ALS: az első jel lehet, ha összetöröd a poharakat a mosogatóban

Karsai Dániel tragikus érintettsége miatt került a köztudatba az ALS-nek is hívott amiotrófiás laterálszklerózis. A visszafordíthatatlan leépüléssel járó, szörnyű betegség tulajdonképpen bármelyik életkorban kialakulhat, az alábbi tünetek figyelmeztethetnek rá.

Az ALS az akaratlagosan mozgatható izmokat beidegző agyi és gerincvelői mozgató idegsejtek pusztulásával járó végzetes betegség. Magyarországon a közelmúltban elhunyt Karsai Dániel hívta fel a figyelmet rá, aki élete végéig harcolt azért, hogy hazánkban engedélyezzék az eutanáziát, vagyis a súlyos betegek méltó módon, saját döntésük alapján hagyják hátra a fájdalmaikat. A Mayo Clinic cikke összegyűjtötte, milyen korai tünetek hívhatják fel a figyelmet a betegség kialakulására.

ALS, mosogatás
Ügyetlen kezek figyelmeztethetnek az ALS-re. Fotó: Getty Images

Az ALS első tünetei

Az ALS tünetei személyenként változnak és a jellegüket elsősorban az határozza meg, hogy mely idegsejtek érintettek. Gyakran a kezekben, lábakban jelentkeznek az első tünetek, ezután átterjed a test más részeire. Az izmok gyengülnek, ahogy több idegsejt pusztul el. Ez végül befolyásolja a rágást, a nyelést, a beszédet és a légzést. A kezdeti izomgyengeség mellé fokozatosan kapcsolódnak az alábbi panaszok:

  • A kezek ügyetlensége, gyengesége, először csak a finom mozgások vonatkozásában;
  • az érintett izmokban akaratlan rángások láthatók;
  • nyelvizmok sorvadása, különös, zsibbadó érzés a szájban;
  • Később aztán a szokásos napi tevékenységek is egyre nehezebben mennek: sétálás közben elbotlik a beteg, a mosogatás közben sorra kiejti a tányért a kezéből;

Az ALS korai szakaszában általában nincs fájdalom, de ez a panasz előrehaladott stádiumban sem jellemző. A betegség előrehaladtával a gondolkodás, látás, hallás, érzékelés, ízérzés, tapintás mindvégig fennmarad, sőt annak ellenére, hogy akaratlagos mozgatású izmok vesznek részt a működésükben, normális maradnak a szemmozgások, valamint a széklet- és vizeletürítés is. A betegek többsége légzési elégtelenségben hal meg.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

savanyú káposzta
A savanyú káposzta így hat a bélrendszeredre
házimunka
Még ma végezd el ezeket a házimunkákat, a babona szerint ugyanis karácsonykor tilos
fűszerek
Veszélyes lehet a fahéj, a szegfűszeg és a szerecsendió, ha így fogyasztod
nem alkoholos zsírmáj
Nem alkoholos, mégis durván pusztítja a májat – Sokan napi szinten isznak belőle
tévhitek
Megbetegíthetnek ezek az egészségesnek hitt szokások – Íme a leggyakoribb tévhitek
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +5 °C
Minimum: -4 °C

A látási viszonyok javulnak. A délnyugati országrészben tovább csökken a felhőzet, de a határ közelében maradhatnak tartósan borult tájak, illetve napközben az északkeleti harmadban is befelhősödik az ég. Másutt az időszakosan megnövekvő, átmenetileg akár meg is vastagodó fátyolfelhőzet mellett általában többórás napsütés várható. Csapadék nem valószínű. Az északnyugati szelet néhol élénk lökések kísérhetik.A legmagasabb nappali hőmérséklet 2 és 7 fok között várható. Késő estére -4 és +3 fok közé hűl le a levegő. Időjárásunkat ezekben a napokban anticiklon alakítja. Számottevő fronthatás legközelebb vasárnap érvényesülhet, amikor észak felől egy hidegfront éri majd el várhatóan a térséget.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Mennyi kalóriát tartalmaz egy szelet bejgli vagy egy adag töltött káposzta?

A december nem csupán az advent időszaka, hanem a forralt boré, a bejglié, a mézeskalácsé és a töltött káposztáé is. Azt mindenki tudja, hogy ezek isteni finomságok – de vajon a kalóriatartalmuk is ismert? Teszteld tudásodat!

teszt
Télen több kalóriára van szüksége a szervezetnek?

A hideg miatt automatikusan hízni kezdünk? Fontos, hogy több kalóriát vigyünk be a téli hónapokban? Vajon a sószükségletünk is megnő ilyenkor? Teszteld, mennyit tudsz a téli táplálkozás szabályairól!