"Bárcsak jobban figyeltem volna": sokaknál későn ismerik fel a súlyos betegséget

Egyre több ismert ember vállalja a nyilvánosság előtt, hogy szklerózis multiplex-szel küzd. Ahogy a személyes tapasztalatok megosztása, úgy a korai felismerés is kulcsfontosságú a betegek életminőségének javítása szempontjából.

Amióta az ismert amerikai színésznő, Christina Applegate hosszú elvonulás után újra nyilvános szereplést vállalt, ismét bővebben cikkeznek a lapok a szklerózis multiplexről (MS). Applegate 2021 augusztusában jelentette be, hogy MS-sel diagnosztizálták, azóta pedig annyit romlott az állapota, hogy már csak bot segítségével tud járni.

Fontos a korai felismerés, de ez nem olyan egyszerű

Az 50 éves Applegate a New York Timesnak elmondta, voltak előzmények: már néhány éve, egy sorozat forgatásán érezte, hogy valami nincs rendben a testével. Ám amikor egy táncjelenet forgatása közben egyensúlyproblémái támadtak, még nem gyanította, hogy súlyos betegség állhat a háttérben. Sőt, akkor sem, amikor kicsit később gyakorlott teniszjátékosként észrevette, hogy teljesítménye egyre romlik. Annak tudta be a változást, hogy nem hajtott elég keményen. "Bárcsak jobban figyeltem volna. De ki vagyok én, hogy tudjam?” - nyilatkozta Applegate a Timesnak, utalva arra, hogyha időben felismeri a tüneteket, korábban elkezdhette volna a kezelést.

Az SM komoly életminőségbeli romlással járhat. Fotó: Getty Images
Az SM komoly életminőségbeli romlással járhat. Fotó: Getty Images

Egy krónikus betegség, ami milliók életét keseríti meg

A szklerozis multiplex (SM) a központi idegrendszer fehérállományának állandó gyulladását okozza, ami miatt károsodnak az idegsejtek és az idegsejteket körülvevő védőburok. Az agyat, a gerincvelőt és a látóidegeket egyaránt érinti. Jellemzően fiatal felnőttkorban jelentkezik, és a betegek felénél a szövetek olyan mértékben károsodnak, hogy végül rokkantak lesznek.

Kialakulásának pontos oka máig ismeretlen. A kutatók szerint több tényező is szerepet játszhat abban, hogy az immunrendszer egyszer csak a központi idegrendszer ellen fordul, és elkezdi támadni azt, megzavarva az idegsejtek működését, károsítva azok szerkezetét. Becslések szerint világszerte körülbelül 2,5 millió ember érintett: az első tünetek leggyakrabban 20-50 éves kor között jelennek meg. Az MS egyelőre nem gyógyítható, de a tünetek időben felismerve gyógyszeres kezeléssel és kiegészítő terápiákkal enyhíthetők, kordában tarthatók.

A helyes diagnózis nyomában

A szakemberek szerint minél hamarabb felismeri valaki a tüneteket, annál jobb. Különösen, árulkodó lehet, ha azok ha állandóak és több mint 24 órája fennállnak. A felismerés azonban nem könnyű. "A lehetséges szimptómák közé tartozik a látásvesztés vagy az egyik szemet érintő homályos látás, az arc egyik oldalán jelentkező fájdalom vagy zsibbadás, a szédülés, a gyengeség, az egyik oldalt, vagy mindkét lábat érintő érzékszervi változások" - nyilatkozta a Healthline-nak Paige Sutton neurológus. De a zsibbadás, a bizsergés, a hangulatváltozások, a memóriazavarok, a fáradtság is az MS potenciális tünetei közé tartozik. 

Ahogy Nora Lansen, a New York-i Galileo Health orvosa elmondta, az MS diagnosztizálásával kapcsolatos egyik fő probléma az, hogy a tünetek nem kizárólag erre az állapotra jellemzőek. "Például a fáradtság, a szorongás, a rossz hangulat, a csökkent koncentráció, a székrekedés mind olyan tünet, ami gyakran jelentkezik az MS-ben szenvedőknél, de olyanoknál is, akiknek nincs szklerózis multiplexük”- hívta fel a figyelmet rá Lansen. Éppen ezért a diagnózis felállításánál az orvosok első körben a betegséggel járó jelekre és tünetekre kénytelenek hagyatkozni. 

"A korai felismerése viszont különösen fontos, mert ha az MRI kimutatja a kezdődő MS jeleit, már azelőtt megerősíthetjük a diagnózist  – és elkezdhetik a hatékony terápiát - a szerk. –, mielőtt az érintett bármilyen, rokkantságot okozó tünetet tapasztalna" - magyarázta Paige Sutton.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +14 °C
Minimum: +4 °C

Általában többórás napsütés várható a képződő gomolyfelhők mellett, melyekből elszórtan, hazánk északnyugati kétharmadán valószínű zápor, néhol zivatar is kialakulhat. A Dunántúlon az északnyugati, az északkeleti megyékben a délnyugati szél megélénkül, Sopronnál és a Fertőnél, valamint záporok, zivatarok nyomán is megerősödik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 12 és 17 fok között alakul. Késő estére 3 és 10 fok közé hűl le a levegő. Fronthatásra az előrejelzések szerint napközben nem kell számítani.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra