hozzátartozók. Szabad megengedni maguknak a negatív érzéseket, de idővel meg kell barátkozni a helyzettel, mert nem fogunk tudni támogatást nyújtani, ha magunk „belerokkanunk” - tanácsolja a szakember.

Javaslatok a természetes öregedési folyamattal együtt járó memóriaváltozások hatásainak kivédésére:

1. Építsen be minél több rutint a mindennapokba.
2. Rögzítse naptárban a fontos információkat, eseményeket, feladatokat.
   
3. Mindennek legyen meg a helye: például mindig ugyanarra a helyre tegye a kulcsait az ajtó mellett.
   
4. Ismételje meg az információkat: például ismételje meg többször azon emberek nevét, akikkel találkozott.
   
5. Ismételje el az abc-t fejben, akár naponta többször. Ez segíti a megfelelő szavak gyors felidézését.
   
6. A könnyebb megjegyezhetőség és a felidézhetőség érdekében az új információkat társítsa már ismert dolgokhoz.
   
7. Használja érzékszerveit. Erős vizuális képességek esetén éljen képtársítással.
   
8. Segítsen másoknak a tanulásban, vagy meséljen történeteket.
   
9. Ragadjon meg minden alkalmat, amely segítheti megőrizni szellemi frissességét és erősítheti memorizáló képességeit. (forrás: felejtek.hu)
   

„Az idősotthonban, ahol dolgozom, különös dolgok történnek velünk nap mint nap. Az irodámmal szemben lakott Erzsi néni, aki napjában többször ruhát váltott, és tudtam, hogy ilyenkor ’indul a buszhoz, Nyíregyházára’. Karon fogtam, és a folyosón kicsit távolabb lévő pihenőhelyre mentem vele, hogy itt várakozhat. Persze azt sosem mondtam, hogy a buszra, mert nem akartam valótlant mondani. Aztán egy idő után érte mentem, és megkérdeztem, nem fáradt-e, nem szeretne-e lepihenni. Akkor mondta, hogy nem jön a busz, menjünk haza. Visszakísértem a szobájába, és ő békésen várt az újabb öltözéséig, indulásáig. Egy másik ellátottunk, fiatalon rendőr volt. Az ebédlőnk közelében volt a lakrésze. Mindig kijött, és „szolgálatba” helyezte magát. Figyelt, beszámolt, rendet tartott. Amikor jött az ebéd utáni pihenés ideje, jeleztük számára, hogy lejárt mára a szolgálat. Megköszöntük a munkáját, ő pedig elment pihenni. Ha látjuk benne a szeretett személyt, akkor meg tudjuk szeretni a furcsa történéseket is.”