"Egészséges és fitt voltam, életem egyik legizgalmasabb szakaszában. New York-ba költöztem, hogy egy család mellett dolgozzak, mint kisgyereknevelő. Azonban 6 héttel később haza kellett utaznom Ausztráliába, mert kiderült, hogy súlyos betegségben szenvedek" - kezdi történetét Sylvia Arotin, aki visszaköltözése után 1 hónapot töltött kórházban. Képtelen volt menni vagy felállni. Folyamatosan szédült, hányingerrel és migrénnel küzdött, nem bírt koncentrálni, sokszor elájult. Az orvosai hosszas vizsgálódás után egy speciális tesztet rendeltek el nála: ennek során ágyhoz kötözték, majd különböző irányokba forgatták, és közben végig monitorozták a vérnyomását és oxigénszintjét. A vizsgálat közben Sylvia elájult, és azután sem tudott mozogni, hogy magához tért. Ekkor diagnosztizálták poszturális ortosztatikus tachycardia szindrómával.
A fiatal nő először megijedt a betegségtől, de orvosai elmagyarázták, hogy szerencsés, amiért egyáltalán rájöttek, mi a baja, mert a POTS-ban szenvedőknél nem ritka, hogy félrediagnosztizálják őket (leggyakrabban szorongásos neurózissal). A poszturális ortosztatikus tachycardia szindróma lényege, hogy hirtelen helyzetváltozáskor (például lefekvéskor vagy felálláskor) szélsőségesen megemelkedik a pulzusszám, közben csökken az agy és/vagy szív vérellátása. Ennek eszméletvesztés , súlyosabb esetben szívleállás is lehet a következménye. "Teljesen megváltozott az életem. A legnehezebb feladat az volt, hogy elfogadjam, beteg vagyok, és egyszerűen többé nem képes a testem azokra a dolgokra, amiket korábban gond nélkül megcsináltam" - idézi fel Sylvia, mi játszódott le benne, mikor szembesült egészségi állapotával.
Nem gyógyítható, de javítható állapot
Az orvostudomány mai álláspontja szerint a POTS nem gyógyítható betegség, de a panaszok enyhíthetőek. Jellemző, hogy a páciensek kezdetben csak azt tapasztalják, szaporábban ver a szívük, mikor felállnak. Ha ezzel nem foglalkoznak, később egyszer csak ijesztő tüneteket produkálhat a szindróma, ahogy Sylviánál is történt. "Volt, hogy az is kihívást jelentett, hogy az ágytól elsétáljak a kanapéig. Közben migrénem volt, hőhullámok gyötörtek, az agyamra pedig mintha sűrű köd telepedett volna. Nem akartam beletörődni, hogy mostantól ilyen élet vár rám."
Sylvia ezek után a gyógyszeres kezelés mellett egészségesebb étrendre váltott, akupunktúrás terápiára és jógázni kezdett járni. Állapota pedig lassan javult. A panaszai időről-időre így is megjelennek, de most már megtanulta figyelni a teste jelzéseit és tudja, mi idézhet elő egy újabb POTS-rohamot. "Az ilyen autoimmun betegségeknél az a legfurcsább, hogy szinte semmi nem látszik rajtam. Ha egy idegennek először mesélek arról, hogy POTS-om van, az illető általában elcsodálkozik, és azt mondja, nem érti, hiszen egészségesnek tűnök. Valóban, a betegségem láthatatlan, mert nincsenek állandó fizikai tüneteim, de ettől még nagyon súlyos" - magyarázza.
A most már 32 éves nő ennek ellenére próbál hétköznapi életet élni, amelyben nagy segítségére van családja. Mesterdiplomát szerzett, majd elindította saját Montessori-óvodáját, ami régi álma volt. Ma már maradéktalanul képes ellátni munkáját, de folyamatosan figyelnie kell rá, hogy ne ingadozzon a vérnyomása, ne essen le a vércukra és ne erőltesse meg magát, ezek ugyanis mind rohamokat idézhetnek elő.
Forrás: Medical News Today
